Ugrás a tartalomhoz

Barbie Girl (Aqua-dal)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aqua
Barbie Girl
kislemez a(z) Aquarium albumról
Megjelent1997. május 14.
Formátum7", 12", CD Single,
Stílusbubblegum dance, eurodance
Nyelvangol
Hossz3:22 (radio edit)
5:12 (extended version)
KiadóMCA
ProducerJohnny Jam • Delgado • Claus Norreen • Søren Rasted
Aqua-kronológia
My Oh My
(1997)
Barbie Girl
(1997)
Lollipop (Candyman)
(1997)
SablonWikidataSegítség

A Barbie Girl a dán-norvég csapat Aqua 1997 májusában megjelent 3. kimásolt kislemeze az Aquarium című debütáló albumról. A dalt Søren Rasted , Claus Norreen , René Dif és Lene Nystrøm írta. A produceri munkálatokban Johnny Jam, Delgado, Rasted és Norreen vettek részt.[1] A dalt azután írták, hogy Rasted egy dániai kiállításon vett részt, ahol Barbie babákat mutattak be.[2][3]

A dal világszerte a toplisták élén állt, különösen olyan európai országokban, mint az Egyesült Királyság, ahol 3 héten keresztül volt slágerlistás első helyezés. Ugyanebben az időben az ausztrál slágerlistákat is meghódította, ahol 1997. szeptember 6-án debütált. Az amerikai Billboard Hot 100-as listán a 7. helyezett volt, mely továbbra is az Aqua legnagyobb amerikai slágerlistás helyezése, mely benne volt a 20 legjobb helyezés között. A dal az együttes legnépszerűbb alkotása.

A dalt előadták a 2001. évi Eurovíziós Dalversenyen is. A Mattel és az MCA Records között vitatott pereskedést indítottak.

Előzmények

[szerkesztés]

A dal szövege a Mattel által készített babákról, Barbieról, és Kenről szólnak. Mind a dalban mind a zenei videóban Lene Nystrøm mint Barbie, és René Dif mint Ken szerepel. A dalszöveg felhívta a figyelmet a Barbie vállalat tulajdonosaira, akik pert indítottak.

Az Aquarium CD tokjának hátulján lévő lábjegyzet kimondja: A "Barbie Girl" dal társadalmi megjegyzés, nem a baba készítői készítették, vagy nem hagyták jóvá.[4]

Kritikák

[szerkesztés]

Stephen Thomas Erlewine az AllMusic kritikusa egy megmagyarázhatatlan popkultúra jelenségnek, és őrülten fülbemászónak nevezte a dalt, mely mint egy "ugráló" euródance - tánc dal, mely egyszerre mutatja meg a nőiességet és a Barbie babákat.[5]

A dalt a VH1 zenecsatorna A 4. közvélemény kutatás alapján a "Best Number One of All Time" listáján a 32. helyre szavazták, mint a legrosszabb dal, majd a VH1's 100 Greatest One-Hit Wonders (100 legnagyobb egyslágeres csodák)" szavazáson a 88. helyen végzett.[6]

A dal elnyerte az 1998. évi NME díját a legrosszabb dal kategóriában.[7] 1999-ben a 11. helyezett volt a legrosszabb zenei videó kategóriájában az MTV Lame 25-ben.[8] 2007-ben a Rolling Stone "Barbie Girl"-nek nevezte a "20 legbosszantó dal" egyikeként.[9] a MuchMoreMusic a 27. helyezést adta a dalnak, mint minden idők legrosszabb 50 dala kategóriájában.[6][10] 2011-ben a Rolling Stone szavazást indított, és az olvasók a dalt a 90-es évek leginkább legidegesítőbb dalaként szavazták meg.[11]

Sikerek

[szerkesztés]

A kislemezből több mint 8 millió példányt adtak el világszerte.[12] A dal az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100-as listán a 7. helyen debütált. Az első héten 82.000 példányt adtak el, és az 5. helyen állt a Hot Singles eladási listáján.[13] 2017. áprilisától 1,84 millió példányban talált gazdára az Egyesült Királyságban, és ott a 13. legkelendőbb kislemez lett. A dalt újra kiadták limitált rózsaszín kislemezen 2017-ben.[14]

Videoklip

[szerkesztés]

A dalhoz tartozó klipet Peder Pedersen és Peter Stenbæk rendezte.[15]

A Mattel per

[szerkesztés]

