Ugrás a tartalomhoz

Európai Parlament Modell

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(EIP szócikkből átirányítva)

Az Európai Parlament Modell (MEP, angolul: Model European Parliament) egy 1994-es, holland kezdeményezésű, középiskolásoknak szánt kulturális, nem politikai, nonprofit alapítvány és program, ahol a diákok az Európai Parlament működését mutatják be szerepjáték formában. Néhány év alatt nemzetközivé nőtte ki magát. Magyarország 2002 óta vesz részt benne. Az első Nemzeti Ülést 2003-ban szervezték, ahova tíz kiválasztott iskola delegál képviselőket, mint egy-egy európai uniós tagállam. Az International Foundation Model European Parliament szervezetnek Hágában van a székhelye. A Diákok egy Felelős Társadalomért Alapítvány egyik fő feladatának tekinti a program támogatását.

Már 2004-ben nemzetközi ülést szervezhetett Magyarország. 2009-ben a szolnoki Varga Katalin Gimnázium adott otthont a regionális ülésnek.

A nemzetközi rendszer felépítése

[szerkesztés]

A MEP-nek több szintje van:

  • Internacionális vagy nemzetközi (minden tagállam)
  • Regionális (például balti)
  • Nemzeti (például magyar)

Hollandiában ezen kívül létezik egy, a Nemzeti Ülésre válogatásként szolgáló tartományi szint is. Ott az iskolák többsége részt vesz a programban. Az ülések minden szinten jellemzően egy hétig tartanak.

Nemzetközi ülések

[szerkesztés]
A nemzetközi MEP-ülések helyei:[1][2][3]
Év Ország Város(ok)
1994  Hollandia Hága / Maastricht
1995  Hollandia Hága
1996  Franciaország Párizs
 Írország Dublin
1997  Egyesült Királyság Stowe / Oxford
 Olaszország Capri / Bologna
1998  Svédország Stockholm
 Spanyolország Madrid
1999  Németország Bonn
 Luxemburg Luxembourg
2000  Portugália Lisszabon
 Ausztria Bécs
2001  Dánia Koppenhága
 Hollandia Rotterdam
2002  Szlovénia Ljubljana
 Írország Dublin
2003  Finnország Helsinki
 Görögország Athén
2004  Lengyelország Varsó
 Luxemburg Luxembourg
 Magyarország Budapest
2005  Hollandia Hága
 Spanyolország Madrid
2006  Litvánia Vilnius
 Szlovénia Ljutomer / Ljubljana
2007  Bulgária Szófia
 Olaszország Róma
2008  Svédország Stockholm
 Szlovákia Pozsony
2009  Ciprus Nicosia
 Németország Bonn
2010  Hollandia Hága
 Törökország Isztambul
2011  Észtország Tallinn
 Észak-Macedónia Szkopje
2012  Szlovénia Ljutomer / Ljubljana
 Spanyolország Madrid
2013  Egyesült Királyság Norwich
 Litvánia Vilnius
2014  Ausztria Bécs
 Luxemburg Luxembourg
2015  Olaszország Nápoly
 Németország Berlin
2016  Magyarország Budapest
 Dánia Koppenhága
2017  Hollandia Maastricht / Arnhem
 Finnország Helsinki
2018  Észtország Tallinn
 Spanyolország Toledo / Madrid
2019  Franciaország Párizs / Strasbourg
 Málta La Valletta
2020 A koronavírus járvány miatt a tavaszi ülés elmaradt.
 Svédország Stockholm

Az ülések munkanyelve az angol. Minden politikai témának van egy aktuális fókusza, melyet tanulmányoznak és megvitatnak a tíz bizottságban. Bizottsági elnököknek korábbi MEP-delegáltakat választanak ki, valamint a plenáris elnökét és két alelnökét is kijelölik. A közgyűlésen bemutatják a határozatokat, megvitatják őket, majd továbbengedik vagy visszautasítják.[4] Az ülésekre minden tagállam 5-5 delegáltat küldhet.

Euroregionális ülések

[szerkesztés]

Az Európai Parlament Modellnek négy hivatalos regionális változata létezik: a balti-tengeri, a nyugat-európai, a közép- és délkelet-európai és a mediterrán.

