Basszuskohu
A basszuskohu () vagy tijin ko-hu (低音革胡, ) a nyugati nagybőgő és a hu-csin () kínai hangszerek egyfajta ötvözetét jelentő négyhúros vonós hangszer, a ko-hu () basszus változata. Nevében a ge (革) szótag a forradalmiságára utal, a hu (胡) pedig a hangszertani besorolását adja (hu-csin (), azaz vonós hangszer).
Egy kínai zenekarban a basszuskohu () abban a szerepkörben van, mint a nagybőgő egy nyugatiban. A nyakának a hajlítása, illetve a hangolási és játéktechnikák megegyeznek a nagybőgőével, de a hangszer testét egy kígyóbőrrel bevont kör vagy nyolcszög keresztmetszetű henger alakú fadoboz, a rezonátor adja, így hangja nagyban eltér a nagybőgőétől.
A hangszert az 1950-es évek során fejlesztették ki, hogy a kínai zenében is legyen olyan hangszer, amely nagy terjedelmet képes átfogni a hangskálán. Bár a ko-hu () hangja tiszta és gazdag, rendkívül sok hátránya van a hangszernek. Használat közben nagyon hamar elhangolódik, illetve hangossága nem igazán szabályozható, ezért csak fele olyan hangos tud lenni, mint a nagybőgő. Továbbá a kígyóbőr a nedvességre rendkívül érzékeny, ezért gondos ápolást vár el a hangszer. Manapság egyre kevesebb zenekarban használják, a kínaiak inkább áttérnek a nagybőgő használatára.
|
Ez a hangszerről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
