Beattie–Bridgman-egyenlet

A reális gázok állapotának leírására (állapotjelzők közötti matematikai összefüggés megadására) nagyon sok próbálkozás történt. Az első a van der Waals-egyenlet volt, amely figyelembe vette a gázrészecskék (atomok, molekulák) közötti kohéziós erőket, valamint a részecskék saját térfogatát.

A kritikus hőmérsékletnél nagyobb hőmérsékleten és viszonylag nagy nyomások tartományában (100 – 200 bar) ad jó közelítést a Beattie–Bridgeman-egyenlet, amelyet 1927-ben alkotott meg Beattie és Percy Williams Bridgman amerikai fizikus:

$p={\frac {RT(1-C^{\prime })}{V^{2}}}(V+B^{\prime })-{\frac {A^{\prime }}{V^{2}}}\ ,$

amely kifejezésben:

$A^{\prime }=A_{\mathrm {o} }\left(1-{\frac {a}{V}}\right)\ ,$

$B^{\prime }=B_{\mathrm {o} }\left(1-{\frac {b}{V}}\right)\ ,$

$C^{\prime }={\frac {c}{VT^{3}}}\ ,$

és

• V – moláris térfogat, m³/mol
• T – hőmérséklet, K
• p – nyomás, Pa
• R – egyetemes gázállandó, 8,314 J/mol·K

A kifejezés az R egyetemes gázállandón kívül még öt olyan állandót tartalmaz (A_o, B_o, a, b, és c), amely az anyagi minőségtől függ.

Kapcsolódó szócikkek

• Van der Waals-egyenlet
• Berthelot-egyenlet
• Dieterici-egyenlet
• Redlich–Kwong-egyenlet