Balti-tengeri (MEP BSR)[5] Nyugat-európai (MEP WER)[6]
 Észtország,  Dánia,  Izland,  Finnország,  Németország,  Lettország,  Litvánia,  Lengyelország,  Norvégia,  Oroszország és  Svédország  Hollandia,  Belgium,  Írország,  Egyesült Királyság,  Luxemburg,  Németország és  Franciaország
2005  Dánia Koppenhága
2006  Észtország Tallinn
 Németország Bréma
2007  Dánia/ Svédország Øresund régió
 Lettország Riga
2008  Finnország Helsinki
 Oroszország Szentpétervár
2009  Lengyelország Toruń
 Dánia Koppenhága
2010  Svédország Stockholm
 Oroszország Kalinyingrád
2011  Litvánia Vilnius
 Lengyelország Gdańsk/Gdynia
2012  Dánia Koppenhága
 Németország Lipcse
2013  Izland
 Belgium Brugge/Blankenberge
2014  Észtország Tartu
 Svédország Stockholm
2015  Finnország Helsinki, Helsinki Egyetem
 Norvégia Oslo/Nesbru
Közép- és délkelet-európai (MEP CSEE)[7] Mediterrán (MEP Med)[8]
 Ausztria,  Szlovénia,  Csehország,  Németország,  Szlovákia,  Magyarország,  Románia,  Bulgária,  Észak-Macedónia,  Szerbia,  Moldova,  Bosznia-Hercegovina és  Montenegró  Olaszország,  Horvátország,  Albánia,  Görögország,  Spanyolország,  Portugália,  Málta,  Ciprus,  Franciaország és  Törökország
2015  Románia Bukarest

Magyar Nemzeti Ülések

[szerkesztés]

Az első Magyar Nemzeti Ülésre 2003-ban került sor az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola koordinátorsága alatt. A következő évben a szolnoki Varga Katalin Gimnázium vette át a megrendezés feladatát, és azóta minden évben a tíz iskola közül más-más kapja meg a kitüntető tisztséget.

Ülés Év Város Fogadó iskola
I. 2003 Budapest címere Budapest ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
II. 2004 Szolnok címere Szolnok Varga Katalin Gimnázium
III. 2005 Győr címere Győr Kazinczy Ferenc Gimnázium
IV. 2006 Szentendre címere Szentendre Ferences Gimnázium
V. 2007 Miskolc címere Miskolc Földes Ferenc Gimnázium
VI. 2008 Budapest címere Budapest Thomas Mann Gymnasium
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
VII. 2009 Szeged címere Szeged SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium
VIII. 2010 Pécs címere Pécs
Pécs2010 részeként
Leőwey Klára Gimnázium
IX. 2011 Székesfehérvár címere Székesfehérvár Teleki Blanka Gimnázium
X. 2012 Budapest címere Budapest ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
XI. 2013 Győr címere Győr Kazinczy Ferenc Gimnázium
XII. 2014 Szentendre címere Szentendre Ferences Gimnázium
XIII. 2015 Miskolc címere Miskolc Földes Ferenc Gimnázium
XIV. 2016 Szolnok címere Szolnok Varga Katalin Gimnázium

Minden iskola 10-10 képviselőt delegálhat; egyet-egyet mind a tíz bizottságba. A delegáció vezetője a tíz képviselő egyike. Ezen felül a középiskolák küldenek egy-egy bizottsági elnököt is. A plenáris elnöke a mindenkori koordinátor-, azaz fogadóiskola addig legjobban szereplő diákja. A két alelnököt a többi iskola legjobbjaiból választják ki.

Ülések menete

[szerkesztés]

A magyar Nemzeti Ülések rendes menete:[9][10]

  • Csapatépítés* (fél nap)
  • Megnyitó ünnepség* (fél nap)
  • Bizottsági ülések (másfél-két nap)
  • Delegációk megbeszélése (fél nap)
  • Lobbi (fél nap)
  • Plenáris ülés (két nap)

