Fátyol

Fátyol alatt olyan vékony vagy ritkás szövetet értünk, amely bár fedi és elrejti, bepillantást enged az alatta lévőre.

A női fátyol története

A fátyol női használatának egyik első nyomát egy Kr. e. tizenharmadik századi asszír jogi dokumentum tanúsítja, amelyen belül a fátyol használata csak nemes nők számára megengedett, tilos a prostituáltaknak és a hétköznapi nőknek.

A fátyol használatát az Ószövetség is említi: így például a Genezis könyvében,^[1] ahol Támár, miután megtudta, hogy jegyesének Selának apja, Júda Timnába jön, „letette özvegyi ruháját, fátyolt vett magára, befödte arcát…” ; az Énekek énekében, ahol a hagyomány szerint Salamon zsidó király menyasszonyát dicséri, mert „halántékod, mint gránátalma gerezdjei a fátyolod mögött.”^[2]^[3]
Az ókori görög dokumentumok és szobrászati bizonyítékok is azt mutatják, hogy a fátyol a nők védelmének és társadalmi helyzetük láthatóvá tételének egyik módja volt.

1175-ig az angolszász és anglo–normann nők – az egyedülálló fiatal nők kivételével – fátylat viseltek, amely teljesen eltakarta a hajukat, gyakran nyakukat és állukat is. Csak a Tudorok (1485) után lett ritkább a fátyol, és gyakoribbá vált a csuklya használata.

Napjainkban a nyugati világban a fátyol használata szinte csak a katolikus apácákra korlátozódik, olyannyira, hogy az olaszban a fátyolfelvétel (prendere il velo) kifejezés egy női rendbe való belépést jelenti.

Más összefüggésekben azonban a férfiak is fátyolozzák magukat, különösen a sivatagi környezetben élők, így a tuaregek. Mauritániában például széles körben elterjedt az a férfiszokás, hogy tagelmusttal(wd) takarják be a fejüket és arcukat.^[4]

A kifejezés használata

A fátyol mint ruha

A fátyol túlnyomórészt női ruhadarab, amelyet ma is – legátlátszóbb változatában – díszként és csábító fegyverként, a legátláthatatlanabb esetben pedig kiegészítőként használnak, hogy elrejtőzzenek mások tekintete elől. Jelenleg ezt a kifejezést gyakran az iszlám fejkendővel vagyis a hidzsábbal társítják.

A művészetben

Azáltal, hogy áttetsző anélkül, hogy felfedne, a fátyol nagyszerűen kapcsolódik a szexualitáshoz, és széles körben használják az erotikus ikonográfiában.

A fátyol ikonográfiája nagyon ősi és elterjedt, a Māyā fátyoltól az eleuszinuszi misztériumokig, Szűz Mária fátylától Salomé fátyláig, a burkáig, a hét fátyol táncáig és így tovább.

A fátyol különösen a művészetben és a szimbolista szférában kapott erős metaforikus szerepet, a költészettől a többi művészetig. Marcel Duchamp újabban a ready-made-del feltárta a művészetben elterjedt tárgyak értékét, új jelentéseket adva nekik. Christo munkája pedig tárgyakat és épületeket takart el, hogy újra láthatóvá tegye őket.

Képgaléria

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Velo című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

↑ Ter 38.14
↑ Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (2014). Énekek éneke 4. fejezet, 3.
↑ Il velo in Mediterraneo (olasz. 2:44 perctől 3:15-ig nyelven).
↑ J.-H. Keenan, "The Tuareg Veil", Revue de l'Occident musulman et de la Méditerranée 17 (1974), 107–116. (francia nyelven)

Források

Regis Debray, Cosa ci vela il velo? La Repubblica e il Sacro, Castelvecchi, Róma, 2007
Franca Zanelli Quarantini (szerk.), Il velo dissolto, Clueb, Bologna, 2001
Hans Biedermann, Enciclopedia dei simboli, Garzanti Editore, Milánó 1991 (első kiadás Knaurs Lexikon der Symbole, Droemersche Verlagsanstalt Th. Knaur Nachf., München, 1989)
Concita De Gregorio és Nicla Vassallo, La velata, prefazione a Marnia Lazreg, Sul velo. Lettere aperte alle donne musulmane, Il Saggiatore, Milánó, 2011, 11–48.
Concita De Gregorio e Nicla Vassallo, Donne e oppressioni tra Occidente, Oriente, Islam. Sui meccanismi di controllo dei corpi femminili, Ragion Pratica, 37, 2011, 403–416
Treccani – Vocabolario on line: vélo¹.