Ugrás a tartalomhoz

Erkölcsi kockázat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az erkölcsi kockázat (angolul: moral hazard) a közgazdaságtan területén azt jelenti, hogy az egyik fél kockázatos vállalkozásba kezd, és egy másik félre terheli a kockázatot részben vagy egészében, gyakran annak beleegyezése nélkül, sőt, akár annak tiltakozása ellenére. Másé a haszon, és másé a kár. A morális hazárd haszonélvezője más döntéseket hoz, mintha neki kellene viselnie a kárt részben vagy egészben.

Előfordulhat akkor is, ha a haszonélvező több információval bír, mint a kiszolgáltatott fél, hiszen saját szándékait jobban ismeri, mint a kiszolgáltatott fél, így az kevésbé tudja megjósolni, mit fog cselekedni a haszonélvező. Ekkor a haszonélvező az általa okozott kárt figyelembe nem véve a saját érdekeit fogja követni.

Példák

[szerkesztés]

Az erkölcsi kockázatra példa, ha egy olyan üzemet vagy bányát nyitnak egy falu mellett, ami legalább adott valószínűséggel elszennyezi a környezetet. Ha bekövetkezik a kár, a vállalatot az üzem elvesztése érinti, míg a falu teljesen tönkremegy. A vállalatnak azonban elég megegyeznie a politikusokkal, akik mivel nem laknak helyben, nem viselik a kockázatot, csak azt látják, hogy az új üzem az államnak is bevételt hoz, a falu elvesztése és a környezetkárosítás lehetősége nem érdekli őket, mert az nem számszerűsíthető érték. Így az üzem megépülhet a falusiak tiltakozása ellenére, mivel nekik nincs hatalmuk, így beleszólásuk sem.

Egy másik példa, ha a hitelező eladja a kockázatos hiteleit. Mivel ezeket a hiteleket megveszik, maga a kockázatos hitel válik árucikké, amit így a bank kockázat nélkül termelhet.

Története

[szerkesztés]

Dembe és Boden kutatásai szerint a kifejezés visszakövethető a 17. századig, és a 19. század végére széles körben elterjedt volt a biztosítók szóhasználatában.[1] Korai használata csalást vagy tisztességtelen eljárást jelölt a biztosított részéről. Dembe és Boden rámutatnak, hogy a döntéshozás folyamatát a 18. században tanulmányozó prominens matematikusok a „moral” szót „szubjektív” értelemben használták, ami elhomályosíthatja a kifejezés valódi etikai jelentését. A közgazdaságtanban az 1960-as évektől kezdve újra használják a kifejezést, immár negatív mellékjelentés nélkül.[2][3] Inkább arra használják, hogy leírják a nem megfelelően elemzett és kezelt károk miatt bekövetkező hatékonyságcsökkenést.

Rowell és Connelly részletesebben elemzi a kifejezés történetét, ami a szakirodalomban és az erkölcstanban is jelzi a közgazdaságtani gondolkodás megváltozását.[4] Cikkükben összehasonlítják a biztosítási ágazat irodalmában található főként normatív leírást és a gazdaságtanban található pozitív értelmezéseket. A biztosítási szakirodalom gyakran azt is morális hazárdként írta le, amikor a kereskedők úgy állítják be az árat, hogy tudják, a vásárló kevésbé ismeri a termék minőségét, mint ők.

Az első kutatók Oliver Hart és Sanford J. Grossman voltak. Később a morális hazárd vizsgálatát kiterjesztették hosszabb időre és több eseményre, kockázatkerülő és kockázatsemleges biztosítottakkal.[5][6]

Modellek

[szerkesztés]

Hart és Holmström (1987) szerint a morális hazárddal kapcsolatos esetek két típusra oszthatók, a rejtett cselekvés és a rejtett információ esetére. Az előbbi esetben a szerződés aláírása után a biztosított egy kívülről nem megfigyelhető akciót választ. A második esetben egy olyan információ birtokában dönt, amit a másik fél nem ismer.[7] Készültek vegyes modellek is.[8][9] A nem megfigyelhető változókhoz nincsenek adatok, így bonyolultabb tesztelni a szerződéselméleti morális hazárdot, de közvetett teszteket már végeztek.[10][11]

A kár előtti viselkedése az ex ante, a kár utáni az ex post viselkedés.[12]

Ha a biztosított kockázatkerülő, így az ösztönzők és a biztosítás eredménye kapcsolatban áll egymással. A másikban a biztosított kevésbé törődik a kockázattal, inkább a jövedelmezőséggel; ekkor az ösztönzők és a kifizetés áll kapcsolatban.[13]

Hitelezés

[szerkesztés]

