Beszédhelyzet

A beszédhelyzet vagy másképpen szituációs kontextus egy viszonyállapot, amelyben a kommunikáció résztvevői információt kapnak egymás társadalmi jellemzőiről, motivációiról, cselekvéseiről. A ki, kinek, mikor, hol kérdések segítségével írhatjuk le azokat a kommunikációs körülményeket, amelyek együttesen alkotják a beszédhelyzetet. Ezek az ismeretek és tényezők alapvetően meghatározzák a megnyilatkozások értelmezési lehetőségeit, és hozzájárulnak a nyelvi kommunikáció szövegének értelmén kívül annak formájához is.

A beszédhelyzet dinamikus rendszere

A beszédhelyzet statikus rendszerben a beszélő és a hallgató kapcsolatát írja le: a beszélőnek a nyelvi közléssel valamilyen célja van, és ennek mentén valamilyen hatást próbál elérni a hallgatóban. Korábban a nyelvészetben általánosan elfogadott volt az a tény, hogy a beszélő által elérni kívánt célnak nyelvileg leírható propozicionális tartalma van (vagyis a nyelvi megnyilatkozásról eldönthető, hogy igaz vagy hamis). Ezt viszont John Searle beszédaktus-elmélete pontosította azzal, hogy egyes megnyilatkozások nemcsak propozicionális tartalmukkal, de puszta cselekvésértékükkel is hatnak a befogadóra. A beszédaktusmodellben azonban a beszédhelyzet nem játszik jelentős szerepet, mert nem befolyásolja a beszéddel végrehajtott cselekvést.

A beszédhelyzet valójában nem kezelhető statikus rendszerben, mert olyan kommunikációt tételez fel, amelynek lényege a korábbi állapot megváltoztatása. A kommunikáció során a résztvevők egymáshoz való viszonya folyamatosan változik, tevékenységüket pedig különböző normák irányítják.

A tipikus beszédhelyzet olyan kommunikációs színtér, ahol mindkét fél jelen van és az interakció azonos tapasztalatok, illetve célok köré rendeződik. De beszédhelyzetnek tekinthető az is, ha a szövegalkotó a befogadó közvetlen jelenléte nélkül hozza létre a szöveget, vagy fordítva, a befogadás a szövegalkotó jelenléte nélkül történik. A beszédpartnerek térbeli vagy időbeli távolléte esetén elvárások irányítják a helyzetet.

A beszédhelyzetről általában elmondható, hogy a résztvevők egyszerre több, a következőkben felsorolt, tevékenység és észlelt viszony által kerülnek kapcsolatba (Tolcsvai 2001):

1. A szövegvilágban értelmezett tér-idő tartományban tartózkodás
2. A résztvevők ismert szociokulturális helyzete
3. Az egymásra közvetlenül vagy közvetett módon ható tevékenységek (cselekvések)
4. A szövegek létrehozása és megértése

Személyközi viszonyok a beszédhelyzetben

A beszédhelyzetben jelentős szerepük van a személyközi viszonyoknak, például hogy ki a megnyilatkozó, kinek szól a megnyilatkozás, a két résztvevőknek milyen a kapcsolata és az egymáshoz képest elfoglalt társadalmi és kulturális helyzete.

A személyközi viszonyok a beszédhelyzetben elkerülhetetlenül jönnek létre. Ha a résztvevők már ismerik egymást, akkor az előzetes, már megszerzett tudásukra támaszkodnak, és különböző elvárások lépnek fel egymással szemben. Ha nem ismerik a felek egymást, akkor a beszélgetés során szereznek egymásról információt, és ez alapján értékelik a másikat attribúciós műveletek segítségével. Ebben az esetben általánosított, tipizált elvárások lépnek életbe.

A kommunikációban részt vevő felek szociokulturális helyzete és helyzeteikből eredő viszonyok is lényegesek a beszédhelyzet szempontjából. Ezzel összefüggésben a társadalmi szerep szintén fontos jellemző, de nem tekinthető állandónak, mert eltérő kommunikációs helyzetek, eltérő alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyokat eredményezhetnek. Például ugyanaz a személy különböző interakciókban lehet feleség, anya, főnök, munkatárs, gyermek.

Tér- és időbeli viszonyok a beszédhelyzetben

A beszédhelyzetben fontos szerepe van annak, hogy a megnyilatkozás létrehozása és befogadása mikor és hol történik, mi jellemzi a résztvevők térbeli és időbeli helyzetét.

A tér- és időbeli tartomány nemcsak fizikai, de kommunikációs és társadalmi értelemben is közege a beszédnek. A beszédhelyzet tér- és időkontinuumban kijelölt tartomány, ezzel kölcsönhatásban kapja meg a helyét minden viszony, cselekvés és szöveg. Elsőre úgy tűnhet, hogy a beszélők helyezkednek bele cselekvéseikkel a térbe és az időbe, de valójában a cselekvések, az észlelések, a viszonyok, a megértések és az értelmezések hozzák létre az összetett tér-idő tartományt. A tér- és időbeli tartományt a beszédpartnerek által létrehozott szöveg valamilyen módon mindig reprezentálja és a szövegvilág részévé teszi.

Források

• Tátrai Szilárd 2011. Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális kognitív megközelítés. Budapest: Tinta Könyvkiadó.
• Tolcsvai Nagy Gábor 2001. A magyar nyelv szövegtana. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.