Ugrás a tartalomhoz

Balogh Dezső (nyelvész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Balogh Dezső
Született1930. január 22.
Mezőcsávás
Elhunyt1999. április 4. (69 évesen)
Kolozsvár
Állampolgárságaromán
Foglalkozásanyelvész,
tankönyvíró,
egyetemi tanár
SírhelyeHázsongárdi temető
SablonWikidataSegítség

Balogh Dezső (Mezőcsávás, 1930. január 22.Kolozsvár, 1999. április 4.) romániai magyar nyelvész, tankönyvíró, egyetemi oktató, Balogh Éva bátyja.

Életútja

[szerkesztés]

A marosvásárhelyi református kollégium elvégzése után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. 1952-től az Igazság szerkesztőségi titkára, 1959-től a kolozsvári magyar nyelvészeti tanszék lektora, majd előadótanára, 1995-ig tanított az egyetemen. 1999-ben hunyt el, a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.[1]

Tanulmányai, értekezései a jelenkori magyar nyelv, a nyelvjárástan, valamint a stilisztika tárgyköréből a NyIrK és Studia hasábjain jelentek meg. Doktori disszertációjában Horváth Imre költői szókincsét dolgozta fel, ehhez készítette el addig megjelent verseinek ötkötetes költői szótárát, az első ilyennemű erdélyi mű a szakirodalomban. Egy része megjelent a Studia Universitatis Babeș-Bolyai 1978/2-es számában.

Kötetei

[szerkesztés]
  • A jelenkori magyar nyelv (1962) és Bevezetés a magyar filológiába (Antal Árpáddal, 1962), mindkettő sokszorosított egyetemi jegyzet;
  • Két általános iskolai Olvasókönyv és nyelvtan a VII. osztály (1963) és a VIII. osztály (1964) számára, mindkettőben a nyelvtani részt írta;
  • A mai magyar nyelv kézikönyve (Gálffy Mózessel és J. Nagy Máriával, 1971);
  • Munkatársa az Anyanyelvünk művelése (1975) című gyűjteményes kötetnek;
  • Gálffy Mózessel, Kelemen Bélával és Szabó T. Attilával közösen szerkesztette a Magyar helyesírási szótárt (Kriterion Kézikönyvek 1978).
  • Az egyetemi kiadásban megjelent Probleme de sintaxă (1978) című kötetben magyar irodalmi tárgyú szószerkezeti tanulmánnyal szerepelt.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]