Paul Krugman közgazdász szerint a morális hazárd egy olyan helyzet, amiben az egyik fél tudja szabályozni, hogy mekkora kockázatot vállal, és más viseli a költségeket, ha kell.[14] A közpénzből végzett bankmentés, a központi bankok és más intézmények beavatkozása miatt a bankok úgy érzik, hogy megengedhetik maguknak több kockázatos hitel termelését, mivel nem ők viselik a kockázatot. Potenciálisan a legkockázatosabb hitelek térülnek meg a legjobban. A kockázatot végül is az adófizetők, a betétesek és a bank más hitelezői viselik.[15][16][17][18]

Többen amellett érvelnek, hogy a morális hazárdhoz hozzájárul a jelzálogkölcsönök eladása.[19] Ezzel a bank megszabadul a kockázatos hiteltől, és egy másik pénzintézet veszi át. Más esetben nem az egész kockázatot adja tovább, hanem csak a kamatkockázatot. A vásárlónak alkalma van megfigyelni a termelő működését és a hitelek minőségét. Több ügynökség foglalkozik kockázatos kölcsönök, köztük jelzálogkölcsönök felvásárlásával. Ezek működése hasonló a fedezett kötvényekhez.[19]

Egy további típusban ugyan átveszi a vásárló a teljes kockázatot, de az alapértelmezett kockázatot továbbadja befektetőknek. Emiatt már kevésbé áll érdekében figyelni a kibocsátókat és a kölcsönök minőségét.[19] Ez az eljárás jellemző a befektetési és a kereskedelmi bankokra és a nem banki ügynökségekre. A 2007-2010-es pénzügyi válság előtti években így megnőtt a rossz minőségű, kockázatos hitelek száma. Ugyan valamelyest a többi fajta jelzálog-kereskedelemben is csökkent a színvonal, de még mindig biztonságosabb maradt.[19]

Mark Zandi, a Moody's munkatársa szerint az erkölcsi kockázat volt a pénzügyi válság végső oka. Annyira szétterítették a jelzálogkölcsönök kockázatát, hogy egy intézetnek sem kellett amiatt aggódni, hogy valamelyik hitel kockázatos. A kockázatos hiteleket készletekben kombinálták, ezzel felhígultak a problémák és a felelősségérzet is. Továbbá, a többi pénzintézetet nem figyelte úgy a központi kormányzat, mint a bankokat. Csak a részvényesek és a többi hitelezőjük érdekét vették figyelembe. Emiatt teljesen szabályozatlanul terjeszkedhettek, olyan agresszívan, amennyire csak lehetett, akár a hagyományos hitelezési színvonal csökkentését is eredményezve.[20]

A brókerek, akik nem a saját pénzüket adták kölcsön, a hitelezőknek adták tovább a kockázatot. A hitelezők a szerződéseket azok aláírása után nyomban továbbadták befektetőiknek. A befektetési bankok megvásárolták a jelzáloghiteleket, és a velük foglalkozó intézeteket feldarabolták, kockázatosabb és kevésbé kockázatos részekre. A befektetők megvásárolták ezeket, és továbbadták a kockázatokat. Tisztán kapitalista helyzetben az utolsóé lenne a kockázat, azonban a válságban a központi bankok, az állam és az adófizetők fizették ki a bankok veszteségeit, mert meg kellett menteni a bankokat. Sok országban voltak megszorítások, hogy az állam pótolja a bankmentés miatt keletkezett hiányt, és a bankok ingyen pénzt kaptak.

Vannak, akik azt hiszik, hogy a bankmentés nem bátorítja a kockázatos kölcsönzést, mivel nincs garancia arra, hogy lesz bankmentés. A spekulatív, kockázatkereső viselkedést megelőzheti a pénzintézetek leértékelése. Erre fel kellett volna figyelnie a Lehman Brothersnek, a Citibanknek, a Countrywide Financial Corporationnek és más intézeteknek, amelyek nem vettek részt ebben a kereskedelemben, így nem voltak benne érdekeltek.[21][22][23]

Biztosítás

[szerkesztés]

A biztosítók már régen is tartottak attól, hogy ügyfeleik a biztosítás hatására az előzőleg számítottnál kockázatosabban viselkednek, emiatt megnőnek a kifizetéseik. A biztosítók észlelték először a morális hazárdot. A kockázatosabb viselkedésre példa az ágyban dohányzás vagy a biztosítási öv be nem kötése.