2000 decemberében a Mattel játékgyártó beperelte az MCA Records kiadót, az Aqua lemezkiadóját, mert azt állította, hogy a dal megsértette a védjegyüket, és szexuális objektummá változtatta őt, "buta szőkének" titulálva azt.[16] Azt állították, hogy a dal megsértette a Barbie szerzői jogait és védjegyeit, valamint a dalszövegek sértették hírnevüket, és befolyásolták marketingtervüket.[17] Az Aqua és az MCA Records küzdött azért, hogy ne nyomja el a slágert a Mattel, akik vitatták a játékgyártó követeléseit. A Mattel követeléseit az alsóbb bíróságok is elutasították, ezért a Mattel az ügyet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé vitte, de ezt a fellebbezést is később elutasították. 2002-ben a bíróság kimondta, hogy a dal védett, mint egy paródia.[18] Alex Kozinski bíró szintén elutasította a rágalmazási pert melyet az Aqua lemezkiadója nyújtott be a Mattel ellen. Így azt javasolta a feleknek, hogy nyugodjanak meg, és az ügyet elutasították.[19]

2009-ben a Mattel egy promóciós videot tett közzé módosított dalszövegekkel,[20] és az értékesítés újjáélesztését célzó új marketingstratégia részeként.[21]

2001. évi Eurovíziós Dalverseny

[szerkesztés]

Az Aqua a Safri Duoval közösen adta elő a dalt. Az előadáshoz kapcsolódóan több panasz is érkezett az elhangzott káromkodások miatt.[22]

Számlista

[szerkesztés]

 Egyesült Királyság / Európai Unió Európa [23]

  1. "Barbie Girl" (radio edit) – 3:22
  2. "Barbie Girl" (extended version) – 5:12
  3. "Barbie Girl" (Perky Park Club Mix) – 6:23
  4. "Barbie Girl" (Spikes Anatomically Correct Dub) – 7:55
  1. "Barbie Girl" (CD-ROM video)
  2. "Barbie Girl" (radio edit) – 3:22
  3. "Barbie Girl" (Dirty Rotten Scoundrels 12" G-String mix) – 8:37
  4. "Barbie Girl" (Dirty Rotten Peroxide Radio mix) – 4:10
  1. "Barbie Girl" (Spike's Anatomically Correct dub) – 8:01
  2. "Barbie Girl" (extended version) – 5:17
  3. "Barbie Girl" (Spike's Plastic mix) – 8:47
  4. "Barbie Girl" (radio edit) – 3:16

  1. "Barbie Girl" (original extended mix) – 5:14
  2. "Barbie Girl" (Dirty Rotten G-String mix) – 8:37
  3. "Barbie Girl" (Dirty Rotten Peroxide mix) – 4:10

Európai Unió Európa

  1. "Barbie Girl" (radio edit) – 3:16
  2. "Barbie Girl" (extended version) – 5:14
  1. "Barbie Girl" (Perky Park club mix) – 6:13
  2. "Barbie Girl" (Spike's Anatomically Correct dub) – 7:55

 Ausztrália /  Egyesült Államok /  Kanada

  1. "Barbie Girl" (radio edit) – 3:16
  2. "Barbie Girl" (Spike's Plastic mix) – 8:47
  3. "Barbie Girl" (Spike's Anatomically Correct dub) – 8:01
  4. "Barbie Girl" (extended version) – 5:14

Slágerlista

[szerkesztés]

Heti összesítések

[szerkesztés]
Slágerlista (1997) Legjobb
helyezés
 Ausztrália (ARIA)[24] 1
 Ausztria (Ö3 Austria Top 40)[25] 2
 Belgium (Ultratop 50 Flanders)[24] 1
 Belgium (Ultratop 50 Wallonia)[24] 1
 Kanada Top Singles (RPM) 4
 Kanada Canada Dance/Urban (RPM) 1
 Dánia (Tracklisten)[26] 1
Európai Unió Európa (European Hot 100 Singles) 1
Európai Unió Európa (Eurochart Hot 100) 1
 Finnország (Suomen virallinen lista)[24] 3
 Franciaország (SNEP)[24] 1
 Németország (Official German Charts) 1
 Magyarország (Mahasz)[27] 4
 Izland (Íslenski listinn Topp 40)[28] 15
 Írország (IRMA)[29] 1
 Olaszország (Musica e dischi)[30] 1
 Hollandia (Dutch Top 40)[31] 1
 Hollandia (Single Top 100) 2
 Új-Zéland (RMNZ)[24] 1
 Norvégia (VG-lista)[24] 1
 Skócia (Official Charts Company)[32] 1
 Spanyolország (AFYVE)[33] 2
 Svédország (Sverigetopplistan)[24] 1
 Svájc (Schweizer Hitparade)[24] 1
 Egyesült Királyság (Official Charts Company)[34] 1
 Egyesült Államok Billboard Hot 100[35] 7
 Egyesült ÁllamokBillboard Hot Dance Club Play[35] 21

