A világegyetem története
A világegyetem története vagy egyetemes történelem a világegyetem történetének fontos eseményeit mutatja be időrendben. A szócikk kitér az emberi faj (Homo Sapiens) történetére és az Univerzum jövőjével kapcsolatos elméletekre is. A vallásos alapon nyugvó alternatív nézőpontokat a teremtés szócikk tartalmazza.
Az univerzum kora
[szerkesztés]Mivel az emberi megfigyelés közvetlenül csak igen rövid időszakot és relatív kis távolságot, vagyis az univerzumnak csak töredékét foglalja magában a távoli múltat közvetlenül nem tudjuk meghatározni.
A tudomány egyéb ágaiban számos ismeretlen változó esetén eredményeket csak feltételezés és annak gyakorlati bizonyítása (ún. trial and error, vagyis próba és hiba) számítási módszer segítségével lehet meghatározni. A világegyetem múltját is csak bizonyos változók feltételezésével (vagyis egy elmélet felállításával) és azok előző, vagy következtethető ismeretekkel való megegyezési próbája (teszt) segítségével tudjuk meghatározni. A legutóbbi ilyen elmélet a standard modell.
A Világegyetem koráról csakis azóta beszélhetünk, mióta a standard modell elméletét a tudomány széles körben elfogadta, mert eszerint a Világegyetem egy egyetlen esemény, egy szingularitás (angolul singularity) eredménye, vagyis egy végtelenül kicsi és végtelenül forró pontból indult ki; olyan állapotból, amelyben az általunk ismert fizikai törvények és anyagok nem léteztek, amiből a tapasztalatunk szerinti Világegyetem csaknem végtelen sebességgel képződött. Ez előtt az állapot előtt tehát a standard modell elmélete szerint még idő sem létezett. A világegyetemnek a standard modell által leírt születését ősrobbanás (angolul Big Bang) néven ismerjük.
Mérföldkövek
[szerkesztés]A távoli múlt
[szerkesztés]Mivel az ősrobbanást követő események rendkívüli sebességgel változtak, annak történetét lineáris időskálán nem lehet ábrázolni. Grafikus ábrázolását logaritmikus időskálán a kezdetektől az első csillag megjelenéséig Az ősrobbanás lefolyásának grafikus ábrázolása cikk ábráján követhetjük.
- 13,8 milliárd évvel ezelőtt[1] az Univerzum az ősrobbanással („Big Bang”) megkezdődik (a napjainkban leginkább elfogadott elmélet szerint).[2]
- A kozmológia cikk ír azokról a részletekről, amelyek a tudomány szerint az ősrobbanás után közvetlenül történtek
- 300 ezer évvel az ősrobbanás után hidrogén atommagok elektronokat fognak be, létrehozva az első atomokat
- 200–300 millió évvel az ősrobbanás után kialakulnak az első galaxisok[3][4][5]
- 5 milliárd éve: a Nap létrejötte
- 4,5 milliárd éve: a Föld létrejötte, a geológiai korok kezdete
- 3,5 milliárd éve megjelennek az első egysejtűek a Földön
- 600-500 millió éve fejlődésnek indul a többsejtű élet
A földi élővilág evolúciója
[szerkesztés]- 2,5-2 millió éve: Az ember kialakulásának kezdete
Az emberiség történelme
[szerkesztés]- 12-10 ezer éve: Az ember feltalálja a mezőgazdaságot, az emberi civilizáció kezdete
- 1961: az első ember Föld körüli pályán egy űrhajóval
Lásd még: Történelmi korszakok
A távoli jövő
[szerkesztés]- 3 milliárd év múlva a Tejút és az Androméda-galaxis összeütközik
- 5 milliárd év múlva a Nap vörös óriássá válik
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Planck Collaboration (2015. november 28.). „Planck 2015 results. XIII. Cosmological parameters (See Table 4 on page 31 of pdf).”.
- ↑ Az ősrobbanás dátuma a NASA WMAP (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe = Wilkinson Mikrohullámú Anizotrópia Szonda) adatai alapján
- ↑ Mathewson, Samantha: The 1st galaxies may have formed much earlier than we thought, James Webb Space Telescope reveals (angol nyelven). Space.com, 2023. január 12. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
- ↑ Characterizing the earliest galaxies in the universe -- only 200 million years after the Big Bang (angol nyelven). ScienceDaily. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
- ↑ published, Briley Lewis: James Webb telescope discovers the 4 oldest galaxies in the universe, born just 300 million years after the Big Bang (angol nyelven). livescience.com, 2023. április 6. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]- Ősrobbanás: a világegyetemnek a szingularitás elvén alapuló elmélete.
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- John Gribbin: Az idő születése. Hogyan mértük meg a világegyetem korát?; ford. Both Előd; Akkord, Budapest, 2000 (Talentum tudományos könyvtár)
- John Gribbin: 13,8. A világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában; ford. Both Előd; Akkord, Budapest, 2016 (Talentum tudományos könyvtár)
- Az univerzum teljes története; ford. Sódor Ádám; Kossuth, Budapest, 2017 (Polihisztor)
- Florian Freistetter: Az univerzum története 100 csillagban elmesélve; ford. Kallay Nóra; Taramix–Panem Könyvek, Budapest, 2021
- Jorge Cham–Daniel Whiteson: Az univerzum. Gyakran ismételt kérdések és válaszok; ford. Kovács József; Európa, Budapest, 2023