Zoltán Demján
Zoltán Demján | |
Született | 1955. április 20. (69 éves)[1] Pozsony |
Állampolgársága | szlovák |
Foglalkozása | hegymászó |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Zoltán Demján (Pozsony, 1955. április 20.) szlovák hegymászó, akit sokáig a Csomolungmán járt első magyarként tartottak nyilván. Ezt azonban ő maga cáfolta.[2]
Élete
[szerkesztés]A pozsonyi Comenius Egyetemen diplomázott. Több alkalommal mászott a Tátrában, az Alpokban és a Himalájában. 1984-ben egy csehszlovák nemzeti expedíció tagjaként érte el a 8848 méter magas Csomolungmát, a világ tengerszint feletti legmagasabb csúcsát Ang Rita serpával és Jozef Psotkával, aki a visszaúton lezuhant és szörnyethalt. (Első magyarként Erőss Zsolt érte el 2002-ben.) Ugyanebben az évben a Lhoce tetejére is feljutott, majd 1986-ban a Dhaulagirin is járt. 1992 és 2002 között a Holcim építőipari cégnél dolgozott. Beszél szlovákul, németül, angolul, magyarul és oroszul.
Demján keveset tud magyarul, a Zoltán keresztnevet pedig nagyanyja hatására adták neki a szülei, ez okozhatta félreértést, hogy sokáig a sajtó az első magyarként tartotta számon, aki megmászta a Csomolungmát.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
- ↑ "„Ami az »első magyar az Everesten« témáját illeti, a magyar újságírók felé már néhány esetben világosan jeleztem, hogy de úgy tűnik, hogy csak azt hallják meg, amiben hisznek. Abszurd, hogy Erőss Zsolt, aki születése óta magyar nemzetiségű, 1992 óta pedig magyar állampolgár is volt, a magyar újságírók számára nem volt annyira magyar mint én, aki Szlovákiában születtem, itt éltem egész életem folyamán, soha nem volt magyar a nemzetiségem, sőt mi több, magyarnak sem érzem magam. Végső soron a magyar nyelvtudásom is nagyon korlátozott. Sokkal jobban beszélek angolul és németül, de eddig sem az angolok, sem a németek nem akartak a soraikba fogadni… az egyedüli „handicapem”, hogy a keresztnevem Zoltán, ami számukra talán magyarabbnak tűnik, mint a Zsolt” – írta."Szilárd, Somogyi: Csere a csúcson, avagy ki volt az első magyar, aki feljutott a Mount Everestre? | Felvidék.Ma. felvidek.ma. (Hozzáférés: 2016. május 17.)
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Everest - prvá československá expedícia na najvyššom vrcholu sveta. Šport, Olympia, 1986.