Dálnoki Veres Gerzson
Dálnoki Veres Gerzson (Dálnok, 1681 – 1722 után) költő, kuruc kapitány.
Életéről igen keveset tudunk. A Rákóczi-szabadságharc idején Teleki Mihály gróf lovasezredében szolgált, 1704-ben a harmadik század, 1706-ban pedig már az első, úgynevezett testőrszázad ("lajb compania") vicehadnagya. A mustrakönyvi bejegyzésekben Dalnoki Gersonként szerepel, és az erdélyi Dálnokra való.[1]
Műve
[szerkesztés]„ | Huszonkilencedik napján áprilisnek Az majtíni mezőn állnak sok seregek, Ott is salvét adtunk; zászlóinkat rendre |
” |
– Dálnoki Veres Gerzson: Kuruc krónika (részlet) |
Kuruc krónika címmel verses elbeszélést írt a szabadságharcról, melyet még életében szeretett volna kiadni, s 1722-ben e célból Haller Gábornak, II. Rákóczi Ferenc nemesifjakból álló testőrsége egykori őrnagyának, Károlyi Sándor vejének ajánlotta munkáját, Haller korai halála miatt azonban a kiadás elmaradt. A kéziratról a Magyar Nyelvmivelő Társaság Munkáinak Első Darabja (Szeben, 1796. 203.) adott hírt, majd Thaly Kálmán adta ki 1872-ben. Maga a vers főként az 1708–1711 közötti évekről nyújt élményszerű beszámolót, irodalmi értékén túl fontos történelmi forrás.
Irodalom
[szerkesztés]- Thaly Kálmán: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez, Pest, 1872
- Lator László (szerkesztő): A kuruc költészet, Budapest, Unikornis Könyv- és Lapkiadó Kft., 1995, ISBN 9634270301
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A magyar irodalom története II. kötet 1600-tól 1772-ig - Nemesi költészet, Elbeszélő költészet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-1966
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.
- A kuruc küzdelmek költészete. II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára. Válogatta és sajtó alá rendezte Varga Imre. Budapest, 1977. ISBN 9630510960