Endre Dénes
Endre Dénes | |
Született | 1884. június 16. Kiskunfélegyháza |
Elhunyt | 1951. június 12. Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | MÁV titkár, újságíró, műfordító |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Endre Dénes (álneve műfordítóként: Félegyházy Endre, néha Félegyházi Endre;[1] szignója: (dred); Kiskunfélegyháza, 1884. június 16. – Budapest, Józsefváros, 1951. június 12.)[2] MÁV titkár, újságíró, műfordító.
Élete
[szerkesztés]Szülei Félegyházi Endre László és Szedresy (Szedressi) Mária. A budapesti VIII. kerületi állami gimnáziumban érettségizett. Ezután állam és jogtudományi tanulmányokat folytatott, és 1906-ban szerezte meg doktorátusát, majd 1908-ban végezte el a keleti akadémiát is. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el fogalmazóként. Az első világháború alatt katonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után mint MÁV titkár nyugdíjaztatta magát és újságíróként kezdett dolgozni. Ennek előzménye, hogy 1900 és 1914 között már dolgozott riporterként a Magyarország című lapnál.
1922 és 1925 között A Nép című lap külügyi rovatvezetője és a Szózat riportereként dolgozott, majd 1925 és 1927 között a Nemzeti Újságot tudósította Párizsból. 1927-től volt a Palladis Rt. kiadó vállalat lektora. Ettől kezdve számos regényt fordított a kiadó számára. 1936-tól használta fordítóként a Félegyházy Endre álnevet amikor más kiadók számára is kezdett fordítani. 1928-ban néhány hónapig a Főváros című lap szerkesztője volt.
Sokat utazott, tartózkodott külföldön. Bejárta Angliát, Franciaországot, Görögországot, Németországot, Olaszországot, Bulgáriát és Romániát. Három-három évet élt Isztambulban és Párizsban, egy évet Milánóban, ahonnan a Nemzeti Újságon kívül A Nép, a Pesti Hírlap és a Szózat című lapokat tudósította. 1939-től volt a Nemzeti Újság hírrovatának vezetője.
Halálát léprák, szívgyengeség okozta.
Műfordításai
[szerkesztés]Dr. Endre Dénes néven:
- (David Friedrich Strauss) Strauss Frigyes: Dsiggi-dsiggi – Parcus Leó kalandjai a boliviai őserdőkben, Dabubia kiadó, Budapest-Wien, 1926[3]
- Ponson du Terrail: Egy király ifjúsága I. – A szép aranyművesné, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 1., 1932
- Ponson du Terrail: Egy király ifjúsága II. – A navarrai herceg szerelmei, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 2., 1932
- Ponson du Terrail: Egy király ifjúsága III. – A flórenci méregkeverő, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 3., 1932
- Ponson du Terrail: A két Henrik harca I. – A négy alsó szövetsége, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 4., 1932
- Ponson du Terrail: A két Henrik harca II. – A meudoni fehér ház, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 5., 1933
- Ponson du Terrail: A két Henrik harca III. – A Szent-Bertalan-éj, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 6., 1933
- Ponson du Terrail: A Valois család tragédiája I. – Montpensier hercegnő, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 7., 1933
- Ponson du Terrail: A Valois család tragédiája II. – A király-gyilkosság, Palladis, Budapest, 1928; Kalandos Regények 8., 1933
- Edgar Wallace : A fekete kísértet (The Black Abbott), Wallace Edgar művei, Palladis, Budapest, 1930[4]
- Percival C. Wren: Pokol a Szaharában, Palladis, Budapest, 1929
- gr. Luckner Félix: A tenger ördöge, Pengős regények, Palladis, Budapest, 1930
- James Oliver Curwood: Hajsza a hómezőkön, 1 pengős regények 27., Palladis, Budapest, 1931
- (Frederick Schiller Faust) Max Brand: Vágtató bosszú (Trailin'!, 1919), 1 pengős regények 62., Pallas Nyomda, Budapest, 1933
- Sophie Kerr: Az utolsó fillérig, 1 pengős regények 67., Palladis, Budapest, 1934
- Robert W. Chambers: A titkos „13-as”,[5] 1 pengős regények 76., Palladis, Budapest, 1934
- P. C. Wren: A fekete szirén, 1 pengős regények 81., Palladis, Budapest, 1935; Totem, Budapest, 1994, ISBN 9637888527; Digi-Book Magyarország, Budapest, 2017, ISBN 9789634740209, Dr. Endre Dénes
- Roy Vickers: Riadalom az esküvőn, Félpengős regények 74., Palladis, Budapest, 1935
