Bűvös erdő
A bűvös erdő az absztrakt gondolkozás, a művészet egyik legrégebbi toposza, gyakran az út toposzhoz is kapcsolódik, amikor útkeresésről van szó. Titokzatos átalakulások helyszíne.
A folklórban
[szerkesztés]Az erdő mélyén az ember kiszakad eredeti közössége hatóköréből, így az adott esetben épp védelmet nyújt, más esetben viszont ambivalens módon szembeállítja az ember maga által létrehozott életterét, közösségi környezetét a természettel.
Az erdőhöz való ambivalens viszonyulás különösen jól ismert például a német népmesékből és feldolgozásaikból.
A mitológiában
[szerkesztés]A mitológiában az erdő a hősök képességei megnyilvánulásának is a színtere. Gilgames-király és Enkidu harca a Cédruserdőben Humbabával a legkorábbi ismert példa erre,[1] de a görög és a római mitológia is szolgál példákkal, és beszámol hősök küzdelmeiről a bűvös erdőben.
A mitológián túl
[szerkesztés]A bűvös erdő, mint eredendő kihívás továbbél a szépirodalomban, már Hippói Ágoston is többször említi a Vallomásokban. A középkori világában játszódó történetek, főleg a lovagi történetek központi eleme is az erdő. - A 12. századi reneszánsz után a modern irodalom kezdetén is alapvető, kulcsfontosságot kapott a bűvös erdő szimbóluma:[2]
Nel mezzo del cammin di nostra vita
mi ritrovai per una selva oscura
ché la diritta via era smarrita.
selva oscura – sötét erdőbe jutottam – nyitja Dante az Isteni színjátékot.
Petrarca pedig kulcsfontosságú műveiben, például a Secretum-ban Ágostont idézve a múzsák rejtekéről, illetve a Daloskönyvben szintén beszél a bűvös erdőről, innen pedig közismert módon kerül át például az angol irodalom történetébe, William Shakespeare Szentivánéji álom című darabjába, majd Európa-szerte a barokk, majd a romantikus szerzőkhöz.
Bűvös erdő a művészetben
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]