Ugrás a tartalomhoz

Benedek Elek (kanonok)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Benedek Elek
Életrajzi adatok
Születési névBenedek Elek
Született1800. július 11.
Zenta
Nemzetiségmagyar
Elhunyt1887. január 2. (86 évesen)
Zenta
Munkássága
Valláskeresztény
Felekezetrómai katolikus
Felavatás1824. október 21.

Benedek Elek, Alexius Benedek (Zenta, 1800. július 11. – Zenta, 1887. január 2.) kalocsai egyházmegyei tiszteletbeli kanonok és címzetes apát.

Élete

[szerkesztés]

Pappá szenteltetett 1824. október 21-én. Több évi káplánkodás után 1838-ban a kalocsai papnevelői nagyszeminárium lelki igazgatója, 1847-ben miskei, majd 1857-ben a zentai Szent István-templom plébánosa, 1858. november 11-én tiszteletbeli kanonok, majd 1863-ban apát lett.

1858-tól a zentai római katolikus iskolák igazgatói és tanfelügyelői tisztét is betöltötte. Mivel munkája során ráébredt, hogy a gyermekek számára hiányzik az óvoda által biztosított alapképzés, ezért 1863-ban az intézmény létrehozására adakozóívet nyitott, 1864-ben pedig hivatalosan úton is benyújtotta ezirányú kérelmét a városhoz. A képviselő-testület 1866. június 8-án kimondta a létesítésre vonatkozó határozatot, a felállítandó épület számára pedig Szegfű Ferenc városi főjegyző biztosította házának egy részét.[1] Az intézmény Vajdaság területén a második óvoda volt.

Benedek Elek apát-plébános sírja a zentai felsővárosi temetőben található.

Munkái

[szerkesztés]

Egyházi beszéde Bende József plébánosi beiktatásakor. Kalocsa, 1860

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Az épület a hídfeljáró közelében áll, jelenleg a DAN magánüzlet működik benne.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Lakatos Andor: A [kalocsai] káptalan tagjai. Kalocsa, Kalocsai Múzeumbarátok Köre, 1998