Cserjés pimpó
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg)
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Dasiphora fruticosa (L.) Rydb. | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Cserjés pimpó témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Cserjés pimpó témájú médiaállományokat és Cserjés pimpó témájú kategóriát. |
A cserjés pimpó (Dasiphora fruticosa) a rózsavirágúak (Rosales) rendjébe és a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó faj.
Neve
[szerkesztés]Carl von Linné svéd természettudós a fajt Potentilla fruticosa néven írta le 1753-ban, ezáltal létrehozva a pimpó (Potentilla) nemzetséget. Később, 1814-ben, Frederick Pursh német-amerikai botanikus Potentilla floribunda névre keresztelte a fajt. Az évtizedek során több szakember is módosította a faj nevét: Constantine Samuel Rafinesque francia polihisztor 1840-ben Dasiphora riparia néven nevezte el, míg Per Axel Rydberg amerikai botanikus a Dasiphora fruticosa nevet adta neki 1898-ban. Oskar Schwartz német botanikus 1949-ben ismét átnevezte, ezúttal Pentaphylloides fruticosa néven, majd Áskell Löve izlandi botanikus 1954-ben Pentaphylloides floribunda elnevezést javasolt.[1]
Jelenleg a Dasiphora fruticosa az elfogadott megnevezés, de gyakran használatos régebbi latin neve is, a Potentilla fruticosa.[1]
Alfajok
[szerkesztés]Két alfajjal rendelkezik:[1][2]
- Dasiphora fruticosa floribunda - Észak-Amerika
- Dasiphora fruticosa fruticosa - Európa
Elterjedése
[szerkesztés]A világon széles körben elterjedt, központilag Ázsiában. Előfordulása szinte az egész északi féltekére kiterjed. Megtalálható a Pireneusokban, a tengerparti Alpokban, a Rodope-hegységben, valamint a Baltikumban. Ezen kívül az Urál-hegységben, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, a Himalájában és Japánban is fellelhető. Grönlandon, valamint Észak-Amerikában, Alaszkától Mexikóig, egészen Új-Fundlandig terjed el.[3]
Megjelenése
[szerkesztés]Fás szárú, lombhullató cserje, illetve sűrű hajtásrendszere miatt talajtakaró növény. Általában földön kúszó habitusú, és csak ritkábban növekszik felfelé.[4] Átlagosan körülbelül 0,8-1 méter magasra nő, viszont ha bő vízhez jut, mérete elérheti akár a másfél métert is.[1][5]
Levelei tenyeresen összetettek, 3-7 keskeny levélkéből állnak (általában 5 jellemző), melyek hegyes végűek. A három középső levélke tövénél összenőtt, a többi levélke szár nélkül fordul elő. Az összetett levél körülbelül 2-3 centiméter hosszú és széles, rövid száron ül, amelyet egy keskeny pálha részben körülvesz az alapjánál. A levelek apró szőrökkel fedettek, felső oldaluk sötétzöld, míg az alsó ezüstös árnyalatú. A fás szárak átmérője akár 1 cm is lehet, kérgük sima, szürkésbarna, amely az idősebb ágakon vékony, függőleges csíkokban leválik. Az új hajtások vörösek vagy lilásbarnák, és finoman szőrösek.
Élénk sárga színű, 2-3 centiméter átmérőjű virágokat hoz, amelyek egyesével vagy kisebb csoportokban nőnek a szárak végén. Öt kerek sziromlevél alkotja őket, középen sárga porzók és termők találhatók, amelyek idővel vöröses árnyalatot kapnak. A virág mögött ovális, lándzsaszerű csészelevelek mutatkoznak meg, amelyek rövidebbek, mint 1 centiméter, és hosszabb, szintén lándzsa alakú murvalevelek veszik körül őket. Mind a csésze, mind a murvalevelek finom szőrökkel borítottak.
