Ugrás a tartalomhoz

Dance/Electronic Albums

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lady Gaga és a The Fame című albuma 193 hetével az első helyen a lista rekordere, valamint összesen 563 hetével a listán szintén csúcstartó.[1][2]

A Top Dance/Electronic Albums, Dance/Electronic Albums (korábban Top Electronic Albums) egy amerikai slágerlista, melyet a Billboard magazin tesz közzé hetente. A Nielsen SoundScan által begyűjtött eladások alapján rangsorolja az Egyesült Államok legkelendőbb elektronikus zenei albumait. A lista a 2001. június 30-án kiadott számban debütált Top Electronic Albums címmel, az első listavezető album a Lara Croft: Tomb Raider című film filmzenéje volt.[3] Eredetileg tizenöt pozíciós slágerlistaként indult, azóta huszonöt pozícióra bővült.

A Top Electronic Albums listán olyan előadók albumai szerepelnek, akik az elektronikus zenei műfajok (house, techno, IDM, trance stb.) egyikében alkotnak, valamint a pop-orientált dance és az elektronikus felé hajló hiphop területén mozognak. Szintén szerepelhetnek a listán remixalbumok egyébként nem elektronikus alapú előadóktól, valamint DJ-k által készített válogatáslemezek, illetve filmzenei albumok, melyeken leginkább az elektronikus vagy dance zene uralkodik.

Előadó mérföldkövek

[szerkesztés]

A legtöbb listavezető album

[szerkesztés]
Albumok Előadó Forrás
7 Lady Gaga [4][2]
Louie DeVito [5]
6
Daft Punk [6]
The Chainsmokers [7]
4 Aphex Twin (egy "AFX" néven) [8]
M.I.A. [9]
Lindsey Stirling [10]
Pet Shop Boys [11]
Marshmello [12]

A legtöbb kumulatív hét az első helyen

[szerkesztés]
Hetek Előadó Forrás
262
Lady Gaga [2]
91
The Chainsmokers [7]
57
Beyoncé [13]
47
Gnarls Barkley [14]
38
Daft Punk [6]
35
Gorillaz [15]
32
Louie DeVito
29
Lindsey Stirling [10]
28
Charli XCX [16]
23
Calvin Harris [17]
Marshmello [12]

A legtöbb kiadvány a listán

[szerkesztés]
Kiadványok Előadó Forrás
33
Armin van Buuren [18]
23
Tiësto [19]
19 Louie DeVito [5]
18
The Happy Boys
17
Pet Shop Boys [11]
16
Moby [20]
Bassnectar [21]
13
Bad Boy Joe
David Waxman [22]
12
Johnny Vicious

Album mérföldkövek

[szerkesztés]

A legtöbb hét az első helyen

[szerkesztés]
Hetek Album Előadó Év(ek) Forrás
193
The Fame Lady Gaga 2008–24 [2]
57
Renaissance Beyoncé 2022–24 [13]
46
Memories...Do Not Open The Chainsmokers 2017–18 [7]
39
St. Elsewhere Gnarls Barkley 2006–07 [14]
36
Chromatica Lady Gaga 2020–21 [2]
34
Demon Days Gorillaz 2005–06 [15]
29
Brat Charli XCX 2024 [16]
22
Random Access Memories Daft Punk 2013–23 [6]
20
Marshmello Fortnite Extended Set Marshmello 2019 [12]
Honestly, Nevermind Drake 2022 [23]
19 Shatter Me Lindsey Stirling 2014–15 [10]
Sorry for Party Rocking LMFAO 2011–12 [24]
Born This Way Lady Gaga 2011 [2]
Kala M.I.A. 2007–08 [9]
Give Up The Postal Service 2004–05

A legtöbb hét a listán

[szerkesztés]
Hetek Album Előadó Forrás
563
The Fame Lady Gaga [2]
519
Nothing but the Beat David Guetta [25]
516
Demon Days Gorillaz [15]
476
Random Access Memories Daft Punk [6]
428 Born This Way Lady Gaga [2]
425
Collage (EP) The Chainsmokers [7]
422
True Avicii [26]
403
Memories...Do Not Open The Chainsmokers [7]
378
Motion Calvin Harris [17]
366
Funk Wav Bounces Vol. 1 Calvin Harris [17]

Év végi összesített listavezető albumok

[szerkesztés]

A Billboard Top Dance/Electronic Albums Year-End lista első helyezett albumainak listája.[27]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Top Dance/Electronic Albums Chart. Billboard. (Hozzáférés: 2021. szeptember 24.)
  2. a b c d e f g h Lady Gaga Chart History. Billboard, 2023. március 22.
  3. Billboard Bows New Electronic Chart”, Billboard, 2001. június 19. (Hozzáférés: 2013. április 13.) 
  4. Lady Gaga's 'Dawn of Chromatica' Crowns Top Dance/Electronic Albums Chart in Record-Setting Week. Billboard. (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  5. a b Louie DeVito Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
  6. a b c d Daft Punk Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
  7. a b c d e The Chainsmokers Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. május 26.)
  8. Murray: Calvin Harris & Rihanna Rule Hot Dance/Electronic Songs With 'This Is What You Came For'. Billboard. (Hozzáférés: 2016. július 31.)
  9. a b M.I.A. Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. augusztus 25.)
  10. a b c Lindsey Stirling Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)
  11. a b Pet Shop Boys Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
  12. a b c Marshmello Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2023. november 15.)
  13. a b Beyoncé Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2023. május 2.)
  14. a b Gnarls Barkley Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
  15. a b c Gorillaz Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. július 21.)
  16. a b Charli XCX Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2025. január 1.)
  17. a b c Calvin Harris Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. november 10.)
  18. Armin van Buuren Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. július 7.)
  19. Tiësto Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
  20. Moby Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. július 7.)
  21. Bassnectar Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2023. július 1.)
  22. David Waxman Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. december 1.)
  23. Drake Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. november 17.)
  24. LMFAO Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2022. október 13.)
  25. David Guetta Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  26. Avicii Chart History. Billboard. (Hozzáférés: 2023. március 22.)
  27. Year-End Top Dance/Electronic Albums. Billboard, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2024. február 16.)

 

Külső linkek

[szerkesztés]