Dante Alighieri (csatahajó)

Dante Alighieri
Hajótípus	dreadnought csatahajó
Névadó	Dante Alighieri
Üzemeltető	Regia Marina
Hajóosztály	nincs
Pályafutása
Építő	R. Cantiere di Castellamare di Stabia
Építés kezdete	1909. június 6.
Vízre bocsátás	1910. augusztus 20.
Szolgálatba állítás	1913. január 15.
Szolgálat vége	1928. november
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	19 552 t sztenderd, 21 800 t maximális
Hossz	168.1 m
Szélesség	26,6 m
Merülés	8.8 m normál, 9.75 maximális
Hajtómű	23 Blechynden kazán, 4 Parsons gőzturbina
Üzemanyag	2400 t szén, 600 t olaj
Teljesítmény	32 190 LE
Hatótávolság	4800 tengeri mérföld 10 csomós sebességgel
Fegyverzet	12 x 305 mm L/46 A1909 Elswick Pattern T ágyú, 20 x 120 mm L/50 A1909 ágyú, 13 x 76 mm L/40 A1897 ágyú, 3 x 450 torpedó vetőcső
Páncélzat	Öv: 250 - 76 mm, fedélzet: 50 mm, fő lövegtornyok homlokpáncélzata: 250 mm, fő lövegtornyok oldalpáncélzata: 240 mm, fő lövegtornyok tetőpáncélzata: 85 mm, fő lövegtornyok barbettája: 230 - 130 mm, másodlagos lövegtornyok: max. 100 mm
Legénység	981 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Dante Alighieri témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

A Dante tiszteletére elnevezett Regia Nave Dante Alighieri volt az olasz Regia Marina (Királyi Haditengerészet) első dreadnought csatahajója (nave da battagila), továbbá az első egység a világon, melyet háromágyús lövegtornyokkal terveztek. 1913-ban állt hadrendbe, az I. világháborúban zászlóshajóként szolgált, ütközetben Durazzo kikötőjének 1918. október 2-i ágyúzását kivéve nem vett részt. 1923-ban részlegesen modernizálták, majd 1928-ban, részben pénzügyi okokból, részben mint elavult egységet kivonták a szolgálatból és leselejtezték.

• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó 1914. március 29-én.
• 
  A Dante Alighieri olasz dreadnought csatahajó 1918-ban, Tarantóban.
• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó.
• 
  A Dante Alighieri csatahajó 1918-ban.
• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó 1923-as átépítését követően, nagyméretű, háromlábú előárboccal.

Dizájn

A Dante Alighieri csatahajót Edoardo Masdea (1849–1910) ellentengernagy, a Regia Marina főkostruktőre tervezte. Vittorio Emanuele Cuniberti (1854–1913) olasz hajóépítő mérnök, vezérőrnagy munkássága révén döntő mértékben járult hozzá a csatahajók létrejöttéhez. Cuniberti a brit Jane's Fighting Ships 1903-as kiadásában megjelent cikkében érvelt egy csupa nagy ágyús (all big gun) hadihajó megépítésének szükségessége mellett, konstatálva, hogy az akkor létező nehéz hadihajók, a páncélos sorhajók már messze alulmúlják a kor technológiai lehetőségeit. A Cuniberti által csak colossi-nak (kolosszus) nevezett új típusú hadihajó az akkor létező lehető legnagyobb űrméretű azaz 305 mm-es lövegeket hordozta volna a lehető legnagyobb számban, emellett nemcsak nehéz páncélzatot kapott, de relatíve gyors is volt. Az olasz kormány költségvetési okokból nem támogathatta Cuniberti hajójának megépítését. Az 1905-ös csuzimai csata tapasztalatai igazolták koncepció helyességét. A Cuniberti által megálmodott forradalmi új hadihajó végül HMS Dreadnought néven Nagy-Britanniában épült meg, és csatahajó néven vonult be a történelembe. Az HMS Dreadnought csatahajó és közvetlen követői (Bellerophon osztály, St Vincent osztály) azonban egy csapásra reménytelenül elavulttá tette az összes akkor létező nehéz hadihajót, így a nagyhatalmak tengeri pozícióik biztosítása érdekében azonnal lázas csatahajóépítési versenybe kezdtek egymással. Olaszország, amelynek súlyos ellentétei voltak két nálánál sokkal erősebb szomszédjával, Franciaországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával is, részben hogy lépést tarthasson a tengerészeti fejlődéssel, részben hogy ellensúlyozza az épülő Radetzky osztályt, szintén egy dreadnought csatahajó építése mellett döntött, ez lett a Dante Alighieri. A Dante Alighieri harcértéke klasszisokkal felülmúlte az őt megelőző olasz nehéz hadihajókat, a Regina Margherita (Regina Margherita, Benedetto Brin) és a Regina Elena (Regina Elena, Vittorio Emanuele, Roma, Napoli) osztályok sorhajóit (pre-dreadnought csatahajóit).

