Ugrás a tartalomhoz

Bacsa Gergely

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bacsa Gergely
Született1975. május 2. (49 éves)
Salgótarján
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásagrafikus, karikaturista
SablonWikidataSegítség

Bacsa Gergely (Salgótarján, 1975. május 2. – ) magyar grafikusművész, karikaturista. Szignója: Bacsa

Életpálya

[szerkesztés]

Bacsa Gergely 1975. május 2-án született Salgótarjánban. 1993-ban érettségizett az akkor még Stromfeld Aurél Általános Gépipari Technikum (ma: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Szakgimnáziuma és Szakközépiskola) néven hívott szakközépiskolában, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola szlovák-történelem szakos hallgatója volt. Főiskolai tanulmányait 1 év után abbahagyta és egy biztonsági cégnél kezdett dolgozni és 1999-ben lett szolgálatvezető. 1999-ben kezdett el komolyabban foglalkozni rajzolással és autodidakta módon sajátította el a rajzolási technikákat.

A 2000-es évek elején a Móricka, a Kis Malac, a Morbid és a No Komplett című humorlapokban mutatkozott be először. A képeivel többek között meghódította a Pistike, a Vicc Özön, az Undor Grund, a Tuti Vicc, a Pató Pál, a Tüske, a Füles és a Poénvadászat elnevezésű szórakoztató lapok, valamint rejtvényújságok hasábjait is. A Füles rejtvénymagazinnak két éven át terveztea címoldalát. Ezért a lap főszerkesztője 2008-ban az Aranyceruza díjjal jutalmazta meg a munkásságát.

A publikálás mellett több hazai és külföldi megmérettetésen és fesztiválon is szerepeltek különféle témájú alkotásai, amelyek mindenekelőtt eljutottak már Franciaországba, Szlovákiába, Törökországba, Szerbiába, Belgiumba, Bulgáriába, Lengyelországba, Oroszországba, Horvátországba, Németországba, Svájcba, Csehországba, Kínába, Iránba, Portugáliába, Indiába, Olaszország, Spanyolországba, Azerbajdzsánba, Argentínába, Görögországba, Izraelbe és Japánba is.[1]

"Elégedetten gondolok vissza a pécsi PannonPower karikatúrapályázatára benyújtott művemre, amelyen 60 ország 252 pályázójának 662 karikatúrájából az én rajzom nyerte el a fődíjat. A legbüszkébb azonban egy szerbiai második helyezésre vagyok, amikor is egy szerencsejátékról szóló témájú alkotásommal a lengyel példaképem, Pawel Kuczynski mögött végeztem."[1]

Díjai

[szerkesztés]

Publikációinak helye

[szerkesztés]
  • Kis Malac (1999-2004) (2012)
  • Móricka (1999-2004) (2012)
  • No komplett (1999-2001)
  • Morbid
  • Pistike (1999-2005)
  • Viccözön (1999-2005)
  • Viccmix (1999-2005)
  • Tuti vicc (2000-2001)
  • Undor Grund
  • Vom-x (2001-2003)
  • Kutyahús (2001-2003)
  • Pató Pál (2001-2003)
  • Tüske (2003-2004)
  • Füles (2004-)
  • Poénvadászat (2004-)
  • Reader’s Digest (2007-2009)
  • Nők Lapja (2008)
  • Kedvenc (2009-)
  • Puncs (2009-)

Munkái

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Megosztom, tehetség 2019 02 26 19:50: Önképzéssel vált sikeres művésszé a lucfalvai karikaturista (magyar nyelven). NOOL. [2020. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  2. bacsa (Gergely Bacsa) | profile | TOONPOOL. www.toonpool.com. (Hozzáférés: 2020. november 23.)