Ugrás a tartalomhoz

Dergács Ferenc

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dergács Ferenc
Született1922. november 30.[1]
Budapest[1]
Elhunyt1981. április 5. (58 évesen)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségeminiszterhelyettes (1963–1967, Élelmezésügyi Minisztérium)
IskoláiMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (–1963)
SírhelyeFarkasréti temető (36/1-1-49/50)[2][3]
SablonWikidataSegítség

Dergács Ferenc (Budapest, 1922. november 30. – Budapest, 1981. április 5.) gazdasági vezető, élelmezésügyi miniszterhelyettes.

Élete

[szerkesztés]

Apja mészárossegéd, majd ószeres volt. Középiskolai tanulmányai után 1940-ben tett érettségi vizsgát, majd a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. munkatársaként kezdte pályáját, ahol 1940–1944 között dolgozott mint kiadóhivatali tisztviselő. 1944 októberében behívták katonának, a fronton szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1947 nyarán került haza. 1947–1949 között korábbi munkahelyén, a Révai Nyomdában kapott munkát mint főkönyvelő, majd mint központi ellenőrzési osztályvezető, ezt követően pedig a Nyomdaipari Központ ellenőrzési osztályvezetője lett. Már ebben az időben párttag is lett, előbb az MSZDP-ben, majd az MKP-be átlépve, a két párt egyesülését követően pedig az MDP-ben.

1949 novemberében a Könnyűipari Minisztérium dohányipari főosztályára került, pénzügyi osztályvezetői beosztásba, majd a következő évben a tárca irányításában működő Gazdasági Műszaki Akadémia pénzügyi tagozatának vezetője, illetve a Vörös Akadémia előadója és szemináriumvezetője lett. 1951-ben Veszprém megye begyűjtési miniszteri biztosává, majd a Belkereskedelmi Minisztérium főkönyvelőségének revíziós osztályvezetőjévé nevezték ki, ugyanabban az évben mérlegképes könyvelői képesítést is szerzett.

1952-ben az élelmiszer-gazdálkodás és -forgalom tervügyeinek referensévé tették meg, majd 1953–1963 között az Országos Tervhivatal élelmiszeripari és felvásárlási főosztályát vezette; ebben az időszakban közgazdaság-tudományi diplomát is szerzett, illetve tagja lett az időközben megalakuló MSZMP-nek. 1963–1967 között élelmezésügyi miniszterhelyettes, majd 1967-től a MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója volt. 1968-tól elnöke volt a Magyar Kereskedelmi Kamara csehszlovák-magyar szekciójának, 1980-tól pedig az INTERINVEST Igazgatótanácsának is. Az 1970-es években az MTK labdarúgó szakosztályának egyik vezetője is volt.[4]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Munka érdemrend (1955)[5]
  • Magyar szabadság érdemrend, bronz fokozat (1957)[6]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2023. március 5., PIM51284
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  4. Dergács Ferenc. mtkcsalád.hu. (Hozzáférés: 2023. február 28.)
  5. Személyi rész. Magyar Közlöny, 43. sz. (1955. április 17.) 264. o.
  6. Személyi rész. Magyar Közlöny, 123. sz. (1957. november 21.) 847. o.