Ugrás a tartalomhoz

Bornemissza László

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bornemissza László
Született1910. május 22.[1]
Tiszadada[2]
Elhunyt1995. május 22. (85 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Bornemissza (Bornemisza) László (Tiszadada, 1910. május 22.Budapest, 1995. május 22.) festő, grafikus.

Életpályája

[szerkesztés]

Bornemisza Barnabás tanító és Óndi Julianna fiaként született. Irodalmi próbálkozások után, 1940-ben, 30 évesen döntött a festői pálya mellett. A második világháború alatt haditudósítóként szolgált Lvivben, ahol önképzés útján készült a festői pályára, majd a Krakkói Képzőművészeti Akadémiát látogatta.

1946 és 1952 között Debrecenben a város közművelődési apparátusának munkatársa volt. A Képzőművészek Szabad Szakszervezetének alapító lett. 1952-től Budapesten élt. 1961-től szabadfoglalkozású képzőművész lett.

Tanulmányutakat tett: 1960-ban Lengyelországban, 1962-ben Olaszországban, 1964-ben Finnországban, 1965-66 között egyéves svéd kormányösztöndíjat nyert.

Posztimpresszionista indulás után nyugat-európai élményeinek hatására sajátos stílust dolgozott ki, amellyel a 60-as évek magyar művészetének élvonalába emelkedett. Képei a képzelet és a realitás ötvözetei.

Illusztrátorként is komoly sikereket aratott.

Művei számos magyar, lengyel és finn közgyűjteményben megtalálhatók.

Egyéni kiállításai

[szerkesztés]
  • 1956 • Bányász Művelődési Ház, Komló
  • 1957 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
  • 1958 • Déri Múzeum, Debrecen
  • 1960 • M. Zamek, Lublin • Déri Múzeum, Debrecen
  • 1962 • Fészek Klub, Budapest (kat.)
  • 1964 • Taidehalli, Helsinki
  • 1965 • Djurgarden Galerie, Stockholm
  • 1966 • Konsthalli, Uppsala • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest (gyűjt., kat.)
  • 1968 • KS-Galerie, Lund
  • 1969 • McCaffery Gallery [Kepner Ritával], Washington • Képcsarnok, Pécs • Lengyel Kultúra Háza
  • 1970 • G. d'Arte Arno [Pekáry Istvánnal és Molnár G. Pállal], Firenze
  • 1972 • Szőnyi Terem, Miskolc
  • 1973 • Galerie Ina Broerse, Amszterdam • McCaffery Gallery, Los Angeles
  • 1974 • Rudnay Terem, Eger • McCaffery Gallery, Los Angeles
  • 1976 • Galerie Hoffmann, Köln
  • 1976 • Gulácsy Terem, Szeged • Galerie Hoffmann, Köln
  • 1979 • Galerie Sin' Paora, Párizs • Galerie Hoffmann, Köln
  • 1980 • Galerie Capa, Athén
  • 1981 • Galerie Brueghel, Venlo (B)
  • 1983 • Galerie Hoffmann, Köln
  • 1985 • ART 16 '85, Basel • Galerie Hoffmann, Köln
  • 1986 • ART 16 '86, Basel • Csontváry Terem, Budapest • Schloss Windelsbach Galerie, Stuttgart
  • 1987 • Dési Huber Terem, Veszprém.

Irodalom

[szerkesztés]
  • Tóth E.: Bornemissza László, Alföld, 1958/3.
  • Artner T. (katalógus, bevezető tanulmány, Fészek Klub, Budapest, 1962)
  • Tasnádi A.: Bornemissza László kiállítása, Művészet, 1962/4.
  • Tasnádi A.: Bornemissza Lászlóról, Művészet, 1963/8.
  • Németh L. (katalógus, bevezető tanulmány, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest, 1966)
  • Szabó Gy.: Bornemissza László világa, Élet és Irodalom, 1966. december 29.
  • Furkó Z.: A képi felépítés funkciója ~ festészetében, Magyar Építőművészet, 1967/2.
  • László Gy.: Bornemissza László képeiről, Művészet, 1970/2.
  • Tasnádi A.: Bornemissza László, Budapest, 1987 (illusztrált tan. magyar és német nyelven)
  • Tasnádi A.: Barlangrajzok a XX. századból, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1966

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. FamilySearch (angol nyelven)
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. július 9., PIM888289

Források

[szerkesztés]