British Museum-algoritmus
A British Museum-algoritmus egy általános problémamegoldó megközelítés egy megoldás megtalálására, az összes lehetőség egyenkénti vizsgálatával, a lehetséges legegyszerűbbtől kezdve. A kifejezés nem gyakorlati, hanem elméleti módszert jelent olyan esetekben, ahol a lehetőségek száma hatalmas.
Allen Newell, Cliff Shaw és Herbert Simon nevezte el ezt az eljárást British Museum-algoritmusnak, „... mivel számukra annyira tűnt értelmesnek, mintha majmokat ültettek volna írógépek elé, hogy azok a British Museum összes könyvét reprodukálják.”[1]
Például elméletileg meg lehet találni vele a legkisebb programot egy adott probléma megoldására a következőképpen: hozzunk létre egy lehetséges forráskódot, amelynek hossza egy karakter. Ellenőrizzük, hogy ez megoldja-e a problémát; ha nem, akkor generáljunk és ellenőrizzünk két, három stb. karakterből álló programokat. Koncepcionálisan ez megtalálja a legkisebb programot, de a gyakorlatban általában elfogadhatatlan időt vesz igénybe (több, mint a program élettartama).
Hasonló érvek támaszthatók annak bemutatására, hogy egy optimalizálás, egy tétel bizonyítása, egy nyelv felismerése stb. lehetséges vagy lehetetlen.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Newell (1958). „Elements of a Theory of Human Problem Solving”. Psychological Review 65 (3), 151-166. o, Kiadó: American Psychological Association. DOI:10.1037/h0048495.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a British Museum algorithm című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.