Cikkjelölt:Honti István őrmester
 |
Ez egy olyan cikkjelölt, ami kevés vagy ellenőrizetlen információt tartalmaz, ezért vagy más minőségvédelmi okból nem a cikkek között van, de a témája miatt feljavításra érdemes lehet. A vitalapon le van írva, hogy miben segíthetsz konkrétan ebben az esetben, a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek lapon pedig az, hogy általában miben. |
|
|
Ezt a cikkjelöltet feljavítás hiányában hamarosan törölhetik, a törlés tervezett dátuma: 2025. január 28., 00:00 (CET). Ha meg szeretnéd tartani, építsd tovább. A feljavítás után szólj a járőröknek, hogy már cikké tehető. Bővebben a cikkjelöltekről ide kattintva olvashatsz. |
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
 |
Ennek a szócikknek hiányzik vagy nagyon rövid, illetve nem elég érthető a bevezetője. Kérjük, , ami jól összefoglalja a cikk tartalmát, vagy jelezd észrevételeidet a cikk vitalapján. |
Életútja
[szerkesztés]Honti István 1912-ben született Drégelypalánkon. Iskolai tanulmányait Balassagyarmaton az evangélikus elemiben kezdte, majd a polgári fiúiskola négy osztálya után Veiger Géza asztalosmester tanulója lett. 1930-ban szabadult, mesterénél segédként dolgozott. Szerette volna édesapját követni a vasútnál, amelyhez a felvétel egyik feltétele volt a letöltött katonai szolgálat. 1931 októberében önként jelentkezett az akkor még Vámőrség néven rejtetten működő határőrséghez. Dejtárra vonult be, majd alapkiképzésre után Drégelypalánkra került, ahol a parassapusztai határátkelőnél teljesített szolgálatot, mint utasellenőrző. Továbbszolgálóként 1935-ig a határőrségnél volt, majd csapatszolgálatra vezényelték Vámosmikolára és Vácra. 1937-ben páncéltörő ágyús tanfolyamot végzett, majd Balassagyarmaton felállított 101. önálló páncéltörő-ágyússzázad tüzére. E század 1939-ben beolvad az 1. gépkocsizó lövészzászlóaljba, amely laktanyáját Budapesten, az Aréna úton jelölték ki. 1940-ben hivatásos állományba vették és őrmesterré léptették elő. 1941-ben a gyorshadtest kötelékébe tartozó alakulatával került ki a szovjet frontra páncéltörő ágyússzakaszparancsnokként. A harcok során bátor, példamutató hősiességével magas katonai kitüntetéseket érdemelt ki. 1941. szeptember 6-án a Dnyeper közelében, Jelizavetovo Ivanovkánál súlyosan megsebesült. Hazaszállítása után tíz hónapig kórházban kezelték. 1943-ban törzsőrmesterré léptették elő. Felgyógyulását követően 75 %-os rokkantnak nyilvánították, ezért alkalmatlan volt harctéri szolgálatra, Balassagyarmatra kérte magát. A 23/II. pótkeretzászlóaljhoz helyezték adminisztrátornak. 1944 májusában Budapestre anyagi-műszaki tisztviselő tanfolyamra vezényelték. 1944 októberében a 23/I. zászlóalj anyagi tiszti beosztásába került. 1944 decemberében a zászlóalj kötelékében vasúton hagyta el Losoncot. A háború vége Bajorországban érte. 1945. október 18-án tért haza Magyarországra. Hazatérése után a honvédség rendelkezési állományába került, majd 1946-ban elbocsátották, rangját elvették. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál helyezkedett el. Kezdetben asztalos, majd anyagbeszerző. 1958 augusztusában háborús sérülése miatt rokkantnyugdíjazták. 1990-ben nyugállományú zászlóssá léptették elő. A Vitézi Rendben vitézi hadnagyként tevékenykedett. Újjászervezte a rend Nógrád és Heves megyei szervezetét. 1953-ban kötött házasságot. Felesége Raksa Éva. Gyermekei; István, Péter. Lelkét 2005-ben adta vissza a Teremtőnek.[1]
1941 szeptember 6-án Nowo Komenkánál a Dnyeper könyöknél átkelt ellenség visszavetése alkalmával páncéltörő ágyúszakasza egy részét vezette a közreműködő harckocsi támogatásával, miközben rettenthetetlen bátorsággal, félelmet nem ismerve járt elől jó példával a legénysége előtt.
A beásott és szívósan védekező ellenség leküzdésében legénységét rohamra vezette és az ellenségnek jelentős vesztességet okozva számos foglyot ejtett. Ezen haditettét - mindenkor ragyogó példáját mutatva az elszánt, bátor, félelmet nem ismerő magyar harcosnak és vezetőnek - még kétszer megismételte.
Utolsó alkalommal túlerejű ellenségre bukkant, melyet elszántan megrohamozott és kézitusában megsemmisített, miközben maga is több helyen súlyosan megsebesült.
Kitüntetései
[szerkesztés]- Magyar Arany Vitézségi Érem[forrás?]
- Magyar Bronz Vitézségi Érem kétszer[forrás?]
- Tűzkereszt sebesülési pánttal[forrás?]
- Felvidék-, Erdély-, Délvidék Emlékére[forrás?]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Nemzeti Örökség Intézete - Honti István, 1942-től vitéz (magyar nyelven). Nemzeti Örökség Intézete - Honti István, 1942-től vitéz. (Hozzáférés: 2024. október 27.)