Csatorna (film)
| Csatorna (Kanał) | |
| 1957-es lengyel film | |
 | |
| Vasrács zárja el a menekülést jelentő kijáratot a csatornából | |
| Rendező | Andrzej Wajda |
| Alapmű | Jerzy Stefan Stawiński kisregénye |
| Műfaj |
|
| Forgatókönyvíró | Jerzy Stefan Stawiński |
| Főszerepben | Teresa Iżewska Tadeusz Janczar Wieńczysław Gliński |
| Zene | Jan Krenz |
| Operatőr | Jerzy Lipman |
| Vágó | Halina Nawrocka Aurelia Rut |
| Díszlettervező | Roman Mann |
| Gyártás | |
| Gyártó | Zespół Filmowy Kadr |
| Ország |  Lengyelország |
| Nyelv | lengyel |
| Játékidő | 95 perc |
| Képarány | 1,37:1 |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó |  MOKÉP |
| Bemutató |  1957. április 20. 1958. április 10. |
| Korhatár | .svg){kind=icon} II. kategória (F/9451/J) |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csatorna témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Csatorna (eredeti cím: Kanał) 1957-ben bemutatott fekete-fehér lengyel filmdráma Andrzej Wajda rendezésében. A Jerzy Stefan Stawiński kisregénye alapján készült mű a rendező második játékfilmje.
Magyarországon a varsói bemutató után egy évvel, 1958. áprilisban mutatták be.[1]
Története
[szerkesztés]A film 1944-ben, a németek által megszállt Varsó utcáin, illetve főként utcái alatt játszódik. A varsói felkelésben részt vevő lengyel ellenállók egy elszigetelt osztaga reménytelen helyzetbe került, alig maradt lőszerük és kötszerük. A központból parancs érkezik, hogy az egyetlen lehetséges módon: a csatornarendszeren át próbáljanak kijutni. Lehúzódnak tehát a város minden piszkát összegyűjtő csatornába, hogy azután ezt az utolsó nagy megpróbáltatást egyikük se élje túl. A történet elején ugyanis, amikor még fényes nappal, romos házak között nyomulnak, a filmet kísérő narrátorhang közli a nézőkkel, hogy akiket látnak, nemsokára halottak lesznek.
Szennyvízben gázolnak, csuszamlós köveken és patkányok között botorkálnak előre, egyre fáradtabban keresik a menekülés útját. Olykor egy-egy csatornanyílásra találnak, de fedelüket nem lehet elmozdítani. A parancsnok hibájából eltévednek, kisebb csoportokra oszlanak; többen lemaradnak, elvesznek az elágazások útvesztőjében. Michał, a zeneszerző megőrül, imbolygó alakja hol eltűnik, hol ismét felbukkan a hományban.
Két szerelmespár is van a csapatban. „Stokrotka” (Százszorszép), a laza erkölcsű lány jól ismeri a csatornákat; kimerülten, de reménykedve támogatja a kijárat felé sebesült, megvakult szerelmét, Jacek Korabot. Már felcsillan kintről a napfény, előttük a Visztula, a város folyója, de a kijáratot vasrács zárja el. Nincs menekvés. Ott maradnak egymást átölelve, a kintről sugárzó fényben. Ezzel ellentétes a másik pár: Mądry hadnagy és Halinka pusztulása. Mądry idegesen vallja meg a lánynak, hogy családos ember, felesége és gyermeke várja otthon; ha egyedül megy tovább, nagyobb esélye van a kijutásnak. A becsapott, magárahagyott Halinka szerelme pisztolyával agyonlövi magát. Később Mądry néhány társával valóban talál egy csatornanyílást, ennek fedele nincs is lezárva; de ahogy óvatosan elhúzzák, egy katonacsizmában akad meg a tekintet. A német katona int, hogy másszanak ki és menjenek a falhoz, – ahol társaik már tömegével, némán, feltartott kézzel állnak.
Végül Zadra, a parancsnok rátalál egy szabad kijáratra. A nyomában haladó Kula őrmester végig bizonygatta, hogy az osztag követi őket. Most odakinn a szabadban a parancsnok hiába várja társait. Amikor ráébred, hogy félrevezették és elvesztette csapatát, agyonlövi az őrmestert, majd újra leereszkedik a csatornába. A felszínen maradt holttest fölött papírlapokat kerget a szél.
