Bruysi Péter
| Bruysi Péter | |
| Született | 1095 Bruis |
| Elhunyt | 1131 (35-36 évesen) Saint-Gilles |
| Állampolgársága | francia |
| Foglalkozása | vándorprédikátor |
| Halál oka | máglyahalál |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Bruysi Péter vagy más átírásokban Brueyi Péter [1] (francia: Pierre de Bruys vagy Bruis vagy Brueys, Petrus Brusius; kb. 1095 – 1131 körül) középkori francia vándorprédikátor volt, a róla elnevezett mozgalom alapítója.
A vele kapcsolatos információk két fennmaradt forrásból származnak, Petrus Venerabilisnak a Bruysi Péter követői ellen írt értekezéséből [2] és a Pierre Abélard skolasztikus teológus által írt [3] részletből,[4] aki az egyház felforgatójaként ítélte őt el.[5]
Élete
[szerkesztés]A források szerint a délkelet-franciaországi Bruisban született. Korai életének története ismeretlen, de római katolikus pap volt, aki vagy lemondott vagy a klérus megfosztott hivatalától, mert egyházellenes tanokat tanított.
Prédikációját Dauphinéban és Provence-ban kezdte, valószínűleg 1117 és 1120 között. A helyi püspökök, akik felügyelték az egyházmegyéket, próbálták elnyomni a tanításai nyomán kialakult mozgalmat.
Számos katolikus vallási gyakorlatot és tant ellenzett,[4][6] és sok követőt talált,[7] kisebb mozgalom alakult ki körülötte. Végül az egyház ösztönözte [7] feldühödött katolikus csőcselék elfogta és Saint-Gillesben, Arles közelében megégette.[7]
Tanításai
[szerkesztés]Elutasította az Ószövetség tekintélyét, valamint az egyházatyákét és a katolikus egyházét, a katolikus hierarchiával együtt.
Tanításaiban számos ponton szembehelyezkedett a katolikus egyházzal: [7][1]
- a csecsemőkeresztség elutasítása, mert csak a személyes hit vezethet üdvösséghez, de a kisgyermekeknek nem lehet hite a keresztelésükkor és senkit nem lehet addig megkeresztelni, míg el nem jutott a szellemi érettség fokára;
- az átlényegülés tanának elutasítása; a kenyér és bor nem változik át Krisztus testévé és vérévé;
- a szentségeknek a halottaknak való kiszolgáltatásának elutasítása, az értük végzett imák és szertartások semmit nem használnak;
- a kereszt kultuszának elutasítása; a keresztet nem volt hajlandó szent jelképnek tekinteni, mert számára Krisztus halálának eszköze nem imádható vagy tisztelhető;
- a templomok használatának elutasítása; Isten bárhol tisztelhető és imádható.
Követői
[szerkesztés]A kívülállók a követőit a nevéről az ún. petrobruziánusok [8] vagy más neveken a petrobrusiánusok [9] petrobrusiak [7] hívták. De ezeket az elnevezéseket a követők soha nem fogadták el.[1] Clairvaux-i Bernát panaszkodott, hogy a hívők nem fogadnak el semmiféle nevet, ami az alapítójukra utalhatna.[1] Így ír erről: „Tudakozódjál náluk, ki a szektájuk szerzője, és ők mindig rámutatnak arra, hogy ilyen nincs. Miféle eretnekség ez – kérdezi, – amely nem tudja kiemelni a kezdeményezőt: a főeretneket? [1]
Tanításaikat gyakran elítélte a római katolikus egyház, és az 1139-es második lateráni zsinaton is említést kaptak.[10]
A követői:
- Az Újszövetségben csak az evangéliumokat fogadták el, az Ószövetséget elutasították.
- Nem gyakorolták a csecsemőkeresztelést, mivel a gyerekek az életkoruk miatt nem értették meg a jelentését.
- Az eucharisztiát elutasították.
- Nem volt állandó istentiszteleti helyük; mivel Istent mindenhol lehet imádni, keresztek nélkül.
- Elutasították a papi cölibátust.
- Elutasították a halottakért való misét.
Lausanne-i Henrik misztikus 1135 körül vette át a tanításait és Bruysi Péter halála után kissé módosítva tovább terjesztette azokat.[11] Az ő követőit Henriciens néven hívták. Clairvaux-i Bernát a római egyházhoz való visszatérésért kezdett prédikálni Dél-Franciaországban [11] és 1146 végén a toulouseiaknak írt levelében arra szólította fel őket, hogy irtsák ki az eretnekség utolsó maradványait.[11]
Henrik követői a halála után a katharok mozgalmába olvadtak bele, de még 1151-ből is ismertek Languedocban.[11]
Nincs viszont bizonyíték arra, hogy Waldo Pétert (Pierre Valdo) vagy bármely más későbbi vallási reformátort közvetlenül befolyásolta volna Bruysi Péter.[12]
Emlékezete
[szerkesztés]Az Ószövetségről és az újszövetségi levelekről alkotott elutasító nézetét nem osztották az olyan későbbi protestáns személyiségek, mint Luther Márton vagy John Smyth angol protestáns teológus.[13] Azonban sokan, például egyes evangéliumi protestánsok [1] és az anabaptisták a protestáns reformáció előfutáraként tartják számon.[14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f Edmund H. Broadbent - Zarándok Gyülekezet; 5. fejezet: Waldensek és albigensek (Evangéliumi Iratmisszió)
- ↑ Pierre le Vénérable (Petrus Venerabilis), Contra Petrobrusianos hereticos (ou Epistola aux titulaires de diocèses des Alpes méridionales et de Provence, 1137-1138); Pierre le Vénérable, Epistola minor, in Contra Petrobrusianos Hereticos Epistola, p. 3-6.
- ↑ Pierre Abélard, Theologia scolarium (1140 ?), livre II, p. 439.
- ↑ a b The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3rd edition. USA: Oxford University Press, 1264. o. (1997). ISBN 0-19-211655-X
- ↑ Peter of Bruys | Encyclopedia.com. www.encyclopedia.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 10.)
- ↑ Petrobrusians, Catholic Encyclopedia. Robert Appleton Company (1911)
- ↑ a b c d e Peter of Bruys (Pierre De Brois) from the McClintock and Strong Biblical Cyclopedia. (angol nyelven). McClintock and Strong Biblical Cyclopedia Online. (Hozzáférés: 2023. augusztus 10.)
- ↑ Bruys | A Pallas nagy lexikona | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 10.)
- ↑ Karl Heussi: Az egyháztörténet kézikönyve (Osiris, 2000)
- ↑ FL Cross; EA Livingstone, szerk. (1997). The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3. kiadás USA: Oxford University Press. p. 1264. ISBN 0-19-211655-X.
- ↑ a b c d Alphandéry, Paul Daniel (1911). "Lausanne-i Henrik" . InChisholm, Hugh(szerk.). Encyclopædia Britannica . Vol. 13. (11. kiadás). Cambridge University Press. 298–299. oldal.
- ↑ Mennonite Encyclopedia, Vol. 4, 874–876
- ↑ Colish, Marcia (1977). Medieval Foundations of the Western Intellectual Tradition. Yale University Press.
- ↑ Daily, John R. (1897). Primitív monitor . Greenfield, IN, USA. 422–425.