• 
  Vittorio Emanuele Cuniberti (1854-1913) olasz hajóépítő mérnök, vezérőrnagy, a csupa nagy ágyús csatahajó koncepciójának megálmodója.
• 
  Vittorio Cuniberti csupa nagy ágyús csatahajóterve.
• 
  Az első csatahajót, a forradalmi brit HMS Dreadnought-ot 1911-es állapotában ábrázoló jellegrajz.
• 
  A Regina Margherita osztályú Regina Margherita olasz sorhajó 1908-ban. A 13 215 tonnás, 4 x 305 mm L/40 ágyúval felszerelt hajóhoz képest a Dante Alighieri minden téren óriási előrelépést jelentett.
• 
  A Regina Elena osztályú Vittorio Emanuele sorhajó 1907-ben, tengeri próbaúton. A típus fő fegyverzete mindössze 2 x 305 mm L/40 ágyúból állt, szemben a Dante Alighieri 12 x 305 mm L/46 lövegével.

Hajótest

A Dante Alighieri tipikus olasz nehéz hadihajó volt, abban az értelemben, hogy prioritást a páncélzat rovására a relatíve erős fegyverzet és a jó sebesség élvezett. A hajótest hossza vízvonalon 158,4 m, teljes hossza 168,1 m, maximális szélessége: 26,6 m, merülése normál körülmények között 8,8, maximálisan 9,75 m. A négy kémény két csoportban kettesével egymás mellett került beépítésre, közöttük kapott helyet a két árboc. A felépítmények, így a parancsnoki torony méretét minimálisra szabták. A fő lövegtornyok egy síkban, a hajó középvonalán, úgynevezett Cuniberti-elrendezésben helyezkedtek el, így ugyan az összes 305 mm-es ágyú részt vehetett az oldalsortűzben, de az orr, illetve a tat felé csupán 3-3 löveg tüzelhetett. Ezt a megoldást a Dante Alighieri-n kívül csak az orosz haditengerészet alkalmazta a Gangut (Gangut, Petropavlovszk, Szevasztopol, Poltava) és Imperatrica Marija osztályú (Imperatrica Marija, Imperatrica Jekatyerina Velikaja, Imperator Alekszandr III) dreadnought csatahajóin és a befejezetlen egyedi építésű Imperator Nyikolaj I csatahajón, valamint a szintén félbe maradt négy Borogyinó osztályú (Borogyinó, Izmail, Kinburn, Navarin) csatacirkálón. A Cuniberti-elrendezés ugyan nem tekinthető a legideálisabbnak, de az első generációs brit és német dreadnought csatahajók és csatacirkálók esetében alkalmazott variációknál jóval kedvezőbb.

• 
  A Dante Alighieri csatahajó jellegrajza a brit Brassey's Naval Annual 1923-as kiadásából.
• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó légifelvételen.
• 
  A Dante Alighieri-hez hasonló lövegtorony-elrendezésű Gangut osztályú Gangut orosz csatahajó 1915-ben.
• 
  A Dante Alighieri-hez hasonló lövegtorony-elrendezésű Imperatrica Marija osztályú Imperator Alekszandr III orosz csatahajó.
• 
  Az ideális szupertüzelő lövegtorony elrendezés elsőként az 1910-ben szolgálatba állított amerikai South Carolina osztályú csatahajók (USS South Carolina, USS Michigan) esetében valósult meg.

