Öregtorony
31.JPG)
Az öregtorony (franciául donjon)[3] a középkori várak jellegzetes épülete, tulajdonképpen a vár legbelső magva, amit úgy építettek, hogy még akkor is védhető legyen, amikor a vár többi részét már elfoglalta az ellenség.
Magyarországon is ismert francia eredetű, de nemzetközileg használt elnevezése a donjon (ejtsd: donzson). Ebből ered az egyik angol neve, a dungeon, de később inkább a keep névvel illették; németül Bergfried; spanyolul torre del homenaje.
A magyar szakirodalomban gyakran lakótoronynak nevezik, mivel gyakran ez volt a vár urának lakóhelye. Nem azonos a középkorban számos európai nagyvárosban épült városi lakótornyokkal, amelyek egy-egy főúr családjának és kíséretének biztonságos lakóhelyei voltak.
Története
[szerkesztés]Legelőször a normannok emeltek ilyen építményeket a 10–11. századi Normandiában. Jellemzően ezekben a nagy, vastag falú, jól védhető tornyokban volt a várúr birtokközpontja és szükség esetén menedékhelye. Az önálló vízellátás érdekében többnyire kút vagy forrás fölé építették. Ha nem lehetett kutat ásni, ciszternát építettek. A passzív védelem szép példájaként bejárata többnyire az első emeleten nyílt, és ahhoz felhúzható vagy könnyen lebontható palló vezetett föl.[4]
Az öregtornyokat a 11–13. századi francia hadi építészet fejlesztette tökélyre; a Chateau Gaillard-i, coucyi, pierrefondsi várak öregtornyai a legjobb példái. E két utóbbi várban az öregtorony nem a vár legbelső részében van, hanem közvetlenül a bejárat mellett.
Általában a felsőbb szintjein volt a vár urának lakóhelye, az alsóbbakban raktárak, éléstárak. A tető alatt a védelem könnyebb szervezésére egy széles szabad tér volt, csorbázatos körítőfalakkal, lőrésekkel. Az emeletsorokat eleinte erős fafödémmel, később boltozattal választották el, a fegyvereket, élelmet stb. a torony közepén csigával húzták fel. Szinte mindegyik öregtoronyban volt nagyobb tanácskozásokra, illetve fogadásokra szolgáló, ún. nagyterem.[4]
Gyakran előfordult, hogy egy önálló öregtorony néhány évtizeddel később már egy nagyobb vár központi épületévé vált, de a vár többi épületénél magasabb maradt. Szerkezeti különállását jellemzően ilyenkor is megőrizték, hogy ha az ellenség a vár többi részét el is foglalja, az öregtorony még védhető legyen. A melléképületekkel kiegészített, majd fallal kerített épületegyüttesek lettek a belsőtornyos várak. Az ezek részeként megmaradt öregtornyok ajtaja ritkán nyílt a várudvarra, akkor is csak (vész esetén könnyen lerombolható) lépcsőzetes feljárón lehetett megközelíteni. Az ajtó vagy ajtók rendszerint a falakra nyíltak, ls azoktól felvonóhidakkal elkülöníthetők maradtak. A falazatban alul szűk szellőzőlyukak voltak; szélesebb ablakok csak a lakásnak használható felsőbb emeletsorokról nyíltak.
A várépítés későbbi korszakaiban, amikor a várakat már nem az egykori, lakás céljára épített tornyok köré építették, az „öregtorony” elnevezés átháramlott a vár legerősebb, de a korábbi típusnál lényegesen kisebb területű és vékonyabb falú, csak védelemre épített tornyára — a magyar szakirodalom jellemző része csak ezt a típust nevei öregtoronynak, a korábbi típust pedig a mi beosztásunktól eltérő módon lakótoronynak. Az ilyen öregtorony felépítése, szerkezete is lényegesen egyszerűbb az előző típusénál, mivel nem a várúr és családja lakott benne, hanem csak az őrség.[4]
Öregtornyok Magyarországon
[szerkesztés]Ez az építménytípus Magyarországon viszonylag későn, a tatárjárás után jelent meg. Egyrészt mert IV. Béla feloldotta a magán kővárak építésének tilalmát, másrészt mert főuraink anyagi helyzete (részben éppen a király anyagi támogatásának köszönhetően) eddigre lehetővé tette, hogy kővárakat építhessenek. Történelmi források több, az ismert öregtornyokhoz hasonló felépítésű, de fából épült erődítményről is beszámolnak, ezek azonban nem maradtak fenn.[4]
Viszonylag szabadon, a vártól függetlenül épült például a visegrádi Salamon-torony.
Alaprajza eleinte négyzetes volt; ilyenek maradványait ismerjük:
Főleg a Felvidéken és Erdélyben elterjedtek a kerek alaprajzú tornyok is. A terepet követően sokszög alapú tornyok maradtak fenn Visegrádon és Esztergomban.[4] A magyar várak közül további példák:
- A kőszegi vár öregtornya (Zwinger-bástya), a 11. században épült, mai formáját az Anjou-korban nyerte el
- A kőszegi Óház
- A Salgó-vár szépen helyreállított, négyzet alaprajzú öregtornya
- A simontornyai vár öregtornya
- A bácsi vár öregtornya
- A nagyvázsonyi Kinizsi-vár lakótornya
- Az esztergomi vár fehér tornya
- A visegrádi vár Salamon-tornya
- A kisvárdai vár öregtornya
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Regélő magyar várak: Gerő László: Váraink. in: Bujtás Amália (szerk.), 1977: Regélő magyar várak.Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, pp. 5–14.
- Építészeti szakszótár, szerk. Zádor Anna, Bp, Corvina Könyvkiadó, 1984.
További információk
[szerkesztés]- Kelemér, Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Gömör-Kishont vármegye - Mohosvár
- Varjú Elemér: Simontornya vára (magyar nyelven). Magyar várak A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége, 1932. [2002. november 18-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
