Dohnál Áron
Dohnál Áron | |
Született | 1977. május 30. Kecskemét |
Elhunyt | 2009. június 12. (32 évesen) Eger |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Dohnál Áron (Kecskemét, 1977. május 30. – Eger, 2009. június 12.) szobrász, grafikus a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alakja,[1] a Nemzetközi Kepes Társaság alapító tagja.
"Dohnál Áront erősen foglalkoztatták az optikai hatások, a kinetika, a mozgás élményét keltő kifejezésmódok. A fény mint olyan, a fényfestészet, fényművészet területén kísérletezett, a fény, a tér, a mozgás és a forma változásait, viszonyait vizsgálta, s miközben épített az (apjától is örökölöt) »organikus«-nak nevezett hagyományra, konstruktív, formai megoldásai átdimenzionálták és új szintre emelték azt. Hogy mennyire volt ez tudatos építkezés vagy a formai, technikai kísérletezésből származó eredmény, nehezen eldönthető, mindenesetre úgy tetszik, a fiatal művész rendelkezett a percepció követelte magasabb matematikai logikával. Talán nem véletlen, hogy Privát galaxisa erősen emlékeztet a Fourier-transzformációk mintázatára, s grafikáinak egy része az ún. foszfénekhez, illetve kombinációikhoz hasonlít."[2] (Láng Eszter)
Életpályája
[szerkesztés]Munkássága
[szerkesztés]"...alkotásait interdiszciplináris, konstruktív alapelvek szerinti organikus, képi-, plasztikai és fényművészeti formációk létrehozásával lehet jellemezni. Meglepően érett, sokra predesztinált mesterként emlegette a szakma már korán karakteresen kiforrott alkotásait, többen Kepes György művészetének 21. századi megújítójaként tartották számon."[3] (Ludányi Gabriella, művészettörténész)
Tanulmányai
[szerkesztés]1992-től Dohnál Tibor egri Szabad Akadémiáján kezdett művészeti tanulmányokat.[1] 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1998-tól a
József Attila Tudományegyetemen szabad stúdiumokat végzett, 1999-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem művészettudomány szakos hallgatója.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- 1996 Környezetvédelmi Minisztérium különdíja
- 1997: Eger város alkotói díja
- 1997: Heves megye különdíja
- 2000: Eger város ösztöndíja
Magánélete
[szerkesztés]Szülei: Dohnál Tibor (festő, szobrász)[4]
Dohnál Tiborné Szabó Mária (népi iparművész)[5]
Házastársa: Dohnál Szonja (művészettörténész, muzeológus)[6]
Gyermeke: Dohnál Borbála[7]
Kiállításai
[szerkesztés]- 1993 • VIII. Országos Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok
- 1994 • XXIX. Alföldi Tárlat, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
- 1995 • Kaláka Fesztivál, Almássy téri Szabadidő Központ, Budapest
- 1999 • XV. Miskolci Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc
- 1996, 1997, 1998 • Fiatal Alkotók Nemzetközi Tárlata, Megyei Művelődési Központ, Eger
- 1997 • Országos Nyári Tárlat, Bartók Terem, Debrecen
- 2001 • Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok (kat.), Budapest • Nemzetközi Fényművészeti Kiállítás, Művészetek Háza, Eger • Nemzetközi Kepes Társaság kiállítása, Pest Center, Budapest.
Díjai
[szerkesztés]- József Attila ösztöndíj
- Környezetvédelmi Minisztérium különdíja - 1996
- Heves Megye különdíja 1997
Források
[szerkesztés]- Artportal Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
További információk
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Archivált másolat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
- ↑ http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1452/fenytovisek-dohnal-aron-uj-vilaga
- ↑ http://old.ektf.hu/ujweb/index.php?page=35&nid=2623[halott link]
- ↑ Archivált másolat. [2016. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
- ↑ http://eger.hu/public/uploads/varosiujsag/10_07.pdf
- ↑ Archivált másolat. [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 26.)