Bogdányi Mór
Bogdányi Mór | |
Született | Bienenstock Mór 1854. február 11. Lakszakállas |
Elhunyt | 1923. június 5. (69 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Iskolái | Pesti Királyi Tudományegyetem ( – 1870-es évek) |
Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető (7A-2-34) |
Bogdányi Mór, született Bienenstock Mór[3] (Lakszakállas, 1854. február 7. – Budapest, 1923. június 5.)[4] magyar újságíró, író, lapszerkesztő, kereskedelmi tanácsos.
Élete
[szerkesztés]Bienenstock Salamon és Raab Regina fia. Pécsett és Pozsonyban járt középiskolába. Jogi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte. 1874-től a Neues Pester Journal, 1881-től a Pesti Hírlap, majd a Függetlenség munkatársa volt. 1882 januárjában elindította az Egyenlőség című zsidó felekezeti és társadalmi hetilapot, s azt 1886-ig szerkesztette, majd átadta Szabolcsi Miksának. 1886-ban megalapította és 1889-ig szerkesztette a Budapesti Újság című politikai képes napilapot. Ezután a Vasárnapi Estilap szerkesztője volt. 1891-ben részt vett a Magyar Hírlap létrehozásában. Írt regényeket is, többet németből fordított a lapok számára. Később megvált az újságírástól és a Hungária Vajkiviteli Részvénytársaság igazgatója, majd vezérigazgatója lett. Tagja volt a főváros törvényhatósági bizottságának és kereskedelmi tanácsosi címet is viselt.
Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Családja
[szerkesztés]Házastársa Back Zipora Teréz (1855–1904)[5] volt, Back Mózes kereskedő és Schnabel Antónia lánya, akivel 1892. november 27-én Budapesten kötött házasságot.[6]
Főbb művei
[szerkesztés]- Törpe nagyságok, parlamenti életképek. (Budapest, 1882)
- Tisza-Janszki (Budapest, 1886, Ariston néven)
- A földalatti Budapest (Budapest, 1887-1888. P. Szabó Imre néven a Budapesti Újságban)
- Leánybaka a Károly-kaszárnyában (regény, Budapest, 1888, Bajusz Miklós néven)
- A Margit-sziget tündére (Budapest, 1889. Különnyomat a Budapesti Újságból, Bajusz Miklós néven)
- Kőbánya titkai (Bajusz Miklós néven a Kőbányai Értesítőben, Budapest, 1890)
- A szerencsétlenek (Budapest, 1894)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bogdányi Mór, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01971.htm
- ↑ PIM-névtér-azonosító. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 9268/1882. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1882. év 1. oldal 38. sor
- ↑ Gyászjelentése (1923. június 7.) Az Est, 14. évfolyam, 126. szám, 3.oldal
- ↑ Bogdányi Mórné halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 1480/1904. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség házassági akv. 559/1892. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 131. o. Online elérés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.