* felcserélődhetnek

Részt vevő iskolák

[szerkesztés]
Iskola Város Képviselt országok[9][10][11][12][13]
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest címere Budapest  Lengyelország (2003–?)
 Írország
 Egyesült Királyság
ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Budapest címere Budapest  Ausztria (2003–?)
 Lengyelország (?–2007)
 Észtország (2008)
 Magyarország (2009–2010)
 Lengyelország (2011–)
Szentendrei Ferences Gimnázium Szentendre címere Szentendre  Magyarország (2003–2005)
 Írország (2006–)
Földes Ferenc Gimnázium Miskolc címere Miskolc  Finnország (2003–)
Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr címere Győr  Franciaország (2003–)
Audi Hungaria Iskola Győr címere Győr  Olaszország (2014–)
SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Szeged címere Szeged  Olaszország (2003–2008)
 Csehország (2009)
 Görögország (2010–)
Thomas Mann Gimnázium – Deutsche Schule Budapest címere Budapest  Németország (2003–)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Székesfehérvár címere Székesfehérvár  Egyesült Királyság (2003–?)
 Magyarország (?–2008)
 Románia (2009–2010)
 Magyarország (2011)
 Ausztria (2012)
Varga Katalin Gimnázium Szolnok címere Szolnok  Hollandia (2003–)

Hasonló programok

[szerkesztés]

Model European Communities Project

[szerkesztés]

Létezik még egy, hasonló rendszerű, de a fenti, Magyarországon is működő programtól különálló projekt, a MECP, melyen rendszerint a 13 Schola Europea (Európai iskolák) vesz részt, és képviseli mind a 25 tagállamot. Két részből áll:

Eredetileg ez a program csak a MEC-ből állt. Néhány tanuló az újságírók bőrébe bújva vesz részt a szimulációban.
  • Model European Parliament (Európai Parlament Modell, MEP)
Rendszere és felépítése lényegében egyezik a holland kezdeményezésű MEP-pel, de itt pártokba is rendeződnek a tanulók és a szerepjáték során nem csak országuk érdekeit, hanem pártjuk nézeteit is képviselniük kell.

Európai Ifjúsági Parlament

[szerkesztés]

A 16-22 éves korosztályt célzó EIP (angolul: European Youth Parliament, EYP) I. Magyar Nemzeti Ülésére 2007. november 21. és 24. között került sor. Ez is a MEP-hez hasonló felépítéssel bír, de a rövidebb időtartam miatt kötetlenebb formában, valamint az EIP esetében a nemzeti munkanyelv is az angol.[14]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. International sessions of the Model European Parliament (angol nyelven) (PHP). Model European Parliament. [2008. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 17.)
  2. Overzicht van internationale MEP-conferenties (holland és angol nyelven). Internationaal. Model European Parliament. (Hozzáférés: 2015. február 4.)
  3. All MEP Sessions. MEP Europe. (Hozzáférés: 2015. szeptember 22.)
  4. About the MEP (angol nyelven). MEP-Austria. (Hozzáférés: 2007. október 13.) „The working language during the sessionis English. Each political theme has a topical focus that will be studied and debated in the ten committees. Former MEP delegates are chosen to chair the committees, there is also one president and two vice-presidents for the plenary session. In the general assembly, the resolutions are presented, debated and passed or rejected.; The MEP has held sessions in…”
  5. Past sessions. MEP Baltic Sea Region. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 6.)
  6. MEP Western Europe. MEP Europe. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 6.)
  7. About. The Model European Parliament Central and South East Europe. (Hozzáférés: 2015. október 6.)
  8. MEP Mediterranean Region. MEP Europe. (Hozzáférés: 2015. október 6.)
  9. a b Az Európai Parlament Modell V. Magyar Nemzeti Ülésének programfüzete
  10. a b Az Európai Parlament Modell VI. Magyar Nemzeti Ülésének programfüzete
  11. Educatio Press: Európai Parlament Modell. Eduport, 2003. február 27. [2007. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 12.)
  12. Az Európai Parlament Modell VII. Magyar Nemzeti Ülésének programfüzete
  13. Az Európai Parlament Modell VIII. Magyar Nemzeti Ülésének programfüzete
  14. Európai Ifjúsági Parlament Magyarország – Részletes leírás (ASPX). Pillar Alapítvány. (Hozzáférés: 2007. október 27.)[halott link]

További információk

[szerkesztés]

Magyar MEP-es oldalak

[szerkesztés]

Nemzeti MEP-ek

[szerkesztés]