Ugrás a tartalomhoz

Benczúr Miklós

Linkek hozzáadása
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Benczur Miklós szócikkből átirányítva)
Benczúr Miklós
Született1821. január 11.
Bánk
Elhunyt1862. június 14. (41 évesen)[1]
Nyíregyháza
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1861. április 6. – 1861. augusztus 22.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Benczúr Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Benczúr Miklós (Bánk, 1821. január 11. – Nyíregyháza, 1862. június 14.) ügyvéd, honvédtiszt, országgyűlési képviselő.

Családja, pályakezdése

[szerkesztés]

A köznemesi származású Benczúr Sámuel evangélikus lelkész és Csikányi Erzsébet nyolc gyermeke közül ötödikként született. Benczúr Sámuel a felkínált lelkészi állást elfogadva, 1827-ben költözött családjával Nyíregyházára, de rövidesen, 1830-ban tüdőbetegségben elhunyt. Benczúr Miklós Lőcsén végezte gimnáziumi tanulmányait, majd az eperjesi jogakadémián 1842-ben ügyvédi vizsgát tett. Rövid idejű breznóbányai tanítóskodás, valamint Pesten a Haller családnál folytatott nevelői és egyben jogász állás betöltése után 1846-ban tért vissza Nyíregyházára.[2] Közben irodalommal is foglalkozott, több történelmi novellája jelent meg, mint például a kenyérmezei csatáról írott, 1846-ban, az Életképekben.[3]

Testvérei közül ketten szintén jogot végeztek, Adolf 1841-ben Nyíregyháza tiszti ügyésze, János 1848-ban a város aljegyzője lett. Zsuzsanna nevű testvére elbeszéléseket írt különféle lapokba, és a szabadságharc után nevelőintézetet nyitott Nyíregyházán.[4]

Benczúr Miklós 1847 végén járult lakosítási, letelepedési kérelemmel a nyíregyházi képviselő-testülethez.[5]

Szerepe az 1848–1849-es szabadságharcban

[szerkesztés]

1848. március 20-án a fővárosi forradalmi eseményekről értesülve felhívást szerkesztett Nyíregyháza polgáraihoz. A „Nagy Érdemű Közönség!”-nek címzett felszólításban hangsúlyozta, hogy a véráldozat nélküli forradalom eredményeként a nemzet évtizedes reformkövetelései váltak valóra, „a nagy öröm az ország szívéből is ide hatott mi hozzánk”, „Nyíregyháza városának polgáraiban is csak oly nemes vér buzog, mint budapesti polgártársainkban”, ezért „a nagyszerű napot, március hó 15-ét meg nem ünnepelnünk polgári bűn lenne”. A másnapra már összehívott, összeülő megyei közgyűlés részvevőit is arra figyelmezteti, hogy „minden községek kiküldendő képviselőik által, a megye dolgaiba 's tanácskozásaiba, így mellékesen a bekövetkezendő tisztújításba is befolyhassanak. Mert a nép egyetértése most elmúlhatatlanul szükséges.”[6] A nyíregyházi forradalmi események kezdetét jelentő felhívást a 12 ponttal együtt számos helyen kifüggesztették.

1848 márciusában a Magyar Nemzeti Múzeum előtt is tartott beszédet a néphez; azután a Pesti Hírlapba (1848. 51. sz.), a Marcius Tizenötödikébe (1848. 58. sz.) és a Nemzeti Hírlapba (1848) irt ellenzéki cikkeket; ez utóbbi lap beszédeit is hozta. 1848. június 15-én ő javasolta Hatzel Mártont Nyíregyháza országgyűlési képviselőjének, akit meg is választottak.[7]

1848 őszén a Szabolcs vármegyei önkéntesek között részt vett a Josip Jelačić elleni hadműveletekben. A pákozdi[8], más források szerint a schwechati csatában[2] súlyosan megsebesült. Felépülése után visszatért Nyíregyházára és folytatta közéleti tevékenységét.

1849 márciusától részt vett a Szemere Bertalan által, területvédelmi céllal szervezett félreguláris felső-magyarországi védsereg szabolcsi osztályának felállításában, majd április 10-én[9] ennek, a Védsereg 4. osztálya nevet viselő[10] alakulatnak parancsnokává nevezték ki vezérkapitányi[11] – vezénylő századosi – rangban. Az osztály április 24-én a tervezett 500 fővel szemben csak 380 főből, tiszti kara a tervezett tizenkét fővel szemben vele együtt kilenc főből állt.[12] Az alakulatnál komoly fegyverzeti problémák lehettek, mert május 20-áról lándzsák átvételéről szóló nyugták maradtak fenn.[13]