Történelmi háttere
[szerkesztés]A filmbeli történet valós történelmi eseményen alapul. 1944. augusztus 1-jén az Angliából irányított Honi Hadsereg (Armia Krajowa) Varsóban felkelést robbantott ki a német megszállók ellen. A felkelés résztvevői ezrével ereszkedtek le a csatornába, menekülési vagy utánpótlási útvonalnak használták, kezdetben többnyire sikeresen. Később a németek már ezt az útvonalat is szemmel tartották és igyekeztek teljesen elvágni. A lengyelek 63 napig tartó elkeseredett harcához a viszonylag már közelbe érkezett szovjetek csapatok nem adtak támogatást, a varsói felkelést a németek vérbefojtották.
Elemzés, értelmezési lehetőségek
[szerkesztés]A cselekmény legnagyobb része a csatorna zárt terében és alig egy nap alatt játszódik. Zadra főhadnagy és osztagának történetében az alkotókat nem a harc kimenetele érdekelte, hiszen a felkelés eredménye mindenki előtt ismert volt. Rögtön az elején gondoskodnak róla, hogy ne legyenek illúzióink: nem győztesen megvívott csatákat fogunk látni. Az óriási túlerővel támadó ellenséggel bátran, de esélytelenül veszik fel a harcot. Miután pedig leereszkednek a csatornába, már a harcra sincs lehetőség, szinte nem is kerülnek szembe az ellenséggel. Itt mindenki már csak önmagával nézhet szembe, ki-ki a maga módján próbál szabadulni, vagy fogadja el a halált.
A film könnyen levonható morális tanulságokat is kínál, de igazi hatását képi kifejezőereje és az alkotók szemléletmódja adja. Lenn a csatornában egyszerű, hétköznapi emberek megrendítő sorsát látjuk, erényeikkel és hibáikkal együtt. Morálisan elítélhető ugyan, de itt megrendítő még a kedvesét cserbenhagyó Mądry alakja is, hiszen ő is osztozik a többiek sorsában. Haláluk nem dicső halál: a csatorna bűzében vagy megadón falhoz állítva, esetleg saját golyótól pusztulnak el.
Hogyan jutottak ebbe a kilátástalan helyzetbe? Mi okozta pusztulásukat? Andrzej Wajda nem az okokat elemzi, hanem vállalja és ábrázolja azt, amit előtte általában igyekeztek a hősiesség nimbuszával elleplezni: a dicstelen vereséget, a nemzeti tragédiát. Ugyanakkor azonban „nem tudja és nem akarja csak »deheroizálni« a varsói felkelést. (…) Illúziórombolás tiszteletadással: a hamisság leleplezése az egyes ember megértésével párosul nála…”[2] A sematikusan bemutatott hősök és elhallgatott vagy megmásított történetek korában, az 1950-es évek közepén ez a fajta ábrázolás az újdonság erejével hatott.
A Csatorna „szerkezetileg s a képsorok formai megoldása tekintetében a legzártabb, legkövetkezetesebb a rendező művei közül.” Itt még nem jelentkezik az a szimbólumokra épülő formanyelv, amelyet későbbi munkáiban gyakran láthatunk. Ezt az alapvetően realista ábrázolásmódot az ellentétes pólusok szembeállítása jellemzi. Ilyen például a csatorna sötétjébe beáradó napfény, mely a menekülést kínálja és visszájára fordulva a halálhoz vezet (vasrács és katonacsizma). A csatorna-lét szorongató atmoszféráját a hanghatások különösen jól érzékeltetik, „a visszaverődő hangoknak, a vízcsobbanásnak, a suttogásnak is különös akusztikája van a föld alatt”.[3] Volt olyan vélemény, hogy a halál formáinak bemutatásakor a rendező „nem tudta elkerülni a naturalizmus buktatótit”;[4] más nézőpont szerint ez felszínes megközelítés, a romantika bizonyos jelei, köztük „szokvány-romantikus helyzetek és kapcsolatok” inkább fellelhetők Wajdának ebben a munkájában.[5]
Fogadtatása
[szerkesztés]„A lengyel film szerepe az egyetemes filmtörténetben Andrzej Wajda Csatornájával kezdődik és Hamu és gyémántjával folytatódik.”[6] „A Csatorna tette világhíressé a lengyel filmművészetet. Egy harmincesztendős rendező filmje.”[7] Egy filmalkotás jelentőségét aligha lehet Nemeskürty István megállapításainál magasabbra értékelni.
