Ugrás a tartalomhoz

Bíró László (politikus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bíró László
Született1977június 18. (47 éves)
Mezőcsát
NemeFérfi
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapolitikus
SablonWikidataSegítség

Bíró László (Mezőcsát, 1977. június 18.) magyar politikus, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja. 2008–2022 között a Jobbik tagja volt.[1]

Életrajz

[szerkesztés]

1977. június 18-án született Mezőcsáton.

Apai ágon római katolikus, anyai ágon református szülők gyermeke. Az általános és szakközépiskolát Tiszaújvárosban végezte. 1999-2000-ben teljesített sorkatonai szolgálatot, ahonnan honvédként szerelt le. Később főállás mellett a Károly Róbert Mezőgazdasági Főiskola hallgatója volt levelező munkarendben.

Politikai karrier

[szerkesztés]

2008-ban lépett be a Jobbikba. 2010-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja, jelenleg a Pénzügyi és Társadalmi Bizottság alelnöke.[2] 2018-ban a Jobbik jelöltje volt a Borsod-Abaú-Zemplén megyei 6. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. Koncz Ferenc (49%) mögött a második helyen végzett 32%-os eredménnyel.[3]

Az ellenzéki pártok döntése értelmében hatpárti, összellenzéki jelöltként indul a 2020-as tiszaújvárosi időközi választáson. A szavazást 2020. október 11-re tűzte ki a Nemzeti Választási Bizottság.[4] 2022. augusztus 19-én kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.[5]

Konfliktusok a személye körül

[szerkesztés]

2020 augusztusában került nyilvánosságra, hogy néhány évvel korábban Bíró László a Facebookon kommentjeiben rasszista és antiszemita megnyilvánulásokat tett, többek között Budapestet "judapestnek", egy helyi szálloda izraeli vendégeit pedig "tetűcsúszdásoknak" nevezte.[6][7] A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elítélte a kijelentéseit: "A Mazsihisz minden, bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél teljesen függetlenül attól, melyik politikai csoportosuláshoz tartozik az, aki ilyeneket mond."[8]

Bíró László később ezen kijelentéseiért nyilvánosan bocsánatot kért,[9] és azt mondta, amikor azokat a mondatokat írta, apátiában volt, és ezért nem érzékelte szavai súlyát. Hozzátette, ma már ő is vállalhatatlannak tartja korábbi kijelentéseit.[10]

2022. augusztus 19-én kilépett a Jobbikból.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Archivált másolat. [2022. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 19.)
  2. BAZ.HU - Pénzügyi Bizottság. www.baz.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 18.)
  3. Választási eredmények. (Hozzáférés: 2020. augusztus 18.)
  4. Október 11-én lesz az időközi választás Tiszaújvárosban (hu-HU nyelven). 24.hu, 2020. július 30. (Hozzáférés: 2020. augusztus 18.)
  5. Biró László kilépett a Jobbikból (magyar nyelven). 24.hu, 2022. augusztus 19. (Hozzáférés: 2022. augusztus 19.)
  6. Index: Kommentben zsidózott az ellenzék közös tiszaújvárosi jelöltje (magyar nyelven). index.hu, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)
  7. Nemzet, Neokohn, Magyar: „Zsidó uzsora-banktőke, tetűcsúszda, Judapest” – eléggé rasszistának tűnik az ellenzék közös jelöltje (magyar nyelven). Neokohn, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)
  8. A Mazsihisz bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél | Mazsihisz (magyar nyelven). mazsihisz.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)
  9. Bocsánatot kér vállalhatatlan kijelentéseiért az ellenzék szerencsi jelöltje (hu-HU nyelven). 24.hu, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)
  10. Bocsánatot kér antiszemita kijelentéseiért az ellenzéki képviselőjelölt (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)