Ugrás a tartalomhoz

Crinia glauerti

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Crinia glauerti
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Békák (Anura)
Alrend: Neobatrachia
Család: Myobatrachidae
Nem: Crinia
Faj: C. glauerti
Tudományos név
Crinia glauerti
Loveridge, 1933
Szinonimák
  • Crinia glauerti Loveridge, 1933
  • Ranidella glauertiBlake, 1973
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Crinia glauerti témájú rendszertani információt.

A Crinia glauerti a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a Myobatrachidae családba, azon belül a Crinia nembe tartozó faj.

Előfordulása

[szerkesztés]

Ausztrália endemikus faja. Ausztrália Nyugat-Ausztrália államának délnyugati részén honos, északra a Moore folyóig; délre és keletre a Pallinup folyóig, és a szárazföld belsejében Chiig. Elterjedési területének mérete körülbelül 60 000 km².[1]

Nevének eredete

[szerkesztés]

A faj nevét Ludwig Glauert ausztrál zoológus és paleontológus, az Western Australian Museum korábbi igazgatójának tiszteletére kapta.[2]

Megjelenése

[szerkesztés]

Kis termetű békafaj, testhossza elérheti a 25 mm-t.[3] Háta sötétbarna, szürke vagy majdnem fekete, időnként sötétebb foltokkal, oldala mentén világosabb hosszanti csíkokkal. Néha a háta közepén egy hosszanti csík húzódik. A hasa általában fehér, fekete foltokkal, de a párzó hímeknél fekete vagy szürke színű, fehér sávval vagy kereszt alakú mintával.[3] A hasa krémszínű vagy szürke. Pupillája csaknem kerek, a szivárványhártya aranyszínű. Lábán hosszanti csíkok húzódnak.[3]

Életmódja

[szerkesztés]

A hímek a vizet körülvevő növényzetben jól elrejtett helyről hívják a nőstényeket. A legtöbb más helyi békafajtól eltérően a Crinia glauerti gyakran hallható nappal is, különösen enyhe esőben vagy borult égbolt esetén.[2]

A tél végétől a nyár elejéig szaporodik. A nőstény általában 70 petét rak le egyenként sekély vízű mocsarakban, patakokban vagy pocsolyákban, a víz alatti növényzethez rögzítve.[1] Az ebihalak elérhetik a 3,5 cm hosszúságot, és sötétbarna, arany vagy homokbarna színűek. Gyakran a víz alján maradnak, és körülbelül négy hónap alatt fejlődnek békává.[3]

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés]

A vörös lista a nem fenyegetett fajok között tartja nyilván.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]