Esőthozó pőcsik

Esőthozó pőcsik
	Táplálkozni készülő példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Altörzs:	Hatlábúak (Hexapoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Alosztály:	Szárnyas rovarok (Pterygota);
Alosztályág:	Újszárnyúak (Neoptera);
Öregrend:	Fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota);
Rend:	Kétszárnyúak (Diptera);
Alrend:	Légyalkatúak (Brachycera);
Öregcsalád:	Bögölyalakúak (Tabanomorpha);
Család:	Bögölyfélék (Tabanidae);
Alcsalád:	Haematopotinae;
Nem:	Haematopota; Meigen, 1803
Faj:	H. pluvialis;
Tudományos név
	Haematopota pluvialis; (Linnaeus, 1758)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Esőthozó pőcsik témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Esőthozó pőcsik témájú médiaállományokat és Esőthozó pőcsik témájú kategóriát.

Az esőthozó pőcsik (Haematopota pluvialis) a rovarok (Insecta) osztályának kétszárnyúak (Diptera) rendjébe, ezen belül a bögölyfélék (Tabanidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Az esőthozó pőcsik mindenütt igen gyakori. Európa és Ázsia palearktikus övében a leggyakoribb bögölyfaj.

Megjelenése

Az esőthozó pőcsik 9-12 milliméter hosszú kétszárnyú. Színe szürke, a tor felső oldalán sötét hosszcsíkok húzódnak. Szeme igen tarka, kanyargós vonalú világos és sötét sávokkal, melyek a szivárvány színeiben csillognak, a hímnél egymással találkoznak, a nősténynél viszont kifejezetten elkülönülnek. A szárnyak opálosan áttetszők, elmosódott körvonalú, szürke foltokkal, nyugalmi helyzetben háztetőszerűen helyezkednek el. A nőstény szúró-szívó szájszervvel rendelkezik, kés élességű állkapcsokkal, a hím szájszerve visszafejlődött.

Életmódja

Az esőthozó pőcsik mocsarak és nedves rétek lakója, de a szárazabb helyeken is előfordul, mintegy 2000 méter magasságig. Lárvái a nyirkos talajban fejlődnek. A nőstények vérszívók, szúrásuk igen fájdalmas. A hímek kizárólag nektárral táplálkoznak.

Szaporodása

Az esőthozó pőcsik rövid nászrepülés után a földön párosodik. A nőstények ezután emlősállatokat vagy embereket keresnek fel, mert a peterakáshoz vért kell szívniuk. Először optikai úton, később szagok alapján is tájékozódnak. A petéket csoportokban, rétegezve rakják le a vizek közelében élő növényekre.

Források

Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap