Fáth Imre
Fáth Imre | |
Született | Frank Imre 1896. november 28. Zenta |
Elhunyt | 1944. január 19. (47 évesen)[1] Budapest VIII. kerülete |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Sírhelye | Farkasréti temető (felszámolták)[2] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fáth Imre, Frank Imre (Zenta, 1896. november 28. – Budapest, Józsefváros, 1944. január 19.)[3] író, újságíró.
Élete
[szerkesztés]Frank József és Auspitz Paula (1876–1944) fia. Szülei voltak az elsők Zentán, akik polgári házasságot kötöttek, 1895. október 15-én. A Zentai Állami Főgimnáziumban érettségizett.[4] Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatta, ahol jogi végzettséget szerzett, majd ugyanott ügyvédi diplomát is kapott, azonban ügyvédi gyakorlatot nem végzett. A Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló külső munkatársa lett. Elbeszélései, versei az Új Időkben és A Hétben jelentek meg. Írt színdarabokat is, ezek közül a Marion című darabját 1930-ban az Új Színház mutatta be nagy sikerrel.[5]
Első felesége Kotányi Klára (1898–1969) zongoraművész- és tanár volt, Kotányi Rezső bankigazgató lánya, akit 1924. június 14-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.[6] Második házastársa Kardos Matild volt.
A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. Sírját később felszámolták.
Főbb művei
[szerkesztés]- Boszorkánymese. Ill. Végh Gusztáv. (versek, Budapest, 1925)
- Mr. Murphy furcsa tréfája (regény, Budapest, 1935)
- Lulu (László Miklóssal, egyfelvonásos vígjáték, 1938)
- Egy nap az egész élet (regény, 1938)
- Forradalom a VI/b.-ben. Ill. Janovics István. (regény, Budapest, 1940, 2. kiadás: 1941)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Fáth Imre, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04168.htm
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/fuggelek.html
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 169/1944. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 14.)
- ↑ „Kimutatás az érettségit tett tanulókról”, Iskola értesítők - Állami gimnázium, Zenta, 1913. november 26. (Hozzáférés: 2021. június 14.)
- ↑ „A Marion szerzője”, Pesti Hírlap, 1930. május 22., 14. oldal (Hozzáférés: 2021. június 14.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése Kotányi Máriával a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 788/1924. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 14.)
Források
[szerkesztés]- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Pejin, Attila. A zentai zsidóság története [archivált változat] (PDF), Thurzó Lajos Közművelődési Központ, Zenta [2003]. ISBN 86-83029-16-6. Hozzáférés ideje: 2021. június 14. [archiválás ideje: 2021. június 14.]
- Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. ISBN 963-547-414-8