A magok egy kis kaszaton belül vannak jelen, amelyen egy szőrökből álló gyűrű található, ami segíti a magok széllel és vízzel történő terjedését. A magok száma változó, átlagosan 20-70 mag fordul elő egy-egy tokban.[3] Laboratóriumi kísérletek szerint a magok csírázási aránya 55% és 82% között mozog.[2]
Virágszerkezete hasonlít különféle pimpófajokéhoz (Potentilla spp.), viszont utóbbiak nem fás szárúak, és kisebb virágokkal rendelkeznek.[6]
Életmódja
[szerkesztés]_-_Gros_Morne_National_Park,_Newfoundland_2019-08-17_(04).jpg)
Elsősorban sarkvidéki és hegyvidéki területeken él, azonban populációi szokatlanul szétszórva találhatóak meg.[3] Az erősebb példányok széles körű környezeti viszonyok között is jól fejlődnek, és jó szárazságtűréssel rendelkeznek. Kiválóan ellenáll a téli hidegnek, és a hűvösebb, északi nyári klímán érzi magát a legjobban.[7]
Az első évben hajtásai pelyhesek, a második évben simává és barnává válnak, míg a harmadik évre kéreg is fejlődik rajtuk. Kifejezetten hosszú ideig virágzik, általában három vagy több hónapon keresztül, május és szeptember között.[1][5] Legfőként júliusban hozza virágait a régebbi hajtásokon, míg a frissebbek inkább augusztusban virágoznak.[2] A levelek késő ősszel hullanak le. A magok késő nyáron vagy kora ősszel érnek be, télen nyugalmi állapotban maradnak, tavasszal pedig kicsíráznak.[2][3] A zöld növényi részeken található kis ezüstös szőröket elhagyja november környékén, de áprilisban és májusban újranöveszti őket.[8]
Bár elsősorban magokkal szaporodik, terjedése a talajon kúszó hajtásokkal is történhet, amelyek szétválva legyökeresedhetnek, ezáltal új növényeket hozva létre. Az ilyen típusú vegetatív szaporodás nagyon hatékony lehet az időszakosan elárasztott területeken.[2]
Fajtái
[szerkesztés]
Az alábbiakban néhány fajtája található:[9]
- 'Abbotswood' - fehér virágok rózsaszínes árnyalattal
- 'Absaraka' - sárga virágok
- 'Coronation Triumph' - 90 cm magas, bőséges sárga virágok
- 'Dakota Sunrise' - világos sárga virágok
- 'Day Dawn' - barack-rózsaszín virágok, de forró időben krémes árnyalatúak
- 'Fargo' - sárga virágok
- 'Goldfinger' - kompakt cserje, élénk sárga virágok
- 'Hurstbourne' - élénk sárga virágok egész nyáron
- 'Jackmanii' - 120 cm magas, nagy, élénk sárga virágok
- 'Katherine Dukes' - citromsárga virágok
- 'Snowbird' - dupla fehér virágok
- 'Yellowbird' - dupla sárga virágok
Tartása
[szerkesztés]Széles körben ismert dísznövény, mely számos színváltozatban elérhető. Kis termete és bokros növekedési formája miatt kiválóan alkalmazkodik különféle kertészeti környezetekhez, így könnyen beilleszthető különböző kerttervezési elképzelésekbe.[5] Vonzó virágai és könnyű gondozhatósága miatt gyakran ültetik dísznövényként kertekbe.[2] A magasabb fajták színes cserjeágyásokba vagy szoliterként, míg az alacsonyabb fajták sziklakertekben is jól mutatnak, emellett kiválóan alkalmasak jelzősövény kialakítására is.[5]
Könnyen nő átlagos, közepesen nedves, jó vízelvezetésű talajban, ahol sok napfény éri. Bár a legjobb virágzás teljes napsütésben történik, jól bírja a félárnyékot is.[7] A talaj ideális pH-értéke enyhén savastól lúgosig terjedhet. Jól alkalmazkodik agyagos vagy agyagos-vályogos kerti talajhoz is, és szárazabb körülmények között is megél.[2]