Ugyan a biztosítók korlátozhatják a biztosítást azokra az esetekre, amelyek nem az ügyfél kockázatosabb viselkedéséből adódnak, de nem tarthatják állandó megfigyelés alatt. A biztosítás korlátozása azonban már maga is csökkenti a kockázatosabb viselkedés, azaz a morális hazárd veszélyét. A közgazdászok megkülönböztetik az aszimmetrikus információ esetét a morális hazárdtól.

Az egészségbiztosítás területén az ügyfelek költségesebb, hosszabb és eszközigényesebb kezeléseket vesznek igénybe, mint egyébként. John Nyman szerint ez nem feltétlenül probléma, hiszen ettől a biztosított egészségi állapota jobb lehet, ami miatt a későbbiekben kevesebbszer lesz szüksége kezelésre, és többet tudnak termelni. Nyman szerint ekkor a morális hazárd hatékony, ami megkülönböztethető a nem hatékony, esetenként káros morális hazárdtól.

A viselkedés többféleképpen is változhat. Az egyik maga a kockázatosabb viselkedés, ami miatt több a negatív következmény, mint eredetileg. Például az autóhoz tartozó felelősségbiztosítás arra késztetheti a tulajdonost, hogy többet, illetve figyelmetlenebbül vezessen, ezzel növeli a baleset veszélyét. Tűzbiztosítás megkötése után az ügyfél kevésbé vigyáz arra, hogy ne legyen tűz, például ágyban dohányzik vagy elfelejt elemet cserélni a tűzjelzőben. Árvíz elleni biztosítás esetén elhanyagolja a megelőzést és a védekezést.[24]

A másik következmény a kár bekövetkezte után tapasztalható. Ekkor a biztosított többet követel a biztosítótól. Erre példa az egészségbiztosítás, amikor a beteg több vagy drágább kezelést vesz igénybe. Ha viszont nincs egészségbiztosítás, akkor nem jár vissza kezelésekre, és kompromisszumot köt a gyengébb egészséggel, mivel a kezelés túl drága.

Néha a morális hazárd olyan súlyos, hogy a biztosító visszautasítja a teljes kockázat viselését. Így a kockázat megoszlik a biztosító és a biztosított között, ami gyengíti a morális hazárdot.

Biztosítók[25] és kutatók vizsgálták a morális hazárdot, így Kenneth Arrow,[2][26][27] Tom Baker[28] és John Nyman.[29]

Menedzsment

[szerkesztés]

A morális hazárd egy vállalaton belül is jelen van. A cég figyelheti meg dolgozói minden lépését, ezért nem biztos, hogy a dolgozók mindig úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lenne. Ez a principiál-ágens probléma.[30] Hasonló a helyzet a cég vezetés és a tulajdonosok között, mivel a tulajdonosok nem tudják megfigyelni a cég vezetőinek összes döntését. Emiatt születnek olyan döntések, amelyekkel inkább maguknak, mint a tulajdonosoknak kedveznek.

Előfordul, ha a vezetést nem lehet felelősségre vonni döntéseiért egy szervezetben. Ez különbözőféleképpen fordulhat elő:

