Dzserbai csata

	Dzserbai csata
	A csata korabeli térképe
Időpont	1560. május 9-14.
Helyszín	Dzserba, Tunézia
Eredmény	Döntő oszmán győzelem
	Szemben álló felek
Oszmán Birodalom	Keresztény szövetség
	Parancsnokok
Piali pasa; Turgut	Giovanni Andrea Doria; Juan de la Cerda; Don Alvaro de Sande
	Szemben álló erők
cc. 86 hajó	cc. kb. 100 hajó
	Veszteségek
cc. kb. 1000 fő	cc. 9 – 18 ezer fő
	Térkép
	Dzserbai csata Pozíció Tunézia térképén
	é. sz. 33° 46′ 60″, k. h. 10° 52′ 60″33.783300°N 10.883300°EKoordináták: é. sz. 33° 46′ 60″, k. h. 10° 52′ 60″33.783300°N 10.883300°E

A dzserbai csata 1560 májusában volt a mai Tunéziához tartozó Dzserba szigete közelében a keresztény szövetség és az Oszmán Birodalom hajóhada között. Az ütközetet a törökök nyerték meg, aminek révén hatalmuk csúcsára jutottak a Földközi-tenger medencéjében.

Előzmények

Az Oszmán Birodalom terjeszkedése egyre nagyobb aggodalmat okozott a térség keresztény államaiban. A korábbi negyedszázadban két katasztrofális vereséget is szenvedtek: 1538-ban Prevezánál, 1541-ben pedig Algírnál, mindkétszer Hajreddin Barbarossa ellen. 1558-ban Piali pasa elfoglalta a Baleár-szigeteket, és Turguttal, a kalózkapitánnyal a spanyol partokat fosztogatta. II. Fülöp spanyol király felhívta IV. Pál pápát és szövetségeseit, hogy szerezzék vissza Tripolit Turguttól, aki 1551 augusztusában foglalta el a várost a Szent János lovagrendtől.

A flották

William H. Prescott történész azt írta, hogy a dzserbai hadjáratról szóló korabeli források annyira ellentmondásosak, hogy lehetetlen pontosan leírni, mi történt. Az általánosnak tekinthető történészi vélemény szerint a keresztény szövetségesek – Spanyolország, a Pápai állam, a máltai lovagok, Genova, a Toszkánai Nagyhercegség és a Nápolyi Királyság – 50-60 gályával és 40-60 kisebb hajóval vonultak fel. Giacomo Bosio, a Szent János-lovagrend históriása 54 gályát,^[1] Fernand Braudel francia történész 54 gályát és 36 ellátóhajót írt.^[2] Carmel Testa, aki hozzáférhetett a máltai archívumhoz, a következő felsorolást adta: 54 gálya, 7 brigg, 17 fregatt, két kisebb gálya, 28 kereskedőhajó és 12 kis méretű vízi jármű.^[3] Matthew Carr 200-ra tette a hajók számát. A flotta parancsnoka Giovanni Andrea Doria volt, a genovai admirális, Andrea Doria unokaöccse. Messinából Máltára hajóztak, ahol a rossz idő miatt két hónapot töltöttek.^[4]^[5] Betegségek miatt kétezer emberük halt meg eközben.

1560. február 10-én a flotta kihajózott Tripoli felé. A katonák számát pontosan nem lehet tudni, Braudel 10 és 20 ezer közötti számot, Testa 14 ezret írt, a régebbi adatok 20 ezer emberről szólnak, de ennyit a kor gályái nem tudtak befogadni. A katonák Tripoli közelében partra szálltak, de a víz hiánya és a betegségek miatt a parancsnokok eltértek az eredeti tervtől, és március 7-én Dzserbára hajóztak. Juan de la Cerda, Szicília alkirálya erődépítésre adott parancsot, de május 11-én váratlanul megérkezett Piali pasa 86 gályából álló flottája Isztambulból.^[6]

A csata

A csatában a keresztény gályák felét elsüllyesztették, vagy elfoglalták. Anderson^[7] 18 ezerre, Guilmartin^[8] 9 ezerre teszi a keresztény veszteséget, megjegyezve, hogy az áldozatok kétharmada az evezősök közül került ki. Az életben maradtak a sziget erődjébe vonultak vissza, amelyet nem sokkal korábban fejeztek be. Hamarosan megtámadta őket a pasa és Turgut közös serege. Giovanni Andrea Doriának sikerült egy kis hajóval elmenekülnie még az ostrom kezdete előtt. A védők három hónapon át kitartottak, végül megadták magukat. Bosio szerint a törökök ötezer foglyot Isztambulba vittek, köztük a spanyol parancsnokot, D. Alvaro de Sandét.

Következmények

A spanyolokat legérzékenyebben az emberveszteség érintette, ugyanis meghalt 600 hivatásos, jól képzett tengerész és 2400 muskétás. Őket nem lehetett egyik napról a másikra pótolni.^[9] A dzserbai csata után a máltai csatorna szabadon állt az oszmán hajók előtt.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Djerba című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

↑ Giacomo Bosio, History of the Knights of St. John, ed. by J. Baudoin, 1643, Book XV, p. 456.
↑ Braudel, Fernand. The Mediterranean and the Mediterranean World in the Age of Philip II (University of California Press, Berkeley, 1995).
↑ Carmel Testa,Romegas (Midsea Books, Malta, 2002).
↑ R. C. Anderson, Naval Wars in the Levant 1559-1853 (Princeton University Press, Princeton, 1952).
↑ Matthew Carr: Blood and Faith: The Purging of Muslim Spain, The New Press, 2009, ISBN 1595583610, page 121.
↑ John Guilmartin, Gunpowder and Galleys (Cambridge University Press, Cambridge, 1974).
↑ Anderson op cit.
↑ Guilmartin op cit.
↑ John F. Guilmartin, Jr. (2002) Galleons and Galleys: Gunpowder and the Changing Face of Warfare at Sea, 1300-1650. Cassell, p. 133

[1] Giacomo Bosio, History of the Knights of St. John, ed. by J. Baudoin, 1643, Book XV, p. 456.

[2] Braudel, Fernand. The Mediterranean and the Mediterranean World in the Age of Philip II (University of California Press, Berkeley, 1995).

[3] Carmel Testa,Romegas (Midsea Books, Malta, 2002).

[4] R. C. Anderson, Naval Wars in the Levant 1559-1853 (Princeton University Press, Princeton, 1952).

[carr2009-5] Matthew Carr: Blood and Faith: The Purging of Muslim Spain, The New Press, 2009, ISBN 1595583610, page 121.

[6] John Guilmartin, Gunpowder and Galleys (Cambridge University Press, Cambridge, 1974).

[7] Anderson op cit.

[8] Guilmartin op cit.

[9] John F. Guilmartin, Jr. (2002) Galleons and Galleys: Gunpowder and the Changing Face of Warfare at Sea, 1300-1650. Cassell, p. 133

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]