Hajtómű

A Dante Alighieri négy hajócsavarral és két párhuzamos kormánylapáttal rendelkezett. A hajócsavarokat négy Parsons gőzturbina hajtotta, a gőzt a turbinák számára 23 Blechynden kazán biztosította, ezek közül 16 szénnel és olajjal üzemelt, még 7 kizárólag olajtüzelésű volt. A turbinák a hajótest két középső lövegtorony barbettái közötti részében katak helyet, a kazánok pedig két külön gépházban, melyek mindegyik két – két kéménnyel rendelkezett. A hajtómű teljesítménye 32 190 LE (24 000 kW), a csatahajó ezzel próbaútján 22.83 csomós (42.28 km/h) csúcssebességet ért el. Üzemanyagkészlete 2400 t szénből és 600 t olajból állt. 10 csomós sebesség mellett 4800 tengeri mérföld távolság megtételére volt képes.

• 
  A Dante Alighieri elsősorban szenet használt üzemanyagként. A szén elégetése a kazánokban hatalmas füstképződéssel járt.
• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó. A valós méreteket jól érzékelteti az orron felsorakozott legénység látványa.

Fegyverzet

Fő fegyverzet

A Dante Alighieri csatahajó fő fegyverzete 12 darab brit gyártmányú 305 mm L/46 Model 1909 Elswick Pattern "T" ágyúból állt. A lövegek egyenként 62,5 tonnát nyomtak, teljes hosszuk 14,5 m, a lövegcső hossza ebből 14.021 m-t tett ki. A tűzgyorsaságuk elméletileg 2 lövés / perc, a gyakorlatban 1 lövés / perc. A maximális lőtávolságuk 20° csőemelkedés mellett 24 000 méter, a hatásos lőtáv azonban ennél jóval kisebb. A páncéltörő lövedék tömege 452 kg. Az ágyúk hármasával négy, egyenként 645 tonnás lövegtoronyba voltak beépítve.

• 
  A Dante Alighieri olasz csatahajó. Fő lövegtornyai közül alapállapotban három ágyúi előre, eggyé hátra irányultak.
• 
  A Dante Alighieri csatahajó egyik középső fő lövegtornya.
• 
  A Dante Alighieri csatahajó egyik fő lövegtornya. Tömege 645 tonna.

Másodlagos fegyverzet

A Dante Alighieri másodlagos fegyverzetét 20 darab 120 mm L/50 A1909 ágyú képezte, ezek közül 8 négy kétágyús lövegtornyokban került beépítésre, egy-egy az első és egy-egy a hátsó fő lövegtorony két oldalán, a maradék 12 120 mm-es löveg közül pedig egyesével, kazamatákban kapott helyet. A csatahajó rendelkezett továbbá 13 darab 76 mm L/40 A1897 típusú ágyúval is, ezeket 1915-ben 16 korszerűbb 76 mm L/50 A1909 típusú lövegre cserélték, ugyanekkor kapott négy 76 mm L/50 légvédelmi ágyút is. A hajó három 450 mm-es torpedó vetőcsővel rendelkezett. Az egység 1923-as modernizációjakor nyolc 76 mm L/50 A1909 ágyút leszereltek, helyettük két 40 mm L/39 V1917 löveg került beépítésre.

Páncélzat

Az övpáncélzat két részből állt. Alsó szegmensében, az első és a leghátsó fő lövegtornyok barbettái között, a vízvonalnál maximális vastagsága 250 mm volt, ez előtt és után, a csatahajó orránál és a tatjánál 100 – 76 mm-re vékonyodott. Az övpáncél másik, felső szegélyének vastagsága 203 mm. Az 50 mm-es páncélfedélzet döntött, szintén 50 mm-es pereme lehajlott az övpáncélra, létrehozva a csatahajó létfontosságú részeit oltalmazó központi citadellát. A másodlagos tüzérség 120 mm-es lövegeinek ütegfedélzeti kazamatáit alulról 24 mm-es, felülről 30 mm-es páncéllemezek védték. A Dante Alighieri vértezete összehasonlítva a legjobb kortárs dreadnoughtokéval gyengének tekinthető.