Év végi összesítések

[szerkesztés]
Slágerlista (1997) Helyezés
 Ausztrália Australian Singles Chart[36] 2
 Ausztria Austrian Singles Chart[37] 11
 Belgium Belgian (Flanders) Singles Chart[38] 2
 Belgium Belgian (Wallonia) Singles Chart[39] 2
 Kanada Canadian RPM Singles Chart[40] 67
 Kanada Canadian RPM Dance/Urban Chart[41] 5
 Hollandia Dutch Top 40[31] 3
Európai Unió Eurochart Hot 100[42] 4
 Franciaország French Singles Chart[43] 5
 Németország (Official German Charts)[44] 8
 Hollandia (Single Top 100)[45] 4
 Új-Zéland New Zealand Singles Chart[46] 49
 Svédország Swedish Singles Chart[47] 5
 Svájc Swiss Singles Chart[48] 34
 Egyesült Királyság UK Singles Chart[49] 2
 Egyesült Államok Billboard Hot 100[50] 94
Slágerlista (1998) Helyezés
 Franciaország French Singles Chart[51] 33
 Németország (Official German Charts)[52] 45
 Hollandia (Single Top 100)[53] 96
 Svájc Swiss Singles Chart[54] 19

Kiadási előzmények

[szerkesztés]
Ország Megjelenési dátum
Európai Unió Európa [55] 1997. május 14.
 Egyesült Királyság [56] 1997. október 13.
 Egyesült Államok [57] 1997. szeptember 1.

Feldolgozások és paródiák

[szerkesztés]

A dalt évek óta számos művész feldolgozza. Amanda és Samantha Marchant, ismertebb nevén Samanda 2007. október 8-án jelentette meg a dalt saját feldolgozásában, mely az angol kislemezlistán a 26. helyen debütált.[58] Jessica Jung szintén előadta a dalt az ázsiai Girls' Generation 1st Asia Tour: Into the New World című turnéjának keretében. A svéd Loke Nybert a dal új változatát adta elő a Morgonpasset nevű svéd rádióműsorban.[59] A dal a mai szépségideálról szól, és annak kritikáiról. 2013-ban Ludacris elkészítette a dal "Party Girls" című saját változatát, melyben Wiz Khalifa, Jeremih és Cashmere Cat szerepelt.[60] 2016-BAN A Caramella Girls "Candy Girl" címen jelentette meg a dalt az iTuneson, valamint a YouTubeon.[61] A dalt Császár Előd és a Bestiák is előadta egy show-műsor keretén belül a 90-es években.[62] 1999-ben Christi Colondam indonéz változatban adta ki ezt a dalt "Boneka Barbie" címmel. 2005-ben Kelly Key jelentette meg a dalt saját feldolgozásában.

Adam Henderson 2001-ben "Ugly Girl" néven készített a dalból paródiát. Gyakran keverik Weird Al Yankoviccel. A német Lynne & Tessa duó egy internetes szinkronizált videót dobott fel 2006-ban, és szerepelt a dal Goodness Gracious Me című BBC rádiós, és tv sorozatban is.[63] 2012-ben egy ausztrál bárányokat hirdető kampányban használták a dalt, támaszkodva a "Barbie" kifejezésre, mivel Ausztráliában a barbecue rövidítése, mely méltán népszerű az országban. A reklámban Melissa Tkautz és Sam Kekovich szerepelt.[64] 2014-ben a South Park "Cock Magic" című epizódjában is elhangzott. Ava Max 2018-ban új dalszöveggel vette fel a dalt "Not Your Barbie Girl" címmel.[65]

