Diákszleng

A diákszlengnek vagy hagyományos elnevezésével diáknyelvnek az (elsősorban az általános és középiskolás) diákok által kitalált és használt, általuk gyarapított szlenget nevezik, amely leginkább az iskolai és általában a diákélet fogalmainak, tárgyainak sajátos elnevezését tartalmazza. Az 1960-as évektől egy ideig az ifjúsági nyelv mint rétegnyelv egyik csoportnyelveként tartották számon, de az utóbbi időszakban inkább mint egy azonos életkorú és azonos tevékenységi körű rangtárs csoportokban használt szakszlenget értelmezik.

A diáknyelv főbb témakörei

Iskola (intézményei, részei stb.):
- igazgatói szoba: magánzárka, purgatórium
- tanári szoba: tancsitanya, sárkánybarlang
- kollégium: kolesz, koli, kóter
- zeneiskola: kornyikasutyi, nyikorogda, zenetanoda
- mezőgazdasági szakközépiskola: trágyaegyetem, trágyászakadémia

Iskolai személyzet:
- igazgató: rendezde, izgató, kibazgató, diri, főkolompos
- tanár: tangász, tancsi
- ügyeletes tanár: radar, ingaóra
- osztályfőnök: főmama, oszi, főnök, ofő
- kémiatanár: klóranyó
- történelemtanár: csatamami
- matematikatanár: egyenletke
- elsős diák: csipasz, gyík, szecska, bunda
- takarító: ariel, klotyómanó, parfisbűvölő
- portás: börtönőr

Iskolai kellékek:
- csengő: berregő, csirrike, kolomp
- ellenőrző könyv: anyaszomorító, ellenem őrző, rémfüzet
- bizonyítvány: bizi, bizony hitvány, bizonyíték, pofozító
- radír: dörzsi, racsek, racska, radka
- tiltott segédeszköz: aknavető, puska, szakirodalom
- tolltartó: cerkalak, indiántemető

Tantárgyak:
- matematika: matek, matemat, matika
- irodalom: irci, ircsi, sirodalom, birodalom
- biológia: bájológia, biosz, csontváztan
- számítástechnika: infó, ámítástechnika
- ének: kornyika
- nyelvtan: nyögtan
- földrajz: föci
- történelem: töri

Érdemjegyek:
- jeles: gömbvillám, nagyhasú
- jó: állvány, (kis)szék, villám
- közepes: középút, domb, fél nyolc, madár, púpos teve
- elégséges: görbehátú, proletár ötös, libanyak, hattyú (Vö. Mi az, hattyúkat tenyésztesz?)
- elégtelen: karó, peca, szeka, dugesz, dugó, fa, fúró, gerenda, gyökér, gyufa, horog, szálka (Vö. Faiskola lerakatot nyitottál?; Na fiúk, ez a Karcsi már megint horogra akadt!; Mi az fiam, fásítol?)

Egyéb
- kitűnő tanuló: agytröszt, ifjú Einstein, überke, stréber
- törtető diák: gőzös, magger
- tanulás: agytankolás, maggantás, magolás
- megbukik: leesik a létráról, visszatapsolják
- nagyon jó: szuper, isteni, oltári, baromi, állati, eszméletlen
- Petőfi: Megy a juhász a szamáron = Slattyog az ipse a dögön^[1]
- fej: fűrészpor raktár

A diáknyelv kutatásáról

A régi diáknyelvről nagyon kevés emlék maradt fenn. Jókai említi az ún. csittvári krónikát, amit 1665-től kezdve Sárospatakon írtak, s minden nevezetes esemény, melyről hallgatni kellett (szerinte innen a „csitt” elnevezés), belekerült. A krónika azonban csak egy szólásmondásban maradt fenn: Ez is a csicsvai könyvbe való ’nagyot hazudott’ jelentéssel. Az És mégis mozog a föld! című regényében azonban számos kifejezést is olvashatunk a debreceni kollégium diáknyelvéből (potya ’mikor alkalom adatik ingyen jóllakhatni’, baltás ’joghallgató’, szatyi ’fehér kenyér’, dárdás ’a kicsi tanuló, aki a nagyobb diáknak fűt’, gugyi ’szeszes ital’, klipitroklapatorium ’kulacs’ stb.)^[2]

Az első diákszótárt 1898-ban Dobos Károly tette közzé (A magyar diáknyelv és szótára). A csupán 80 oldalnyi mű bevezető tanulmányában értékes áttekintést ad a diáknyelv előzményeiről, jellemzőiről, a szótári rész pedig ábécérendben sorolja fel a szavakat, kifejezéseket feltüntetve lelőhelyüket az akkori Monarchia felsőfokú intézményei közül.

