Ugrás a tartalomhoz

Egészségfejlesztés

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egészségfejlesztés
Adatok
Típusfolyóirat

Alapítva1960.[1]
KiadóNemzeti Népegészségügyi Központ
FőszerkesztőDr. Vitrai József
Székhely1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.

ISSN2498-6666 (online kiadás)
1786-2434 (nyomtatott kiadás)
Az Egészségfejlesztés weboldala

Az Egészségfejlesztés egy magyar folyóirat, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának negyedévente megjelenő online, regisztrációt nem igénylő, ingyenesen hozzáférhető szakmai folyóirata. Nemzetközi azonosítója: ISSN 2498-6666 (online kiadás), ISSN 1786-2434 (nyomtatott kiadás).

Története

[szerkesztés]

A folyóirat 1960-ban indult Egészségügyi Felvilágosítás címmel, alapítói dr. Métneki János és dr. Vilmon Gyula az 1887-től az Országos Közegészségi Egyesület hivatalos lapjaként megjelenő Egészség című folyóirat szellemi folytatásaként tekintettek a lapra,[2][3] amely kéthavonta jelent meg.[4] Az Orvosi Hetilap 1964-ben megjelent folyóiratreferátumában kiemelte, hogy „A folyóirat az egészségügyi szakágazatok szűkebb értelemben vett felvilágosítási témáin kívül kiterjeszkedik a határterületek: népművelés, pedagógiai, pszichológia, szociológia, művészetek, irodalom stb. kapcsolatos kérdéseire, eseményeire is.[5] 1964-re a lap már széles körben elterjedt és népszerűvé vált, az egészségügyi felvilágosítást végző szervezők és gyakorlati végrehajtók részére nélkülözhetetlen tekintették.[6] 1963-ban a művelődésügyi miniszter egy utasításban az általános és középiskolák, valamint a bentlakásos intézmények számára az ajánlott belföldi sajtótermékek között sorolta fel.[7] A folyóirat ára ebben az időszakban féléves előfizetéssel 52 forint, éves előfizetéssel 104 forint volt.[8]

A lap 1976–2004 között kéthavonta Egészségnevelés címen jelent meg, előfizetése 1976-ban félévre 30 forint, egész évre 60 forint volt.[9] Az újságot külföldön is terjesztették, Jugoszláviában az éves előfizetés 1977-ben például 110 dinár volt.[10] A lap cikkeit rendszeresen szemlézte a Magyar Nemzet és az Orvosi Hetilap is. A lap céljai között megjelent, hogy „mindenki tudatosan vegyen részt a saját és a környezetében élők egészségének védelmében.”[11] A folyóirat szerzői számára 1976-ban alapították a Vilmon Gyula-nívódíjat.[12]

2004 óta viseli az Egészségfejlesztés címet. 2016 óta online formában érhető el.[13]

Küldetése

[szerkesztés]

Az Egészségügyi Felvilágosítás Központja (EFK)[14] által 1960-ban indított Egészségügyi Felvilágosítás című módszertani tájékoztató célként az egészségügyi felvilágosítás elméleti, valamint szervezési és módszertani kérdéseinek ismertetését, az érintett egészsgügyi dolgozók tájékoztatsát, a bevált belföldi és külföldi felvilágosítási módszerek, eljárások közzétételét, a tapasztalatcsere elmozdítását jelölte meg.[15]

Az Egészségfejlesztés folyóirat küldetése, hogy hozzájáruljon a magyar egészségmagatartás megváltoztatásával kapcsolatos szakmai kommunikáció segítése és az egészségfejlesztés színvonalának emelése. 2016-ban a folyóirat elektronikus megjelenésre tért át, csak szakbírálaton átesett (peer-reviewed) eredeti közleményeket jelentet meg a hazai és nemzetközi beszámolók, vélemények, szemlék mellett.[13] Az eredeti közlemények kettős vak szakbírálaton esnek át, azaz sem a szerző, sem a szakbíráló személye nem ismert a másik személy előtt. A szakbírálatot két, független szakbíráló végzi, akik az közlemény tudományos megalapozottságának, szakmai tartalmának megítélésében vesznek részt.[16]