A négy századra tagolt alakulat 1849 május végén Polenára vonult. A június 1-jén itt elkészített létszámkimutatás szerint kilenc tisztet, 458 közvitézt és 61 altisztet számláló osztály a Kazinczy Lajos ezredes parancsnoksága alatt álló 19. hadosztály kötelékébe került. A Bereg–Máramaros–Ugocsa–Ung megyében állomásozó hadosztály feladata volt a Kárpátok hágóinak védelme egy Galícia, vagy Bukovina felől jövő támadás esetére. A védsereg szabolcsi osztálya a Kárpátalján létesített hadianyag- és lőszergyártó üzemek biztosítását látta el Munkács térségében, illetve egy része a Vereckei-hágó őrségét adta.[14]

Kazinczy Lajos az orosz főerők Felső-Magyarországra történt betörését követően hadosztályának létszámát újoncozással közel duplájára emelte. Az átszervezéssel sor került a félreguláris alakulatok honvédzászlóaljakká szervezésére is. Benczúr már ezt megelőzően kérte, Bónis Sámuel, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Szabolcs vármegye volt kormánybiztosa közbenjárását alakulata reguláris zászlóaljjá alakításához, és Bónis javaslatára Kossuth Lajos június 24-én utasította a hadügyminisztériumot hogy Kazinczy ezredest „e csapatnak rendes honvédzászlóaljjá leendő átalakitására utasitsa, meghagyván neki egyszersmind, miszerint azt a nyiregyházi ujoncztelepből egészitse ki [...] a csapatnak szolgálatban jártas és ügyes tisztjeit válassza ki és megerősités végett a ministeriumhoz terjessze fel; a többi netán szükséges főtisztek az első tíz honvédzászlóalj altisztjeiből lévén kinevezendők.”[15] Benczúr Miklóst július 18-án őrnaggyá léptették elő és kinevezték a szabolcsi védseregből alakult 139. honvédzászlóalj parancsnokává.

A Kazinczy-hadosztály augusztus első hetében kapott utasítást, miszerint vonuljon Erdélybe, Bem tábornok segítségére, és az alakulat két hetes menet után, augusztus 20-án érkezett Désre. A háború addigra azonban már eldőlt, ezért a csatlakozott alakulatokkal már mintegy tizenkétezer fős sereg haditanácsa a fegyverletétel mellett döntött. Az ezt követő zsibói fegyverletételt azonban már csak néhány ezer katona és hatvan tiszt hajtotta végre, mert a haditanács és az orosz csapatok beérkezése között a sereg nagyobb része feloszlott. Benczúr Miklósnak így sikerült kiszöknie az országból és csatlakoznia a törökországi magyar emigrációhoz.[16]

Pályája a szabadságharc után

[szerkesztés]

1851 novemberében hazatért. A későbbi kutatás erre vonatkozó adatot nem talált, de a császári hatóságok Kossuth Lajos ügynökét sejtették benne és három év vizsgálati fogság után 1854. február 23-án Nagyváradon kötél általi halálra ítélték.[17] Rövidesen kegyelmet kapott és visszatérhetett Nyíregyházára, az ügyvédi tevékenységtől azonban eltiltották. Ő ennek ellenére, más neve alatt gyakorolta azt, s ez által biztosította megélhetését.[2] 1857-ben házasságot kötött a nyíregyházi Sulyán Erzsébettel.[18] 1858-tól ismét saját nevén gyakorolhatta ügyvédi hivatását.[2] Az ellenforradalmi szigor enyhülésekor ismét tevékenyen részt vett városa közéletében. Parancsnoka lett a nyíregyházi polgárőrségnek, azonban – mivel a lakosság egy része nehezményezte, hogy új parancsnokot választottak, miközben az 1848-as nemzetőrség parancsnoka, Kralovánszky András még él, – 1861 elején átadta posztját Kralovánszky Andrásnak.[19] A szintén nyíregyházi ügyvéd Kovách Gergely, volt honvéd főhadnagy ellenfeleként indult az 1861. évi országgyűlési választásokon, és február 27-én 329:178 arányban[20] el is nyerte a mandátumot. Az országgyűlésen Nyíregyháza város képviseletében a Határozati Párthoz csatlakozott. Az országgyűlés feloszlatása után visszatért a városba, a szűcsök ipartestületénél, illetve a Kállayak családi ügyeiben jogtanácsosként folytatta ügyvédi tevékenységét.[21] A nagyváradi börtönben szerzett betegsége következtében[2] hunyt el életének negyvenkettedik évében 1862. június 14-én.[22]

Benczúr Miklós, Benczúr János és Benczúr Zsuzsanna emléktáblája Nyíregyházán

Munkái

[szerkesztés]

A 40-es években gyakran találkozunk nevével a szépirodalmi lapokban; verset, beszélyt és történeti cikkeket irt a Honderűbe (1845–47. B-r M. jegyek alatt is), Pesti Divatlapba (1845.), az Életképekbe (1846.) és az Irodalmi Őrbe (1846.)

