Ugrás a tartalomhoz

Berecz József

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Berecz József (Nyíregyháza, 1927. március 14. – Budapest, 2006. december 25.) újságíró, könyvtáros, gimnáziumi tanár.

Életrajza

[szerkesztés]

1945-ben érettségizett a nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. 1947-ben költözött Budapestre, ahol a Szabad Szó, illetve a Szabad Föld újságírója lett. 1954–1957 között a Magyar Nemzet szerkesztője, rovatvezetője volt, majd Nagykállóban a járási könyvtár vezetője. 1959-ben kezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-könyvtár szakán, ahol 1964-ben diplomázott.

1960-ban visszatért Budapestre, ahol az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum könyvtárosa lett. 1969-ben Miskolcra költözött, ahol 1975-ig az Észak-Magyarország című napilap rovatvezetője, majd 1976-tól a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója. 1986-tól a Déli Hírlap olvasószerkesztője, 1990-től pedig a Miskolci Bölcsész Egyesületben tanított sajtótörténetet. Jelentős sajtótörténeti, könyvtártörténeti és művelődéstörténeti kutatásai voltak.

Budapesten hunyt el 79 évesen, 2006. december 25-én.

Források

[szerkesztés]
  • Miskolci Városi Könyvtár [1]
  • Berecz József. PIM (Hozzáférés: 2015. október 25.)

További információk

[szerkesztés]
  • Ki kicsoda a hírközlésben? Szerk. Bodrits István és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1994. (A századvég magyarsága 2. A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat.)
  • Benkő Péter: A magyar népi mozgalom almanachja 1932-1962. Bp., Deák, 1996.