A magyarországi bemutató utáni egyik első visszhang: „Különös ellentét, hogy egy filmdráma szinte mindvégig föld alatti csatornák szennyében-homályában játszódik, mégis a felemelő tisztaság hatását sugározza.”[8]
Lengyelországban azonban a film heves vitákat váltott ki, ami azt is mutatja, hogy a korabeli lengyel társadalom egyik neuralgikus pontját találta el. „Mindent tőle vártak, ami a témához kapcsolódott, és ugyanakkor mindenki mást várt tőle.”[9] „A film történetében – és későbbi megítélésében – ott rejtőznek a Honi Hadsereg szerepe körüli viták. A németellenes mozgalomnak ugyanis volt szovjetbarát és szovjetellenes szárnya, melyek közül a filmben az utóbbi kap szerepet úgy, hogy a történetből hiányzik a Vörös Hadsereg, amelynek csapatai végignézték a felkelés elfojtását. A film végső értelmezésben nem a Honi Hadsereg katonáinak hősiességét zengő dicshimnusz. (…) A felkelők pusztulásának tragikuma mellett tehát ott van a demitologizáció szólama is.”[10]
Andrzej Wajdának távolról sem ez volt az egyetlen filmje, mely nézőit vitára, a történelem újragondolására késztette. Gazdag életművének ebben az alkotásában a mai néző már aligha találna vitatni valót. „A Csatorna egy város és egy nemzedék halálának realista ábrázolása. Egy nemzet vereségét mondja el megrázóan és keserűen. (…) A Csatornában nem érzünk semmi hamisat, a szereplők nem elmélkednek, nem hirdetnek politikai nézeteket, de ott a mindennapi élet borzalmas valósága – amely, mint a Dante-idézet – a lengyel sors és az emberi sors nagy metaforájává válik.”[11]
Díjak
[szerkesztés]- Az 1957. évi cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíja.
Főbb szereplők
[szerkesztés]- Teresa Iżewska – „Stokrotka”
- Tadeusz Janczar – Jacek Korab
- Wieńczysław Gliński – Zadra főhadnagy
- Tadeusz Gwiazdowski – Kula őrmester
- Stanisław Mikulski – Smukły hadnagy
- Emil Karewicz – Mądry főhadnagy
- Władysław Sheybal – Michał zeneszerző
- Teresa Berezowska – Halinka
- Zofia Lindorf – Lányát kereső asszony
- Adam Pawlikowski – Német katona a csatornakijáratnál
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Nemeskürty István: i. m. 543. o.
- ↑ Bikácsy Gergely, i. m. 34., 36 o.
- ↑ Veress József i. m. 531. o.
- ↑ Veress József, i. m. 531. o.
- ↑ Bikácsy Gergely, i. m. 38.
- ↑ Nemeskürty István, i. m. 499. o.
- ↑ Ugyanő, i. m. 526. o.
- ↑ Czibor János, in: Filmvilág, 1958. 6. sz. Idézi Nemeskürty István, i. m. 524. o.
- ↑ Kovács István (1984). Történelmi, emberi jelkép. Filmvilág (8. szám), 44–49. o. (Hozzáférés: 2014. április 13.)
- ↑ Szíjártó Imre: A lengyel film. Szabadbölcsészet. [2014. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 8.)
- ↑ Adam Michnik: Wajda és kora. Lettre, 2001. (Hozzáférés: 2014. április 8.)
Források
[szerkesztés]- Bikácsy Gergely. Wajda – Szemtől szemben. Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 25–38. o.. ISBN 963 280 146 6 kötet (1975)
- Nemeskürty István. A filmművészet nagykorúsága. Budapest: Gondolat Kiadó, 524–525. o. (1966)
- Veress József. Kétszáz film. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 528–531. o. (1969)
- Adam Michnik: Wajda és kora. Lettre, 2001. (Hozzáférés: 2014. április 8.)
További információ
[szerkesztés]- Csatorna a PORT.hu-n (magyarul)
- Csatorna az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Csatorna az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Csatorna a Rotten Tomatoeson (angolul)
- Csatorna a Box Office Mojón (angolul)
