Ugrás a tartalomhoz

Berke Barna

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Berke Barna
Született1966[1]
Berettyóújfalu[1]
Elhunyt2021. augusztus 1. (54-55 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségeállamtitkár (2014. június 16. – 2016. szeptember 22., Igazságügyi Minisztérium)
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1990, jogtudomány)

SablonWikidataSegítség

Berke Barna (Berettyóújfalu, 1966. március 19. – 2021. augusztus 1.) magyar jogász, az Európai Unió Törvényszékének bírája, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára (2014–2016).

Életpályája

[szerkesztés]

Gyermekkorát Körösszegapátiban töltötte.

1990-ben kapott jogi diplomát a budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ezután a Stockholmi Egyetemen 1995-ben Master of Laws fokozatot szerzett. Ezt követően ügyvéd volt, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként. Magyarország európai uniós csatlakozása során jogi tanácsadóként működött közre. Éveken át volt az Alkotmánybíróság elnökének tanácsadója (1994–1996 és 2002–2004 között).

2000-ben lett a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, majd ezzel egyidejűleg a Versenytanács elnöke lett (2002-ig). 2008 és 2014 között választottbíró a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságon. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanársegéd (1990–1994); adjunktus (1995–1999), majd óraadó oktató (2003–2016) volt.

2014 és 2016 között az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára volt. Eközben főszerkesztő-helyettese volt a Fontes Iurisnak, az Igazságügyi Minisztérium szakmai folyóiratának.[3]

2016. szeptember 19-től az Európai Unió Törvényszékének bírája volt.[4]

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Berke Barna–Papp Mónika: Az Európai Unió versenyjoga; ELTE Eötvös, Bp., 2013 (ELTE jogi kari tankönyvek)
  • Az új nemzetközi magánjogi törvény alapjai. Kodifikációs előtanulmányok, 1-2.; szerk. Berke Barna, Nemessányi Zoltán; HVG-ORAC, Bp., 2016

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]