Rovatai

[szerkesztés]
  • Eredeti közlemények: A rovatban a szerzők saját vizsgálati eredményeiket és az azokra alapozott következtetéseket bemutató közlemények jelennek meg.
  • Áttekintő közlemények: Az ebben a rovatban megjelenő közlemények alaptípusa egy meghatározott témában, a szerző által előre megtervezett módszerrel összeválogatott szakirodalmat foglalja össze. Ugyancsak ebben a rovatban kerülnek közlésre a nemzetközi standardok szerint meghatározott keresési, válogatási és elemzési módszertant alkalmazó strukturált áttekintések (systematic review) és meta-analízisek is.
  • Szakdokumentumok: A rovat ismerteti az egészségfejlesztés területét érintő koncepciókat, ajánlásokat, irányelveket és módszertani útmutatókat, valamint bemutatja a szakterületre vonatkozó legfontosabb munkaanyagokat, jelentéseket, összefoglalókat is.
  • Országportré
  • Agora: A rovat az egészségfejlesztés területét érintő vélemények, elképzelések valamint vitaanyagok közlésével az építő jellegű szakmai párbeszéd elősegítését szolgálja. Az Agora rovatban megjelentek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
  • Szemle: A rovatban az egészségfejlesztéssel összefüggő könyvek és főként nemzetközi szaklapokban megjelent cikkek rövid ismertetése, ajánlása található.
  • Olvasói fórum: A rovat bemutatja az olvasói reagálásokat, hozzászólásokat a korábban megjelent cikkekhez, továbbá ismerteti az egyéb véleményeket a lap tartalmáról, formájáról.
  • Beszámolók: A rovat az egészségfejlesztés területét érintő szakmai eseményekről és a szakterületen tevékenykedő szervezetekről számol be.
  • Portrék: A rovatban az egészségfejlesztés területén maradandót alkotó szakemberek munkásságának személyes élmények, benyomások és érzések alapján megírt bemutatása olvasható.
  • Tematikus cikkválogatás

Kiadó és szerkesztőség

[szerkesztés]

Kiadója 2017-ig a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) volt,[17] 2017-től a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A kiadásért Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos felel.[18] A szerkesztőség 2021-ben 16 tagú, akiknek a munkáját 13 tagú Tanácsadó Testület segíti.[19]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Folyóirat története. [2018. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 5.)
  2. Egészségfejlesztés ismertető. OSzK. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  3. Kutai Orsolya: Egészségkommunikáció az 1960-as években. OSzK, 2019. december 12. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  4. Métneki János (2001. december 1.). „Az egészségügyi felvilágosítástól az egészségfejlesztésig”. Valóság 44 (12), 10–27. o. 
  5. (1964. március 1.) „Folyóiratreferátumok”. Orvosi Hetilap 105 (9), 424. o. 
  6. dr. Métneki János (1964. augusztus 1.). „Az egészségügyi népművelés gyakorlata”. Élővilág 9 (4), 45–50. o. 
  7. (1963. október 15.) „A művelődésügyi miniszter 174/1963. (M. K. 20.) M. M. számú utasítása az alsó és középfokú oktatási intézmények 1964. évi belföldi sajtótermékek rendeléséről”. Művelődésügyi Közlöny 7 (20), 440–443. o. 
  8. (1964. március 1.) „Külföldre küldhet bárhová forintbefizetés mellett kiadásunkban megjelenő orvos-egészségügyi szaklapokat”. Fogorvosi Szemle 57 (3), 97. o. 
  9. (1976. március 1.) „Fizesse elő az orvos-egészségügyi szaklapokat”. Fül- orr- gégegyógyászat 22 (1), 65. o. 
  10. (1977. október 4.) „A magyar nyelvű behozatali lapok kivonatos jegyzéke”. Magyar Szó 34 (273), 16. o. 
  11. Légrády Eszter (1977. július 16.). „Orvosok rendelő nélkül”. Népszava 105 (166), 12. o. 
  12. (1977. december 15.) „Az egészségügyi pályázat eredményhirdetése”. Magyar Hírlap 10 (294), 5. o. 
  13. a b Folyóirat története. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  14. Az Egészségügyi Minisztérium irányítása alatt álló, 1958-ban megalakult országos hatáskörű intézmény volt az egészségnevelés szervező, irányító, tudományos kutatásainak területén.
  15. 60 éves az Egészségfejlesztés (Jubileumi lapszám). OSzK, 2019. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  16. Bírálati folyamat. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  17. Egészségfejlesztés a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet folyóirata. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  18. Impresszum. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  19. Szerkesztőségi tagok. [2018. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 6.)

Források

[szerkesztés]