Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány
A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány Dorog város egyik közhasznú alapítványa, amelyet 1994 április 15-én Dorog Város Önkormányzata és a Dorogi Szénbányák "FA" hozott létre. Az alapító okiratot dr. Dávid Anna polgármester és Vadász Endre felszámolóbiztos írta alá. Célja a dorogi szénmedencében a verseny-, a diák-, a szabadidősport és szervezeteik támogatása, továbbá a város sportjának támogatása, egészségmegőrzésre való nevelés és a sportra vonatkozó önkormányzati feladatok teljesítéséhez a szervezés, valamint a vagyonkezelés.
Az alapítvány székhelye: Dorog, Bécsi u. 71. Tulajdonát képezi a Buzánszky Jenő Stadion és sporttelep minden létesítménye, valamint a Fekete-hegyi turistaház.
Az alapítványt a kuratóriumi tagok vezetik, illetve irányítják. A kuratórium nyolc főből tevődik össze, köztük az elnökkel és az ellenőrző bizottság tagjaival. A kuratóriumi mandátum négy évre szól. Minden negyedik évben, az önkormányzati választásokat követően, a felállt új képviselő testület választja meg. Az alapítvány létrejötte óta dr. Bartalos József, Buzánszky Jenő és Bakonyi István mindvégig tagjai voltak. Az alapítvány titkára és a jegyzőkönyvek készítője Klinger Vilmosné.[1][2][3]
Elnökség, kuratóriumi tagok
[szerkesztés]Az első kuratóriumi tagok (1994 – 1998)
[szerkesztés]- Kövecs Károly elnök
- Buzánszky Jenő
- Bakonyi István
- Dr. Bartalos József
- Deák Ferenc
- Matyók László
- Wágner Ferenc
Kuratóriumi tagok 1998 – 2002 között
[szerkesztés]- Dr. Bartalos József elnök
- Buzánszky Jenő
- Bakonyi István
- Deák Ferenc
- Krecskovszi Ferenc
- Egri Tibor
- Szax Róbert
- Horváth Péter
Kuratóriumi tagok 2002 – 2006 között
[szerkesztés]- Bakonyi István elnök
- Buzánszky Jenő
- Dr. Bartalos József
- Deák Ferenc
- Krecskovszi Ferenc
- Horváth Péter
- Egri Tibor
- Szabó Gyula
Kuratóriumi tagok 2006 – 2010 között
[szerkesztés]- Dr. Bartalos József elnök
- Bakonyi István
- Buzánszky Jenő
- Wágner Zsolt
- Krecskovszi Ferenc
- Szax Róbert
- Egri Tibor
- Szabó Gyula, majd Mayer László (*)
(*): Szabó Gyula másodszori megválasztása után, külföldre történő távozása miatt lemondott tisztségéről. Helyére a Dorogi FC elnökhelyettesét, Mayer Lászlót delegálták.
Kuratóriumi tagok 2010 – 2014 között
[szerkesztés]- Bakonyi István elnök, majd Sitku Pál*
- Dr. Bartalos József
- Buzánszky Jenő
- Wágner Zsolt
- Krecskovszi Ferenc
- Szax Róbert
- Horváth Péter
- Mayer László
- (*): Bakonyi István 2014 nyarán bekövetkezett halála miatt a megüresedett tisztre Sitku Pál, a Dorogi FC elnökségi tagja lett megválasztva
Jelenlegi kuratóriumi tagok 2014 óta
[szerkesztés]- Sitku Pál elnök
- Dr. Bartalos József
- Buzánszky Jenő, majd Szekér Zoltán*
- Wágner Zsolt
- Krecskovszi Ferenc
- Szax Róbert
- Horváth Péter
- Mayer László
- Egri Tibor
- (*): Buzánszky Jenő 2015 év elején bekövetkezett halála miatt a megüresedett tisztre Szekér Zoltán, a Dorog Város Egyesített Sportintézményének vezetője lett megválasztva
Jelentősebb tevékenységek
[szerkesztés]- A sporttelep valamennyi létesítményét érintő fűtésrendszer beruházás, gázfűtésre való átállás
- A Dorogi Sportmúzeum megnyitásának, majd fejlesztésének támogatása
- A Dorogi FC 85-, majd 90 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepség
- A Millenniumi ünnepség
- A stadion rekonstrukció alkalmából szervezett ünnepség
- A sportcsarnok tetőszerkezetének felújítása
- A Dorogi sporttörténet című kiadvány támogatása
- A stadion gyepszőnyegének cseréje
- A centenáriumi beruházások és ünnepségek
- A Birkózócsarnok megvalósulása és a sportcsarnok felújítása
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Solymár Judit - Kovács Lajos: Dorogi lexikon p/69
- ↑ Dorog.hu: A Dorogi Szénmedence Sportjért Közalapítvány alapító okirata/ 6 a) Az alapítvány ingatlan vagyona. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
- ↑ Dorog.hu: A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány – 2014. évi Közhasznúsági jelentés. [2018. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 14.)