Dobos szótára után hosszú évtizedeken keresztül csak kisebb szójegyzékek készültek, majd 1972-ben jelent meg egy terjedelmes és színvonalas nyelvészeti munka Matijevics Lajos A vajdasági magyar diáknyelv című szótára, mely 1676 szót és kifejezést rögzít és elemez.

Ezután már sorra jelennek meg az újabb gyűjtemények, melyek közül a felgyűjtött szókincs mennyiségét tekintve messze kiemelkedik Hoffmann Ottó Mini-tini-szótára, amely tematikus elrendezésben a 10–14 éves korosztály kb. 32 500 diáknyelvi kifejezését rendezi szinonimaszótárba.

Diáknyelvi szótárak

Dobos Károly, A magyar diáknyelv és szótára. Budapest, 1898. (80 lap).
Matijevics Lajos, A vajdasági magyar diáknyelv. Újvidék, 1972. (265 lap).
Gémes Balázs, A kecskeméti diáknyelv szótára (1967). (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 10. sz.) Budapest, 1982. (63 lap).
Csányiné Wittlinger Mária, Egy miskolci szakközépiskola diákszavai. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 32. sz.) Budapest, 1987. (31 lap).
Tóth Kornélia, A sárbogárdi diáknyelv szótára. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 46. sz.) Budapest, 1990. (72 lap).
Thomann Mónika–Tóth Kornélia, Magyar diákszótár (1965–1980). (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 62. sz.) Budapest, 1994. (115 lap).
Kardos Tamás–Szűts László, Diáksóder. (Hogyan beszél a mai ifjúság?). Budapest, é. n. [1995]. (197 lap).
Hoffmann Ottó, Mini-tini-szótár. (A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára). Pécs, 1996. (285 lap).
Rónaky Edit, Hogyan beszél ma az ifjúság? (Avagy: Hogy hadováznak a skacok?) (Az Embernevelés Kiskönyvtára 2.) Szentlőrinc, 1995 (az utánnyomott kötetekben: 1996), második, javított kiadás: 1997. (92 lap, a második kiadásban 83 lap).
Rónaky Edit, Kész röhej! (A diáknyelv humora). Harmadik – bővített – kiadás. Kolozsvár, 1999. (192 lap)
Vasné Tóth Kornélia, Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében. Novumverlag Kiadó. Sopron, 2010. (132 lap)

További információk

Jegyzetek

↑ Bachát László: Diáknyelv – a fiatalok nyelvhasználata, mint az érzelem és a gondolkodás tükrözője. In Komlóssy Ákos szerk. (1998). Ki neveli a gyerekeket? : az iskolai nevelés pedagógiai, pszichológiai és szociológiai kérdései: [összeállítás a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat XXXV. Pedagógiai Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból], [Koch S. Csongrád M. TIT], Szeged
↑ Lásd a regény „A csittvári krónika” c. fejezetében.

Források

A magyar stilisztika útja. Sajtó alá rendezte, a lexikont írta és a bibliográfiát összeállította Szathmári István. Budapest, 1961.
Bachát László: Az ifjúsági és a diáknyelv kérdései. In: Anyanyelv, közélet, művelődés. Összeállította és szerkesztette: Sebestyén Árpád. Budapest, 1976. 107–22.
Barcza József: Néhány szó és szólásmód a debreczeni diák-nyelvből. Tanulók Lapja, 2 (1895): 190, 202–3.
Hajdú Mihály: A csoportnyelvekről. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 1. sz.). Budapest, 1980.
Kis Tamás: A magyar szlengkutatás bibliográfiája. Debrecen, 1996.
Kovalovszky Miklós: Diáknyelv. In: Világirodalmi lexikon. II. kötet. Főszerk. Király István. Budapest, 1972. 693–694.

[1] Bachát László: Diáknyelv – a fiatalok nyelvhasználata, mint az érzelem és a gondolkodás tükrözője. In Komlóssy Ákos szerk. (1998). Ki neveli a gyerekeket? : az iskolai nevelés pedagógiai, pszichológiai és szociológiai kérdései: [összeállítás a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat XXXV. Pedagógiai Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból], [Koch S. Csongrád M. TIT], Szeged

[2] Lásd a regény „A csittvári krónika” c. fejezetében.

[1]

[2]