  • A vezető nem mozdítható el
  • Valaki más védelmezi felsőbb szinten, például nepotizmus esetén
  • Egy projekt sikerességétől független a projektvezető pozíciója
  • A projekt nem fontos az egész szervezetnek, csak helyi szinten
  • A vezető átháríthatja a felelősséget egy beosztottjára
  • Nincs világosan definiálva, hogy ki a felelős a projektért. Ez bármilyen területen előfordulhat, de a szoftverfejlesztésben antimintaként jellemzik.
  • A felső vezetés számára nem a sikeres döntések, hanem a rövid távon minél nagyobb fizetés a cél. Még ha bukik is a projekt, akkor ők már közben felvették a bónuszt.
  • A munkát és a kockázatot más leányvállalat vagy alvállalkozó viseli. Extrém esetben előfordulhat a bizalommal való visszaélés, akár bűncselekmények által is.[31]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Dembe, Allard E. and Boden, Leslie I. (2000). "Moral Hazard: A Question of Morality?" Archiválva 2016. május 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. New Solutions 2000 10(3). 257–79
  2. ↑ a b Arrow, Kenneth (1963). „Uncertainty and the Welfare Economics of Medical Care” 53 (5), 941–73. o, Kiadó: American Economic Association. JSTOR 1812044. 
  3. ↑ Pauly, Mark V (1968). „The economics of moral hazard: comment” 58 (3), 531–37. o, Kiadó: American Economic Association. JSTOR 1813785. 
  4. ↑ D Rowell, LB Connelly (2012) “A history of the term “moral hazard”” Journal of Risk and Insurance 79 (4), 1051–75
  5. ↑ Rogerson, William P. (1985). „Repeated Moral Hazard”. Econometrica 53 (1), 69–76. o. DOI:10.2307/1911724. JSTOR 1911724. 
  6. ↑ Schmitz, Patrick W. (2005. november 25.). „Allocating Control in Agency Problems with Limited Liability and Sequential Hidden Actions”. RAND Journal of Economics 36, 318–36. o. JSTOR 4135244. 
  7. ↑ Hart, Oliver. The theory of contracts, Advances in Economics and Econometrics. Cambridge University Press, 71–155. o. (1987) 
  8. ↑ Aghion, Philippe (2012. november 25.). „Subgame-Perfect Implementation Under Information Perturbations*” (angol nyelven). The Quarterly Journal of Economics 127 (4), 1843–1881. o. DOI:10.1093/qje/qjs026. ISSN 0033-5533. 
  9. ↑ Schmitz, Patrick W. (2002. november 25.). „On the Interplay of Hidden Action and Hidden Information in Simple Bilateral Trading Problems”. Journal of Economic Theory 103 (2), 444–60. o. DOI:10.1006/jeth.2001.2790. 
  10. ↑ Prendergast, Canice (1999. november 25.). „The Provision of Incentives in Firms”. Journal of Economic Literature 37 (1), 7–63. o. DOI:10.1257/jel.37.1.7. ISSN 0022-0515. 
  11. ↑ Lazear, Edward P (2000. november 25.). „Performance Pay and Productivity”. American Economic Review 90 (5), 1346–61. o. DOI:10.1257/aer.90.5.1346. ISSN 0002-8282. 
  12. ↑ Mark William Jenkins: Essays on consumer credit markets
  13. ↑ Laffont, Jean-Jacques. The theory of incentives: The principal-agent model. Princeton University Press (2002) 
  14. ↑ Krugman, Paul. The Return of Depression Economics and the Crisis of 2008. W.W. Norton Company Limited (2009). ISBN 978-0-393-07101-6 
  15. ↑ Summers, Lawrence: Beware moral hazard fundamentalists. Financial Times, 2007. szeptember 23. (Hozzáférés: 2008. január 15.)
  16. ↑ Brown, Bill: Uncle Sam as sugar daddy. MarketWatch, 2008. november 19. (Hozzáférés: 2008. november 30.)
  17. ↑ (2009. december 29.) „Common (Stock) Sense about Risk-Shifting and Bank Bailouts”, Kiadó: SSRN.com. 
  18. ↑ (2009. február 2.) „Debt Overhang and Bank Bailouts”, Kiadó: SSRN.com. 
  19. ↑ a b c d Michael Simkovic, Competition and Crisis in Mortgage Securitization
  20. ↑ Zandi, Mark. Financial Shock. FT Press (2009). ISBN 978-0-13-701663-1 
  21. ↑ David Wighton: Paulson bailout: seizing moral high ground can be hazardous. TimesOnline, 2008. szeptember 24. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  22. ↑ HFM: The SEC Makes Wall Street More Fraudlent. Justput.com Post # 17-26, 2009. március 16. [2011. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  23. ↑ Frank Ahrens: 'Moral Hazard': Why Risk Is Good. The Washington Post, 2008. március 19. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  24. ↑ O'Hare, P. (2015. szeptember 1.). „Insurance as maladaptation: Resilience and the 'business as usual paradox” (angol nyelven). Environment and Planning C: Government and Policy 34 (6), 1175–93. o. DOI:10.1177/0263774x15602022. [halott link]
  25. ↑ Crosby, Everett (1905). „Fire Prevention” 26 (2), 224–38. o, Kiadó: American Academy of Political and Social Science. DOI:10.1177/000271620502600215. JSTOR 1011015.  Crosby was one of the founders of the National Fire Protection Association, NFPA.org Archiválva 2007. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  26. ↑ Arrow, Kenneth. Aspects of the Theory of Risk Bearing. Finland: Yrjö Jahnssonin Säätiö (1965). OCLC 228221660 
  27. ↑ Arrow, Kenneth. Essays in the Theory of Risk-Bearing. Chicago: Markham (1971). ISBN 0-8410-2001-9 
  28. ↑ Baker, Tom (1996). „On the Genealogy of Moral hazard” 75, 237. o. ISSN 0040-4411. 
  29. ↑ https://directory.sph.umn.edu/bio/sph-a-z/john-nyman
  30. ↑ C. Shapiro and J. Stiglitz (1984), 'Equilibrium unemployment as a worker discipline device'. American Economic Review 74 (3), pp. 433–44.
  31. ↑ (News Focus) Gov't debt relief plan raises specter of moral hazard. Yonhap News
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Erkölcsi_kockázat&oldid=26694884”