Caçapava do Sul
| Caçapava do Sul | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Brazília | ||
| Állam | Rio Grande do Sul | ||
| Mezorégió | Sudeste Rio-Grandense | ||
| Mikrorégió | Serras de Sudeste | ||
| Alapítás éve | 1834 | ||
| Polgármester | Giovani Amestoy da Silva | ||
| Körzethívószám | 55 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 32 515 fő (2022)[1] | ||
| Tszf. magasság |
| ||
| Terület | 3047,12 km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 d. sz. 30° 30′ 43″, ny. h. 53° 29′ 27″30.511944°S 53.490833°WKoordináták: d. sz. 30° 30′ 43″, ny. h. 53° 29′ 27″30.511944°S 53.490833°W | |||
 | |||
| Caçapava do Sul weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Caçapava do Sul témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Caçapava do Sul egy község (município) Brazíliában, Rio Grande do Sul állam pampa-vidékén. 2021-ben népességét 33 476 főre becsülték.[2] Az állam réz-fővárosának is nevezték (Capital Brasileira do Cobre), mivel a 20. század második felében rézbánya működött területén.
Elnevezése
[szerkesztés]A caçapava tupi őslakos elnevezés, amelynek több értelmezése van: „hely, ahol át lehet kelni az erdőn” (kaa = erdő, asab = átkelni, aba = hely),[3] vagy pedig „erdei tisztás” (kaa = erdő, sapaba = tisztás).[4]
Története
[szerkesztés]A 18. századig charrúa indiánok lakták a környéket. 1777-ben egy stratégiai ponton, a charrúák egy falvának a helyén a gyarmatosítók egy katonai őrhelyet létesítettek (Paragem de Caçapava). Szomszédságában egy település kezdett kialakulni, a helyet pedig Cachoeira község (a későbbi Cachoeira do Sul) kerületévé nyilvánították. 1831-ben a települést kisvárosi (vila) rangra emelték, 1834-ben pedig a kerület független községgé alakult, kiválva Cachoeirából.[5][6]
Stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően Caçapava az állam több történésében is szerepet vállalt. A korai időkben vitatott terület volt a spanyolok és portugálok között. A Farroupilha-felkelés során 1837-ben elfoglalták a lázadók, fegyvereket zsákmányoltak a császáriaktól, majd bázisul használták Rio Pardo elfoglalásához. 1839-ben a farrapók „fővárosa” Piratiniből Caçapavába költözött, mivel nehéz megközelíthetősége miatt jobban lehetett védeni. Itt született Rio Grande do Sul himnusza (Hino Farroupilha), amelyet legelőször 1839. április 30-án, Rio Pardo elfoglalásának évfordulóján énekeltek. 1840-ben a császári hadsereg kiűzte a felkelőket.[7][8]
1850-ben Caçapava mellett egy erődítményt kezdtek építeni, mivel a La Plata-i háború (Guerra do Prata, 1851–1852) küszöbén egy argentin inváziótól tartottak, azonban végül nem használták és befejezetlen is maradt. 1865-ben II. Péter brazil császár vonult át a városon, hogy katonákat toborozzon a paraguayi háborúhoz; ebből az alkalomból kövezett utat építettek (Estrada da Calçada), hogy a kíséret szekerei gond nélkül áthaladjanak.[8]
1885-ben a községközpontot nagyvárossá (cidade) nyilvánították. 1944-ben a községet átnevezték Caçapava do Sul névre.[5] 1942-ben Francisco Matarazzo Pignatari megalapította Companhia Brasileira do Cobre bányavállalatát, amely Brazília legnagyobb réztermelőjévé nőtte ki magát, és a község jövedelmének 30%-át biztosította, 1996-ban azonban megszűnt.[8]
Leírása
[szerkesztés]Székhelye Caçapava do Sul, további kerületei Bom Jardim, Carajá Seival, Cerro do Martins, Forninho, Santa Bárbara.[5] A lakosság háromnegyede lakik városon. Gazdaságának legnagyobb részét a szolgáltatások teszik ki.[9] Az állam legnagyobb mezőgazdasági mészkő (agromész) termelője; a 20. század második felében az ország legnagyobb réztermelője volt.[8] Éghajlata nedves szubtrópusi (Cfa),[10] de a magasabban fekvő területeken havazást is feljegyeztek.[11]
Jelentős turizmusa. Az állam „geodiverzitás-fővárosa” (Capital Gaúcha da Geodiversidade), a hegymászók egyik legkeresettebb pontja, és az ország egyik fő siklórepülési helye. A rámpákról bármely irányban fel lehet szállni, megkönnyítve ezzel a távolsági repülést. 2012 nyarán André Wolf a Cerro da Angélicáról indulva 370 kilométert repült és Uruguaianaban landolt, megdöntve a dél-amerikai távolsági rekordot. Ismert látványossága a Pedra do Segredonál található Sötétség barlangja (Caverna da Escuridão), melyet legendák öveznek az itt elrejtett jezsuita kincsekről.[8] További természeti látványosságok a Salso-vízesés és az olajbogyó-termesztést bemutató Rota das Oliveiras turisztikai útvonal.[12]
Caçapava do Sulban négy építményt tartanak nyilván műemlékként. Az egyik a Dom Pedro II erődítmény, melyet 1850-ben, az Oribe–Rosas elleni háború alatt kezdtek építeni, és jelenleg Rio Grande do Sul egyetlen fennmaradt erődje. A másik három a Farroupilha-felkeléshez kapcsolódik: Casa Ulhôa Cintra, ahol a farrapók gyülekeztek; Fórum de Caçapava, amely ma kulturális központnak, múzeumnak és könyvtárnak ad helyet; és a Nossa Senhora da Assunção plébániatemplom.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://www.ibge.gov.br/estatisticas/sociais/populacao/22827-censo-demografico-2022.html?edicao=37225, 2023. október 24.
- ↑ Caçapava do Sul. IBGE. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ 13 cidades mais antigas do Rio Grande do Sul. Estância Virtual. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Qual a origem da palavra Caçapava?. A fonte de informação. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ a b c d História. IBGE. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
- ↑ História do Município. cacapavadosul.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Forte de D. Pedro II. cacapavadosul.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ a b c d e História. Geoparque Caçapava. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Perfil das Cidades Gaúchas: Caçapava do Sul. Sebrae/RS, 2019. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Caçapava do Sul. mindat.org. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Voltou a nevar em Caçapava do Sul após 30 anos. Gaúcho ZH. [2015. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
- ↑ Pontos Turísticos. cacapavadosul.rs.gov.br. (Hozzáférés: 2022. november 4.)
További információk
[szerkesztés]- Pires et al: Caminhos accessíveis do Geoparque Caçapava. (portugálul) Proceedings of the 13th International Exhibition of Teaching, Research and Extension of UNIPAMPA, XIII. évf. 2. sz. (2021. november 16.)
