Bognár László (politikus, 1949)
Bognár László | |
Született | 1949. február 24. (75 éves)[1] Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége |
|
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1983, doktorátus, neveléstörténet) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bognár László (Budapest, 1949. február 24. –) magyar teológus, pedagógus, neveléstörténész, atléta, gátfutó, politikus, országgyűlési képviselő, 1994 és 1998 között Göd polgármestere.
Élete
[szerkesztés]Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, majd teológusi és földrajz-testnevelés szakos tanári diplomát szerzett. 1983-ban neveléstörténetből doktorált, kutatási területe az ókori nevelés. Tíz évig dolgozott évig a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként, majd a Hittudományi Akadémia tanulmányi igazgatója és az ELTE Tanárképző óraadó tanára lett, valamint a Népjóléti Minisztériumban is dolgozott.[2]
Sportolói pályafutása
[szerkesztés]1973 és 1978 között 110 és 60 méteren gátfutóként vett részt a magyar atlétikai bajnokságon, a Testnevelési Főiskola, majd a SZEOL AK színeiben versenyzett. 1974-ben a szabadtéri bajnokságon 110 méteren, valamint 1974-ben, 1976-ban és 1978-ban a fedett pályás bajnokságon 60 méteren magyar bajnok lett. 1976-ban a müncheni fedett pályás Európa-bajnokságon 60 méteren 6. helyen végzett.[3]
Politikai pályafutása
[szerkesztés]Politikai pályafutását 1993-ban kezdte, mikor az MDF színeiben országgyűlési képviselő lett, egy megüresedett listás mandátumot vett át. 1993 nyarán kilépett az MDF-ből és a MIÉP-hez csatlakozott, melynek alelnökévé választották. Az 1994-es országgyűlési választásokon nem szerzett mandátumot, azonban ebben az évben Göd polgármesterévé választották, a tisztséget 1998-ig töltötte be. 1995-től a Pest Megyei Közgyűlés tagja és az oktatási bizottság alelnöke volt. A Magyar Út Körök Mozgalom Becsületbíróságának elnöke, valamint a Magyar Pedagógiai Társaság és az ENSZ Speciális Tanácsa tagja volt, az United Nations of Yoga képviselőjeként.[4] Az 1998-as országgyűlési választásokon ismét parlamenti mandátumot szerzett. Az Országgyűlés társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságának elnöke volt, főleg az ifjúság helyzetével, a kábítószerek szabályozásával, a társadalmi szervezetekkel és sportügyekkel foglalkozott.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2020. július 16., PIM109943
- ↑ Bognár László - Magyar Szemle. www.magyarszemle.hu. (Hozzáférés: 2022. február 13.)
- ↑ László BOGNÁR | Profile | World Athletics. worldathletics.org. (Hozzáférés: 2022. február 13.)
- ↑ https://static.valasztas.hu/ve/j51/j51-iwFE2d6QQezsMiw-zL7Mod1zew.htm
- ↑ Bognár László (1949, Budapest) - MIÉP (magyar nyelven). www.origo.hu. [2022. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 13.)
Források
[szerkesztés]- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- 1949-ben született személyek
- Budapesten született személyek
- Gödiek
- Magyar teológusok
- Magyar pedagógusok
- Magyar neveléstörténészek
- Magyar futók
- Az MDF korábbi tagjai
- MIÉP-tagok
- Országgyűlési képviselők (1990–1994)
- Országgyűlési képviselők (1998–2002)
- Magyarországi polgármesterek
- Élő személyek
- Országgyűlési képviselők (MIÉP)
- Országgyűlési képviselők (MDF)