Elise Aun
| Elise Aun | |
 | |
| Született | 1863. június 15.[1] Pikareinu[2] |
| Elhunyt | 1932. június 2. (68 évesen)[1] Tallinn[1] |
| Állampolgársága | észt |
| Foglalkozása | |
| Sírhelye | Rahumäe Cemetery |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Elise Aun témájú médiaállományokat. | |
Elise Rosalie Aun, 1903-tól használt neve: Elise Raup (Valgjärve, 1863. június 15. – Tallinn, 1932. június 2.) észt írónő.
Élete
[szerkesztés]Gyermekkorát Setumaa városában töltötte. 1890-ben Lilli Suburg meghívására Viljandiba ment, ahol az első észt női magazin, a Linda (megjelent: 1887-1905) szerkesztőbizottságának tagja lett. Fél év után otthagyta a szerkesztőséget, s előbb egy rigai kórházban dolgozott, majd Kronstadtban lett nevelő, ezután Pärnuban könyvesbolti dolgozó. 1898 és 1900 közt ismét a Linda szerkesztőségében tevékenykedett, a lapot ekkor Hendrik Prants és Anton Jürgenstein vezették.
Ezt követően sikettanári képzésben vett részt, majd egy pärnui ruhaüzletben lett pénztáros. 1902-ben mint könyvkereskedő dolgozott Tallinnban. 1903-ban feleségül ment Friedrich Raup tanárhoz (1859-1942), férjével egy ideig Uljanovszkban élt (1907-1908). 1910-ben tért vissza Tallinnba.
1885-től jelentek meg költeményei különböző lapokban. 1888-ban megjelent első önálló kötete után a kritika gyorsan Lydia Koidula utódjának kiáltotta ki.[3] Ebben közrejátszott az is, hogy mindössze 13 éven belül (1888-1901) öt verseskötete jelent meg. Sok versére az otthon utáni vágy leírása jellemző, így abban különbözik a hagyományos értelemben vett hazafias költészettől, hogy az alkotásokban a nemzet mint fogalom alig jelenik meg.
Aun költészete bensőségesebb, elégikus, szinte komor, időnként pesszimista. Mindezek ellenére munkáit pozitívan fogadták, ez részben az általa követett független költészeti irányvonalnak köszönhető. A versek mellett novellákat is írt, s mint fordító is tevékenykedett. Származása miatt egy ideig az Eesti neiu Setumaalt (Az észt lány Satumaa-ból) álnevet használta. Munkássága mára többé-kevésbé feledésbe merült az észt irodalomtörténetben, de jól jelzi az átmenetet a 19. századból a 20. századba.[4]
Válogatott munkái
[szerkesztés]Verseskötetek
[szerkesztés]- Kibuvitsa õied (Tartu: Laakmann 1888)
- Laane linnuke (Tartu: K.A. Hermann 1889)
- Metsalilled (Tartu: K.A. Hermann 1890)
- Kibuvitsa õied II (Tartu: Laakmann 1895)
- Kibuvitsa õied III (Tartu: 1901)
Próza, szépirodalom és fordítások
[szerkesztés]- Armastuse võit (Pärnu: Dreimann 1896)
- Viisakad kombed (Pärnu: Dreimann 1896)
- Tosin jutukesi (Sööt 1898)
- Kasuline Köögi ja Söögi raamat (Weissenstein: 1900)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. május 4.)
- ↑ https://sisu-vana.ut.ee/ewod/a/aun, 2024. május 29.
- ↑ Aino Undla-Põldmäe: Kes oli "Eesti neiu Setu maalt"? In: Keel ja Kirjandus 6/1963, S. 362.
- ↑ Cornelius Hasselblatt: Geschichte der estnischen Literatur. Berlin, New York: de Gruyter 2006, S. 303.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Elise Aun című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Cornelius Hasselblatt: Geschichte der estnischen Literatur. Berlin, New York, 2006, ISBN 3-11-018025-1, 302–303. oldalak
- Aino Undla-Põldmäe: Kes oli "Eesti neiu Setu maalt"? megjelent: Keel ja Kirjandus 6/1963, 362–366. oldalak
- Adatlapja az Eesti biograafiline andmebaas ISIK lapon Archiválva 2022. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Heili Reinart Anna Haava varju jäänud tundeline luuletaja Elise Aun suri piineldes című cikke a Postimees 2019. június 8. számában, online változat, az írónő fényképével
- Sírjának helye a tallinni Rahumäe temetőben