Ugrás a tartalomhoz

Burkina Fasó-i mecset elleni merénylet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Burkina Fasó-i mecset elleni merénylet
HelyszínBurkina Faso, Oudalan tartomány, Salmossi
Célponthívők
Típustömegmészárlás
Áldozatok16
Sérültek2

A Burkina Fasó-i mecset elleni merénylet 2019. október 11-én pénteken este történt Burkina Faso egyik mecsetjében, ahol 16 ember meghalt, kettő pedig megsebesült.[1] A merényletre akkor került sor, mikor a Malival közös határon álló Salmossi falu Nagymecsetjében a hívek bent imádkoztak. Az AFP jelentése szerint 13 ember a helyszínen meghalt, míg 3 ember később, a sérülések következtében vesztette életét.[2]

Előzmények

[szerkesztés]

A líbiai polgárháború után, mivel sokfelé szétszóródtak a harcosok és a fegyverek, megnőtt a katonai támadások száma.[3][4] A szomszédos Maliban Azawad területén olyan helyzet állt elő, melyben az országrész azzal fenyegetett, hogy kiválik az országból.

Burkina Fasóban 2014-ben felkelés volt, mely Blaise Compaoré elnök év végi lemondásához vezetett. Burkina Faso a Transz-Szaharai Terrorellenes Kezdeményezés tagja, és mivel Maliban és Szudánban békefenntartókat állomásoztat, a régió szélsőségeseinek kedvelt célpontja.[5] 2015-ig annak ellenére maradt békés az ország, hogy északi szomszédaiban, Maliban és Nigerben véres események történtek. Azóta az ország északi majd keleti határain folyamatosan szivárogtak az országba az al-Káidához és az Iraki és Levantei Iszlám Államhoz kapcsolódó dzsihadista csoportok. Ez a beszivárgás egészen az ország nyugati és déli határaiig hatolt.[2] 2015 óta a környékbeli országokban érzékelhető instabilitás és felkelések hatására Burkina Fasóban megszaporodtak a határokon átívelő támadások és betörések.[6]

Ouagadougouban, az ország fővárosában az elmúlt években több nagyobb támadás is történt. 2016-ban egy hotel és étterem ellen elkövetett támadásban 30 embert, köztük külföldieket is, megöltek. 2017-ben egy hasonló támadás 19 ember életét követelte. Mindkét támadást az Iszlám Maghrebi al-Káida követte el.[7] 2018. március 2-án legalább nyolc, alaposan felfegyverzett milicista hajtott végre robbantásokat a főváros különféle területein. A célpontok között szerepelt a francia nagykövetség és a Burkina Faso Hadseregének a központja is. Ekkor 16 ember – köztük 8 támadó – meghalt, 85 pedig megsebesült.[8]

2019-ben az országban fellángoltak az etnikai és vallási ellentétek, mivel Burkina Fasóba is elértek az iszlamisták. A hatás sokkal inkább érzékelhető a Burkina Fasóval északon határos Maliban.[9] Az AFP jelentései szerint a felkelők ötvözték az üss és fuss módszert a gerilla háborúskodással, az út menti taposóaknákkal és az öngyilkos robbantókkal. Ezen módszerek használatával a lázadók mintegy 600 embert öltek meg. A civil szervezetek becslései szerint azonban ez a szám akár az ezret is elérheti.[2] Az AFP jelentései szerint legalább 300.000 ember vesztette el az otthonát, és 3000 iskolát zártak be. Az ország gazdasága nagyban mezőgazdasági, az összecsapások pedig nagy mértékben rá nyomják a bélyegüket a gazdaságra. Az összetűzések ellátási hiányokat okoztak a kereskedelemben és a piacokon.[2]

A merénylet

[szerkesztés]

A merényletre Burkina Faso egyik északi mecsetjében került sor 2019. október 11-én. A támadásban 16 ember meghalt, kettő pedig megsebesült.[2][1] Eközben a Malival határos Salmossi Nagymecsetjében imádkoztak a falu lakosai.[1] Az AFP hírei szerint 13 ember a helyszínen meghalt, 3 pedig később, a sebesüléseik következtében vesztette életét.[2][10][11]

Elkövetők

[szerkesztés]

A BBC október 12-én megjelent riportja szerint a támadásért egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.[1]

Következmények

[szerkesztés]

A merénylet után Salmossi falu lakói elhagyták otthonaikat.[2]

A környéke annak ellenére ellenzik külföldi erők Burkina Fasóban történő állomásozását, hogy egyre nagyobb teret hódítanak a a dzsihádisták támadásai. A terület Franciaország gyarmata volt, így csapataikat ma is rossz szemmel nézik az országban. Az AFP október 12-i szombati jelentése szerint mintegy 1000 ember vonult fel az ország fővárosában, Ouagadougouban, hogy „tiltakozzon a terrorizmus és a külföldi katonák afrikai bázisokon való jelenléte ellen.”[2] Gabin Korbeogo, a felvonulás egyik szervezője szerint a terrorizmus elleni harc jegyében egyre több külföldi katonai bázist létesítenek Afrikában. Szerinte annak ellenére, hogy egyre több katona állomásozik itt Amerikából, Franciaországból, Németországból, Kanadából és más országokból, a terrorista csoportok inkább csak erősödtek.[2]

Reakciók

[szerkesztés]

 Egyesült Nemzetek Szervezete: António Guterres főtitkár elítélte a történteket, és mély részvétének adott hangot.[12]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d Deadly attack on Burkina Faso mosque”, BBC, 2019. október 12. (Hozzáférés: 2019. október 13.) 
  2. a b c d e f g h i 16 killed in Burkina Faso mosque attack: security sources”, France 24, 2019. október 12. (Hozzáférés: 2019. október 13.) (angol nyelvű) 
  3. Collateral Damage: How Libyan Weapons Fueled Mali’s Violence. Council on Foreign Relations . (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  4. Charbonneau, Louis: Arms from Libya could reach Boko Haram, al Qaeda: U.N.. Reuters, 2012. január 16. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  5. Burkina Faso: Extremism & Counter-Extremism, Press Release. Counter Extremism Project , 2016. december 19. (Hozzáférés: 2018. március 5.)
  6. Editorial, Reuters: Gunmen kill three Burkina Faso gendarmes near Mali border. U.S. , 2015. október 9. (Hozzáférés: 2018. március 5.)
  7. New security measures in Burkina capital after attacks. News24, 2017. szeptember 5. [2018. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  8. Burkina Faso attack: Gunmen strike in Ouagadougou. BBC News, 2018. március 2. [2018. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  9. Gunmen kill 15 people in attack on Burkina Faso mosque”, India Today (Hozzáférés: 2019. október 13.) (angol nyelvű) 
  10. Press Statement on the mosque attack in Burkina Faso”, UNAOC (Hozzáférés: 2019. október 17.) 
  11. Burkina Faso Mosque Attack: Terrorists Kill at Least 16 during Friday Prayer”, AlahedNews. [2022. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. október 17.) 
  12. UN chief condemns deadly Burkina Faso mosque attack”, UN News, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2019. október 14.) (angol nyelvű)