Minősítések

[szerkesztés]
Ország Minősítés Eladások
 Belgium (BEA)[66] 4x platina 200.000
 Ausztria (IFPI Austria)[67] platina 50.000
 Ausztrália (ARIA)[68] 3x platina 210.000
 Dánia (IFPI Denmark)[69] 4x platina 45.000
 Franciaország (Syndicat National de l’Édition Phonographique)[70] gyémánt 1.215.000
 Németország (BVMI)[71] platina 500.000
 Hollandia (NVPI)[72] platina 75.000
 Új-Zéland (RMNZ)[73] platina 10.000
 Norvégia (IFPI Norway)[74] 2x platina 20.000
 Svédország (GLF)[75] 4x platina 90.000
 Svájc (IFPI Switzerland)[76] platina 50.000
 Egyesült Királyság (BPI)[77] 3x platina 1.840.000

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Aqua – Barbie Girl. discogs. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  2. Aqua : the official book.. [S.l.]: Back Stage Watson-Guptill, 38. o. (1998. november 22.). ISBN 9780823078486 
  3. Ewing, Tom: Aqua – "Barbie Girl". Freakytrigger . (Hozzáférés: 2017. március 23.)
  4. Crowe, Jerry: Mattel Protests the Image Portrayed in 'Barbie Girl'. Los Angeles Times, 1997. szeptember 6. (Hozzáférés: 2019. február 3.)
  5. Aquarium – Aqua | Songs, Reviews, Credits | AllMusic. AllMusic. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  6. a b Archivált másolat. [2019. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  7. Worst Single of the Year. NME , 1999. január 9.
  8. About The Time Vanilla Ice Went Apesh*t with a Bat on the MTV Set and Nearly Took Out Jon Stewart. Uproxx , 2014. szeptember 23.
  9. The 20 Most Annoying Songs. Rolling Stone, 2007. július 2. [2011. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 8.)
  10. [1] Archiválva 2010. január 9-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  11. Readers Poll: The Worst Songs of the Nineties”, Rolling Stone, 2011. augusztus 31. (Hozzáférés: 2012. szeptember 2.) [halott link]
  12. Aqua's 'Barbie Girl': Worst Song of the '90s?. SodaHead.com , 2011. szeptember 7. [2012. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 11.)
  13. Eriksen, Jan. „Ind på toppen i USA”, BT , 1997. augusztus 28. (danish nyelvű) 
  14. https://www.discogs.com/Aqua-Barbie-Girl/release/10123659
  15. Aqua. IMVDb
  16. Aqua Now Faces Lawsuit Over 'Barbie Girl'. MTV News, 1997. szeptember 12. [2007. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 8.)
  17. Supreme Court rejects ugly fight over Barbie doll”, CNN, 2003. január 27.. [2007. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 8.) 
  18. Campbell v. Acuff-Rose Music, Inc., 510 U.S. 569 (1994)
  19. Barbie loses battle over bimbo image”, BBC News, 2002. július 25.. [2007. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 8.) 
  20. The Barbie Music Video. Mattel. (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  21. Elliott, Stuart. „Years Later, Mattel Embraces Barbie Girl”, The New York Times, 2009. augusztus 26. (Hozzáférés: 2010. július 11.) 
  22. Aqua – Eurovision 2001 Performance. (Hozzáférés: 2018. április 5.)
  23. Barbie Girl [US 2 Tracks] – Aqua | Credits. AllMusic. (Hozzáférés: 2014. március 31.)
  24. a b c d e f g h i "Barbie Girl", in various singles charts. Lescharts. [2009. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 30.)
  25. Aqua – Barbie Girl – austriancharts.at. austriancharts.at. [2016. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
  26. (1997. június 21.) „Hits of the World: Denmark (IFPI/Nielsen Marketing Research) 06/04/97”. Billboard 109 (25), 51. o, Kiadó: Nielsen Business Media. ISSN 0006-2510. 
  27. Top 10 Hungary. Music & Media. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  28. Íslenski Listinn Topp 40 (26.06.1997 – 02.07.1997) (izlandi nyelven). Dagblaðið Vísir – Tónlist. [2019. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 5.)
  29. Irish Singles Chart, database. Irishcharts. [2009. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  30. Top National Sellers, 27. o. (1997. november 15.) 
  31. a b Single top 100 over 1997 (dutch nyelven) (PDF). Top40. [2011. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 20.)
  32. Official Scottish Singles Sales Chart Top 100. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2018. június 5.)
  33. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año, 1959–2002, 1st, Spain: Fundación Autor-SGAE (2005. szeptember 1.). ISBN 84-8048-639-2 
