Ugrás a tartalomhoz

Berényi Pál (tanár)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Berényi Pál
SzületettHirsch Pál
1860. november 2.
Kecskemét
Elhunyt1926. október 30. (65 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaneveléstudós
SablonWikidataSegítség

Berényi Pál, születési és 1881-ig használt nevén Hirsch Pál[2] (Kecskemét, 1860. november 2.Budapest, 1926. október 30.) bölcselettudor, kereskedelmi iskolai tanár, közgazdasági író.

Élete

[szerkesztés]

Kecskeméten született, ahol apja, Hirsch Mór községi tanító volt. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1883-ban tudori oklevelet nyert. Ezután a Budapest-pécsi vasút igazgatóságánál díjnokoskodott 1884-től 1886. júniusig; ekkor Sopronba került, 1887-ben kinevezték a soproni kereskedelmi akadémiához tanárnak, a Lähne-féle intézethez. 1888-ban a kereskedelmi szaktárgyakból is tett vizsgát.

Első költeményei Erdősi Zoltán név alatt a Kecskemét c. lapban (1875-79.) jelentek meg. 1884-től munkatársa volt a Harmonia c. lapnak, melyben könyvbírálatokat és színházi kritikákat közölt; ilyen irányú cikkei jelentek meg az Ábrányi Emil által szerkesztett Koszorúban (1885-86.), a Pesti Hirlapban (1884. 223.), Fővárosi Lapokban (1885-1886. 1888.), Irodalomban (1886.) és a Pesti Naplóban (1886. 115. 163.), Könyvbírálatokat írt a Zachár-féle Gyakorlati Keresk. Tudományok c. folyóiratba. Kereskedelmi cikkei a soproni állami kereskedelmi akadémia Értesítőjében (1888.), a bécsi Kaufmännische Zeitschriftben (1890.) és a Sopron c. lapban (1890. Váradi Antalról) jelentek meg.

Munkái

[szerkesztés]

Szerkesztette a Harmonia c. lapot 1885-ben augusztusig, amikor Művészeti Szemle címmel új kritikai folyóiratot adott ki, melybe szépirodalmi s kritikai tanulmányokat írt.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 10.)
  2. A Belügyminisztérium 1881. évi 62739. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1881. év 10. oldal 49. sor.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]