Ugrás a tartalomhoz

Elekes György (matematikus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elekes György
Született1949. május 19.
Budapest
Elhunyt2008. szeptember 29. (59 évesen)
Fót
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái

SablonWikidataSegítség

Elekes György (Budapest, 1949. május 19.Fót, 2008. szeptember 29.) matematikus, egyetemi tanár.

Életútja

[szerkesztés]

A budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumba járt 1963 és 1967 között, ahol Kőváry Károly tanítványa volt. Matematikaversenyeken szép eredményt ért el (1965-ben a nemzetközi matematikai olimpián bronzérmes, 1967-ben aranyérmes, a Kürschák József-emlékversenyen 1966-ban második helyezett volt). 1967 és 1972 között az ELTE matematika szakára járt. Az egyetem elvégzése után tanársegéd lett ugyancsak az ELTE-n, majd 1995-ig ugyanott adjunktus, 2005-ig docens, majd egyetemi tanár volt. Egyik alapító tagja volt 1983-ban a Számítógép-tudományi Tanszéknek. 1978-ban egyetemi doktori címet szerzett, 1994-ben pedig kandidátusi fokozatot. 2001-ben az MTA doktora lett. 1999 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjas volt.

Elekes György kiváló oktató volt, akit a tanítványai nagyon szerettek. Egyetemi jegyzeteit folyton átírta, keresve a legjobb megoldásokat. Súlyos betegségben hunyt el 2008. szeptember 29-én.

Munkássága

[szerkesztés]

Kutatási területei: kombinatorikus geometria, számelmélet, halmazelmélet. Kezdetben halmazelmélettel foglalkozott, Erdős Pállal és Hajnal Andrással közösen a kombinatorikus halmazelmélet egy új ágát fejlesztették ki. A geometriai algoritmusok területén egy alapvető eredmény kapcsolódik a nevéhez,[1] amely fontos kutatások sorát indította el. Egyik utolsó fontos eredménye egy George B. Purdy által megfogalmazott, két egyenes pontjai közötti távolságra vonatkozó sejtésnek a bizonyítása.[2]

Könyvei, egyetemi jegyzetei

[szerkesztés]
  • Kombinatorikai feladatok. ELTE, 1992
  • Kombinatorikai feladatok, ELTE Eötvös Kiadó, 2008
  • Véges matematika (Brunczel Andrással), ELTE Eötvös Kiadó

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Elekes, G.: A geometric inequality and the complexity of computing volume. Discrete Comput. Geom. 1 (1986), no. 4, 289–292.
  2. György Elekes, Lajos Rónyai: A combinatorial problem on polynomials and rational functions, Journal of Combinatorial Theory, Series A, Volume 89, Issue 1, January 2000, Pages 1–20.

Források

[szerkesztés]