A növény tél végén vagy kora tavasszal történő metszése elengedhetetlen a megfelelő fejlődés és virágzás érdekében. A gyengébb hajtásokat 2-4 rügyre, az erősebbeket pedig 5-6 rügyre érdemes visszametszeni, ami serkenti az új, erőteljes hajtások növekedését és biztosítja a dúsabb virágzást a nyári időszakban. A metszéssel elősegíthetjük az egészséges növekedést, megelőzve a felnyurgulást, amely a virágzás mértékének csökkenéséhez vezethet. Idősebb egyedek esetében alaposabb visszametszés javasolt, beleértve a sérült, beteg vagy túl öreg ágak eltávolítását. A felnyurgult példányok akár a talajfelszínig is visszavághatóak, míg fiatalabb növényeknél a vastagabb, előző évi hajtásokat 4-8 rügyre, a vékonyabbakat pedig 1-3 rügyre kell visszametszeni.[5]
A szaporítás mesterségesen zölddugványozással megoldható, amely a késő tavaszi vagy nyári időszakban a legideálisabb. A levágott dugványok rendszeres öntözéssel 3-4 hét alatt sikeresen gyökeresedhetnek.[5]
Ökológiai szerepe
[szerkesztés].jpg)
Németországi megfigyelések szerint nektárja és virágporja mézelőméheket, karcsúméheket, kaparódarazsakat és különféle legyeket vonz, például katonalegyeket, zengőlegyeket és húslegyeket és fémeslegyeket. Levelei és virágai lepkehernyók és bogarak élelmét képzik. A házi kecske kivételével, a patás emlősök általában nem legelnek rajta számottevő mértékben.[2] A terméseket, magokat olykor rágcsálók és madarak fogyasztják.[4]
Felhasználása
[szerkesztés]Az amerikai őslakosok, különösen Kanadában, alkalmanként teát készítettek a száraz levelekből.[4] Manapság is használják tea alapanyagaként, a kínai tea helyettesítésére, különösen a Himalája magasabb területein élők. A levelek szövetösszehúzó hatásúak (adsztringensek). A gyökerek levét emésztési problémák kezelésére alkalmazzák. A porrá tört növényt füstölőként alkalmazzák, a leveleket pedig párnákba is szokták tölteni.[10]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Southwest Colorado Wildflowers, Dasiphora fruticosa. www.swcoloradowildflowers.com. (Hozzáférés: 2024. október 14.)
- ↑ a b c d e f g h https://www.fs.usda.gov/database/feis/plants/shrub/dasfruf/all.html#93
- ↑ a b c d https://bsbi.org/wp-content/uploads/dlm_uploads/Potentilla_fruticosa_species_account.pdf
- ↑ a b c Dasiphora fruticosa - FNA. floranorthamerica.org. (Hozzáférés: 2024. október 19.)
- ↑ a b c d e f A Potentilla fruticosa és a népszerű ’Goldfinger’ fajta bemutatása (magyar nyelven). www.megyeriszabolcskerteszete.hu. (Hozzáférés: 2024. október 15.)
- ↑ Shrubby Cinquefoil (Dasiphora fruticosa). www.illinoiswildflowers.info. (Hozzáférés: 2024. október 20.)
- ↑ a b Potentilla fruticosa - Plant Finder. www.missouribotanicalgarden.org. (Hozzáférés: 2024. október 19.)
- ↑ Team, G.: Plant Focus: Potentilla fruticosa | Greenwood Plants (amerikai angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. október 15.)
- ↑ https://www.ag.ndsu.edu/trees/handbook/th-3-41.pdf
- ↑ medicinal herbs: SHRUBBY CINQUEFOIL - Potentilla fruticosa. www.naturalmedicinalherbs.net. (Hozzáférés: 2024. október 20.)
