Beron Gyula
Beron Gyula | |
Született | 1885. június 6.[1] Felsőbaucár[1] |
Elhunyt | 1971. július 20. (86 évesen) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Gutmann Éva (h. 1922–1962) |
Foglalkozása |
|
Iskolái | |
Sírhelye | Farkasréti temető (N-479. fülke)[2][3] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Beron Gyula (Alsóbaucár[4], 1885. június 6. – Budapest, 1971. július 20.) festő, grafikus.
Életútja
[szerkesztés]Beron Antal és Deutsch Netti fiaként született izraelita vallású családban. Tanulmányait a budapesti József Nádor Műegyetemen végezte, ahol előbb a vegyész, majd az építőmérnöki osztályon tanult. Ezután a Mintarajziskola hallgatója lett 1905 és 1909 között, ahol mesterei Hegedüs László, Edvi Illés Aladár és Olgyai Viktor voltak. 1909-től 1911-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult, szintén Olgyai Viktornál. 1909-től állította ki műveit itthon és külföldön, melyek főként rajzok, akvarellek, rézkarcok voltak. Számos díjat is nyert eme tárlatokon. 1913-ban a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők kiállításán állami alakrajz-díjjal jutalmazták, amit 1919-ben és 1928-ban újfent elnyert. Híd című rézkarca volt első komoly művészi sikere. 1925 és 1935 között Franciaországban, itt készült műveit többször is láthatta a francia közönség. Tanított az Atelier tervezőiskolában, majd 1945 után fáradhatatlanul az újjáépülő országot örökítette meg, sorra végigjárva a nagy építkezéseket, az új városokat. 1947-ben megkapta a Szinyei Társaság grafikai díját.
Felesége Gutmann Éva (1893–1962) volt, Gutmann András és Móritz Terézia lánya, akivel 1922. augusztus 26-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.[5]
Kiállításai
[szerkesztés]Egyéni kiállításai
[szerkesztés]- 1920, 1921 • Ernst Múzeum, Budapest [Iványi Grünwald Bélával, Koszta Józseffel, Szőnyi Istvánnal]
- 1970 • Dürer Terem, Budapest
Válogatott csoportos kiállításai
[szerkesztés]- 1916-tól • Akvarell- és Pasztellfestők Egyesülete kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Házasságkötési bejegyzéséből
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári házassági akv. 1158/1922. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2024. november 19.)
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3
- Artportal[halott link]
- Kieselbach