Charles Renouvier
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Charles Renouvier | |
 | |
| Született | 1815. január 1.[1][2][3][4][5] Montpellier[6] |
| Elhunyt | 1903. szeptember 1. (88 évesen)[1][2][3][4][7] Prades[6] |
| Állampolgársága | francia |
| Szülei | Jean Antoine Renouvier |
| Foglalkozása | filozófus |
| Iskolái | École polytechnique (1834–1836) |
 | |
| Charles Renouvier aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Renouvier témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Charles Renouvier (Charles Bernard Renouvier) (Montpellier, 1815. január 1. – Prades, 1903. szeptember 1.) francia katolikus filozófus.
Sajátosan új irodalmi műfaja az uchronia (ukrónia), a „Mi lett volna, ha…?” kérdésfeltevésre adott irodalmi válasz, melyet 1876-ban írott művében fogalmazott meg. Az ukrónia a Magyar Larousse szerint: a történelemre alkalmazott utópia.
Laikus katolikus bölcselőként a nyitott gondolkodást képviselte.
Munkássága
[szerkesztés]Fiatal éveiben Jules Lequier barátjaként annak elvei hatottak rá. Lequier szerint a hit lényege a szabadság, ami mindent felülmúló életérzésben jelentkezik: a szenvedő ember szabad választása.
Párizsban végezte tanulmányait az École polytechnique-ben, majd a politikában vállalt aktív szerepet. Miniszteri bukása után visszavonult, hátralévő életét magántudósként élte, írással töltötte.
Renouvier volt az első francia Nicolas Malebranche után, aki Immanuel Kant hatása alá kerülve megfogalmazta a neokriticizmusnak nevezett filozófiát. Álláspontja szerint a megismerhetőség határa a jelenség, valamint a jelenségek világában is van szabadság.
A kor filozófiai áramlataival, az idealizmussal és pozitivizmussal szembefordulva, a konzervatív katolikus szellemi törekvésektől is elzárkózva dolgozta ki saját filozófiáját és morális elméletét; ennek alapján vette kritika alá kora kereszténységét is. Elvei a modernizimus és a perszonalizmus előfutárának tekinthetők.
Elméletében az emberi személyiség, mint emberi öntudat jelent meg, az ember dinamikus szemléletét pedig az értelem-érzelem- és a morál harmóniájában vélte felfedezni. Ezzel együtt a spekulatív metafizikát is elutasította.
Tanulmányt írt Victor Hugo irodalmi műveiről, foglalkozott matematikai és pszichológiai kérdésekkel, utópisztikus társadalomrajzokkal, valamit más filozófiai kérdésekkel, mint a „mi lett volna, ha?” elméletével (ukrónizmus).
Fő tanait tanítványai vitték tovább, (Octave Hamelin, Maurice Blondel és Henri Bergson), melyek a modernizmus és a perszonalizmus elméleteihez vezettek.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b ISFDB (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ NooSFere (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Ренувье Шарль, 2015. szeptember 28.
- ↑ Brockhaus (német nyelven)
Fő művei
[szerkesztés]- Manuel de philosophie moderne (1842)
- Essais de critique générale (1854–1864)
- La Critique philosophique (1868)
- La Science de la morale (1869)
- Uchronie (1876)
- Critique religieuse 1–7. (1878–1885)
- Esquisse d'une classification systématique des doctrines philosophiques (1885–1886)
- La philosophie analytique de l'histoire (1896–1897)
- Histoire et solution des problèmes métaphysiques (1901)
- Victor Hugo: Le Poète (1893)
- V. Hugo philosophe (1900)
- Le Philosophe (1900)
- Les Dilemmes de la métaphysique pure (1901)
- Le Personnalisme (1903)
- Critique de la doctrine de Kant (1906)