Emlékezete

[szerkesztés]

Nyíregyházi sírját a 20. század első felében felszámolták. Szülőhelyén ma utca viseli nevét.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarTudomanyosErtekezo_1862_2/?pg=186&layout=s
  2. ↑ a b c d e Tóth Sándor
  3. ↑ Bona Gábor, 1998 12. o.
  4. ↑ Szinnyei
  5. ↑ Margócsy József 206. o. Tóth Sándor
  6. ↑ Szabolcs 1848–1849-ben 11. o.
  7. ↑ Margócsy József 206. o.
  8. ↑ Bona Gábor, 2000 Margócsy József 207. o.
  9. ↑ Bona Gábor, 1998 12. o. Szemere Bertalan 493. o.
  10. ↑ Kedves Gyula 187. o.
  11. ↑ Szemere Bertalan 418–422. o.
  12. ↑ Szemere Bertalan 492–494. o.
  13. ↑ Kedves Gyula 188. o.
  14. ↑ Kedves Gyula 187. o.
  15. ↑ KLÖM XV. 339. dokumentum: Pest, 1849. június 24. Kossuth rendeletei a hadügyminisztériumhoz június 24-éről. h) Egy szabolcsi szabadcsapat honvédzászlóaljjá történő átszervezéséről
  16. ↑ Bona Gábor, 1998 11. o.
  17. ↑ Bona Gábor, 1998 12. o. Bona Gábor, 2000 235–236. o.
  18. ↑ Bona Gábor, 2000 236. o. Tóth Sándor
  19. ↑ Galambos Sándor 70. o.
  20. ↑ Galambos Sándor 70. o.
  21. ↑ Margócsy József 207. o.
  22. ↑ (1862) „Halálozások 1862. évben”. Magyar Tudományos Értekező 2 (1). 

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Bona Gábor, 1985: Bona Gábor: Nógrád megyei 48-as honvédek nyomában. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI, (1985) 35–60. o.
  • ↑ Bona Gábor, 1998: Bona Gábor: A ’48-as honvédsereg Nógrád megyei születésű tisztjei. In Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben: Tudományos konferencia Salgótarjánban. Szerk. Szvircsek Ferenc. Salgótarján: Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága. 1998. 9–48. o. = A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, XXII  
  • ↑ Bona Gábor, 2000: Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Harmadik átdolgozott, javított kiadás. Budapest: Heraldika. 2000. ISBN 963-9204-12-9  
  • ↑ Galambos Sándor: Galambos Sándor: Nyíregyháza a „forradalom és kiegyezés válaszútján” (1860–1861). Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XIII, (1999) 63–72. o.
  • ↑ Kedves Gyula: Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi. In Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848–1849). Szerk. Bene János. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum. 1998. 169–188. o. = A Jósa András Múzeum Kiadványai, 44. ISBN 963-7220-38-0  
  • ↑ KLÖM XV.: Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai: 1849. április 15 – augusztus 15. S.a.r. Barta István. Budapest: Akadémiai. 1955. = Kossuth Lajos összes munkái XV: Kossuth Lajos 1848/49-ben V,   elektronikus kiadás: Budapest: Arcanum. 2004. ISBN 963-9374-41-5
  • ↑ Margócsy József: Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill. országgyűlési képviselői 1848–1944 között. Szabolcs–Szatmár–Beregi Levéltári Évkönyv, 11. sz. (1995) 205–228. o.
  • ↑ Szabolcs 1848–1849-ben: Szabolcs vármegye 1848–49-ben. S.a.r. László Géza. Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. 2000. = Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények, 22. ISBN 963-7240-40-3  
  • ↑ Szemere Bertalan: Szemere Bertalan: Politikai jellemrajzok a magyar szabadságharcból – Okmánytár. S.a.r. Hermann Róbert, Pelyach István–Ford. Kurucz György. Budapest: Szépirodalmi. 1990. ISBN 963-1541-31-2  
  • ↑ Szinnyei: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  
  • ↑ Tóth Sándor: Benczúr Miklós, Bánk szülötte, Nyíregyháza büszkesége (Részlet Tóth Sándor: „Koszorúk a hősnek sírhalmára” című kötetéből). [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  • ↑ Végh József: Végh József: Rétsági századok. Hangadó, (2000. augusztus) arch Hozzáférés: 2009. május 5.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Benczúr_Miklós&oldid=27598471”