Charles de Mayenne
| Charles de Mayenne | |
 | |
| Született | 1554. március 26.[1] Alençon[1] |
| Elhunyt | 1611. október 3. (57 évesen)[1][2] Soissons[1] |
| Állampolgársága | francia |
| Házastársa | Henriet of Savoy-Villars (1576–)[1][3] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Estei Anna François de Guise |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | Grand Chamberlain of France |
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Charles de Mayenne témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Charles de Mayenne, másképp Charles de Guise vagy Charles de Lorraine (Alençon, 1554. március 26. – Soissons, 1611. október 3.) Mayenne első hercege (felesége révén pedig Villars márkija, Tende és Sommerive grófja), Franciaország admirálisa, a katolikus Szent Liga vezetője volt. IV. Henrik ellenében trónkövetelőként is fellépett.
Származása, ifjúsága
[szerkesztés]A lotaringiai származású Guise-ház sarja volt: atyja, François kiváló hadvezér, II. Henrik és II. Ferenc udvarának befolyásos személyisége, édesanyja pedig az előkelő itáliai származású Anne d’Este hercegnő volt.
Először 1569-ben fogott fegyvert, Poitiers-t védelmezte II. Gaspard de Coligny hadaitól, majd jelen volt a moncontouri győzelemnél. Ezután Velencébe ment, ahol flottát szerelt fel, és Don Juan de Austria hajóhadához csatlakozott az Oszmán Birodalom elleni háborúban, így részt vett a lepantói tengeri ütközetben is. Csak 1572-ben, Szent Bertalan éjszakája után tért vissza, így fivérével, Henrival ellentétben nem vett részt a hugenották lemészárlásában.
1573-ban csatlakozott Anjou hercegéhez La Rochelle ostrománál. Az itt elesett nagybátyjától, II. Claude aumale-i hercegtől örökölte Mayenne márkijának méltóságát, amit még abban az évben hercegi rangra emeltek a javára.[4] 1574-ben elkísérte a későbbi III. (Valois) Henriket Lengyelországba, ahol őt korábban IV. Henrik néven királlyá választották.
A katolikus párt élén
[szerkesztés]Hazatérve fivérei, I. Henri de Guise és Louis bíboros mellett aktív részt vállalt a katolikus párt és az 1576-ban létrehozott Katolikus Liga vezetésében a francia vallásháborúk során. 1577-ben a poitou-i Brouage-t foglalta vissza, 1580-ban pedig a protestánsoktól ostromlott dauphinéi La Mure-t mentette fel. 1578-ban apósa lemondott admirálisi rangjáról a javára, amit 1582-ig viselt. Az admiralitásról végül Anne de Joyeuse főkegyenc javára kellett lemondania.
1588-ban, Henri meggyilkolásakor Lyonban tartózkodott, és csak a spanyol nagykövet figyelmeztetésére tudott biztonságos helyre menekülni a letartóztatás elől. Burgundiába ment, melynek kormányzója volt, és sikeresen fellázította az elhunyt bátyja által igazgatott Champagne-nyal egyetemben, majd bevonult Párizsba (ld. a barikádok napja). Bár a katolikus területek zömében támogatták, nem bizonyult túl sikeresnek: 1589 elején François de Coligny vereséget mért rá Chartres-nál, és hiábavalónak bizonyult azon törekvése is, hogy III. Henrik halála után a hugenotta IV. (Navarrai) Henrik ellenében annak nagybátyját, a mindvégig fogságban levő Charles de Bourbon bíborost kiáltotta ki a párizsi parlament támogatásával X. Károly néven ellenkirálynak.