- (William MacLeod Raine) W. Macleod Raine:[6] A sheriff fia, Félpengős regények 81., Palladis, Budapest, 1935
- Edgar Wallace: A megriadt hölgy esete, Félpengős regények 83., Palladis, Budapest, 1935; Kék Könyvek, ?, Budapest, 1989, ISBN 9632340868
Félegyházy Endre álnéven:
- Herbert Rittlinger: Kajakosok – előre! – Utazás gumisajkán a Kárpátokból a vad Kurdisztánba, Világjárók – Utazások és kalandok sorozat, Franklin-Társulat, Budapest, 1935[7]
- Arthur Applin: Szerelem tüzön-vízen át, Milliók könyve 414., Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1936
- Roy Vickers: Ide a gyémántokkal! (Hide those diamonds, 1935), Félpengős regények 116., Palladis, Budapest, 1937; InfoGroup, Budapest, 1992, ISBN 9638410000
- Hugh Clevely: Mr. Munt intézkedik..., Félpengős regények 120., Palladis, Budapest, 1937
- (Frederick Schiller Faust) George Owen Baxter: A repülő táltos (Brother of the cheyennes), Félpengős regények 124., Palladis, Budapest, 1937, fordította: Félegyházi Endre
- Joan Blair: Lothian doktor tévedése, Félpengős regények 135., Palladis, Budapest, 1937
- T. Arthur Plummer: Árnyak a ködben, Félpengős regények 140., Palladis, Budapest, 1938
- (William MacLeod Raine) W. Macleod Raine:[6] A kiközösített, Félpengős regények 150., Palladis, Budapest, 1938
- (Vingie Eve Roe) Vingie E. Roe: Az igazi férfi, Félpengős regények 153., Palladis, Budapest, 1938
- (John Victor Turner)??? David Hume: Akik már nem beszélnek... , Félpengős regények 163., Palladis, Budapest, 1939
- Emilio Salgari: A bermudai kalózok (I corsari delle Bermude, 1909), Palladis, Budapest, 1939; Totem, Budapest, 1992, ISBN 9637888004; Hermész Média, Budapest, 2015, ISBN 9786155605024; E-könyv: Digi-Book Kiadó, 2013; valamennyi kiadás Félegyházi Endre fordítása alapján
- Emilio Salgari: A kalózbáró diadala (La crociera della Tuonante, 1910), Palladis, Budapest, 1939; Totem, Budapest, 1994, ISBN 9637888519; E-könyv: Digi-Book Kiadó, 2013; ezek a kiadások Félegyházi Endre fordítása alapján történtek (a Hermész Média 2015-ös ISBN 9786155549854 kiadását Zigány Árpád fordította)
- G. Davison: Aki halálra keresi önmagát, 1 pengős regények 137., Palladis, Budapest, 1939
- W. C. Tuttle: A texasi varázsló, Félpengős regények 179., Palladis, Budapest, 1939
- George B. Rodney: A kölyök hazatér, 1 pengős regények 189., Palladis, Budapest, 1940
- Erle Stanley Gardner: Az áruló kör (The D.A. Draws A Circle, 1939) 1 pengős regények 146., Palladis, Budapest, 1940
- Mabel Seeley: Sikoltás az éjszakában, 1 pengős regények 150., Palladis, Budapest, 1940
- Gary Marshall: Az Ördögforrás kincse, Félpengős regények 206., Palladis, Budapest, 1940
- Augusto de Angelis: Riadalom a filmvárosban, Félpengős regények, Palladis, 1941; Hermész Média, Budapest, 2015, ISBN 9786155549922
- (Frederick Schiller Faust) Max Brand: Ketten a viharban,[8] Félpengős regények, Palladis, Budapest, 1941
- Emilio Salgari: Maláj kalózok, Palladis, Budapest, 1942
- Emilio Salgari: Zivatar kapitány (Capitan Tempesta), Palladis, Budapest, 1942[9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Valószínűleg csupán sajtóhiba.
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1306/1951. folyószáma alatt.
- ↑ Magyar írók élete és munkái: 1927
- ↑ Magyar írók élete és munkái: 1929
- ↑ A borítón az idézőjel hiányzik és kötőjel helyett egyenlőségjel látható: A titkos 13=as.
- ↑ a b Magyar írók élete és munkái: Mcleod
- ↑ Magyar írók élete és munkái szerint tévesen ezt a regényt még saját nevén fordította.
- ↑ Ugyanezzel a címmel jelent meg Kelly Adams és Ruszkabányai Elemér regénye is, valamint Milan Begović háromfelvonásos színműve.
- ↑ Egyes adatbázisokban tévesen a fordító Félegyházy Endre Dénes
Források
[szerkesztés]- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, VII. kötet, 1940, Endre Dénes szócikk, 337-339. hasáb
További információk
[szerkesztés]- Keresztény magyar közéleti almanach, 3. köt. Erdély. Az I. és II. kötet pótlásaival. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940.