  34. "Barbie Girl", UK Singles Chart. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  35. a b [Barbie Girl (Aqua-dal) az AllMusicon Aqua, Billboard charts]. AllMusic. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)[halott link]
  36. 1997 Australian Singles Chart. aria. [2009. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  37. 1997 Austrian Singles Chart. Austriancharts. [2009. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  38. 1997 Belgian (Flanders) Singles Chart. Ultratop. [2009. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  39. 1997 Belgian (Wallonia) Singles Chart. Ultratop. [2009. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  40. RPM '97 Year End Top 100 Hit Tracks. RPM. Library and Archives Canada. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  41. RPM '97 Year End Top 50 Dance Tracks. RPM. Library and Archives Canada. (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  42. 1997 Year-End Sales Charts: Eurochart Hot 100 Singles (PDF). Hozzáférés ideje: 2019. december 21. 
  43. 1997 French Singles Chart. Snep. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  44. Top 100 Single-Jahrescharts (german nyelven). GfK Entertainment. (Hozzáférés: 2015. július 15.)
  45. Jaaroverzichten – Single 1997 (dutch nyelven). MegaCharts. (Hozzáférés: 2019. december 10.)
  46. New Zealand End of Year Chart 1997. The Official NZ Music Chart . (Hozzáférés: 2016. november 23.)
  47. Årslista Singlar – År 1997 (swedish nyelven). Sverigetopplistan. (Hozzáférés: 2019. december 10.)
  48. 1997 Swiss Singles Chart. Hitparade. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  49. Top 100 Singles 1997, 27. o. (1998. január 17.) 
  50. Billboard Top 100 – 1997. [2009. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  51. 1998 French Singles Chart. Snep. [2012. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  52. Top 100 Single-Jahrescharts (german nyelven). GfK Entertainment. (Hozzáférés: 2018. április 17.)
  53. Jaaroverzichten – Single 1998 (dutch nyelven). MegaCharts. (Hozzáférés: 2019. december 10.)
  54. 1998 Swiss Singles Chart. Hitparade. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
  55. 9 'Barbie Girl' Lyrics That Are More Controversial Than You Remember. Bustle
  56. Inc, Nielsen Business Media: ACTUAL ARTICLE TITLE BELONGS HERE!. Billboard, 1997. szeptember 6.
  57. Hung, Steffen: Aqua – Barbie Girl. hitparade.ch
  58. Samanda | full Official Chart history. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2019. február 3.)
  59. Archived copy. [2012. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 30.)
  60. Spadine, Richard: Ludacris ft. Jeremih & Wiz Khalifa – Party Girls. DJBooth
  61. Caramella Girls – Candy Girl https://www.youtube.com/watch?v=lQxiDLW2g9c
  62. https://www.youtube.com/watch?v=nhNG99LDbYg
  63. BBC Asian Network – Mim Shaikh, Asifa Lahore, "I'm a Punjabi girl, in a Punjabi world". BBC
  64. Eat Lamb This Australia Day. (Hozzáférés: 2012. január 10.)
  65. Ava Max is on top of the charts and feeling top of the world”, Irish Examiner, 2019. január 14. (Hozzáférés: 2019. szeptember 11.) 
  66. https://www.ultratop.be/nl/goud-platina/1998/singles
  67. https://ifpi.at/auszeichnungen/?fwp_per_page=100&fwp_interpret=Aqua&fwp_titel=Barbie%20Girl&fwp_format=single
  68. http://www.aria.com.au/pages/aria-charts-accreditations-singles-1997.htm
  69. http://www.ifpi.dk/certificeringer-0
  70. http://snepmusique.com/les-certifications/?categorie=Singles&interprete=Aqua&titre=
  71. https://www.musikindustrie.de/markt-bestseller/gold-/platin-und-diamond-auszeichnung/datenbank/?action=suche&strTitel=Barbie&strInterpret=Aqua&strTtArt=alle&strAwards=checked
  72. Archivált másolat. [2018. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  73. https://nztop40.co.nz/chart/singles?chart=3785
  74. https://web.archive.org/web/20121105012246/http://www.ifpi.no/sok/lst_trofeer_sok.asp?type=artist
  75. https://web.archive.org/web/20110616145338/http://www.ifpi.se/wp/wp-content/uploads/guld-platina-1987-1998.pdf
  76. http://www.https//www.bpi.co.uk/brit-certified/swisscharts.com/search_certifications.asp?search=Aqua+Barbie+Girl[halott link]
  77. https://www.bpi.co.uk/brit-certified/