Vereségek
[szerkesztés]
1589. szeptember 15–29. között megostromolta ellenfelét Arques-ban, és bár túlerejével súlyos veszteségeket okozott a királyi csapatoknak, az I. Erzsébet angol királynő által küldött felmentő sereg végül megfutamította. IV. Henrik gyorsan elébe vágott, és a bekerítette a katolikusok fellegvárát, Párizst, amit így az éhínség fenyegetett. Mayenne a környező királyi helyőrségeket kívánta felszámolni, a király pedig a normandiai utat biztosító, Liga kezén lévő Évreux-t kezdte megostromolni. A lázadó herceg ekkor ellene vonult, mire Henrik felhagyott az ostrommal. 1590. március 14-én az ivryi csata ismét a királyiak győzelmével ért véget, Mayenne párizsi hadai megsemmisültek, a herceg maga pedig elmenekült. Németalföldre ment, ahol a spanyol kormányzóval, Alessandro Farnesével, Párma hercegével (1545–1592) kezdett tárgyalásokba. Ez utóbbi végül elég katonával látta el Párizs felmentésére. A vereség mindazonáltal jelentősen meggyengítette a ligát, amely egy nemesi és egy fanatikus városi frakcióra szakadt szét – ez utóbbi vezetőit 1591-ben maga Mayenne akasztatta fel, miután hasonló módon végeztek Barnabé Brisson mérsékelt parlamenti elnökkel és híveivel. A magát mérsékelt oldalon elkötelező Mayenne 1592-ben kezdett tárgyalni IV. Henrikkel, követelve annak katolizálását, illetve saját maga számára az örökletes burgundi hercegséget. A király elutasította tervét.
A mind gyengébb lábakon álló Liga nevében hiába hívták össze a rendi gyűlést 1593-ban, Mayenne-t nem sikerült királlyá választani – igaz, a herceg keresztülvitte, hogy a parlament megtiltsa idegen herceg vagy hercegnő megkoronázását, ami az unokaöccse, II. Henri de Guise és az egyik spanyol infánsnő – maguk is Valois-utódok – összeházasításának tervét dédelgető szélsőségesek számításait húzta keresztül. Ez utóbbiak viszont a mayenne-i herceg lelkesedésének hiányát vetették a szemére.
Időközben az egyre jelentéktelenebb ligát támogató II. Fülöp spanyol királlyal nyílt háború tört ki. Mayenne hercege utoljára 1595-ben vett részt a Henrik elleni harcokban: június 5-én a kis csapata által támogatott spanyol hadsereg a Fontaine-Française-i ütközetben megfutamodott a franciák hadicsele láttán. A liga ezzel gyakorlatilag megszűnt, Mayenne hercege pedig jobbnak látta behódolni. Az ünnepélyes ceremóniára 1595 novemberében került sor. A lázadó herceg az általa felhalmozott több milliós adósság átvállalása és három erőd – Soissons, Chalon-sur-Saône, Seurre – fejében behódolt és lemondott Burgundia kormányzóságáról.
Eztán komolyabb szerephez már nem jutott. Hajdani ellenfelét, IV. Henriket mintegy másfél évvel élte túl. Halála után címeit fia, Henri, Aiguillon hercege örökölte.
Házassága, utódai
[szerkesztés]1576. augusztus 6-án vette feleségül Henriette de Savoie-Villars-t, a szintén szélsőséges katolikus II. Honorat de Savoie villars-i márki, sommerive-i és tende-i gróf lányát. Feleségétől, aki vele egy évben hunyt el, négy gyermeke született:
- Henri (1578–1621), Mayenne és Aiguillon hercege;
- Charles Emmanuel (1581–1609), Sommerive grófja;
- Catherine (1585–1618), 1599-től I. (Gonzaga) Károly mantovai herceg felesége;
- Renée (†1638), 1613-tól II. Mario Sforza ognanói és segni herceg, Santa Fiora grófja felesége.
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ a b c d e 2016. január 15., http://genealogy.euweb.cz/lorraine/lorraine6.html
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ p4230.htm#i42292, 2020. augusztus 7.
- ↑ Mayenne uraként elvileg II. Charles lenne a megnevezése, de mivel I. Charles leginkább Charles de Blois néven vonult be a történelembe, a számozástól el szokás tekinteni.
