Ugrás a tartalomhoz

Az Eötvös-verseny eredményei

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Az Eötvös Loránd Fizikaversenyek eredményei szócikkből átirányítva)

Eötvös Loránd nevét 1949 óta viseli ez a verseny, melyet az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elsősorban az adott évben érettségizetteknek szervezett, de középiskolai tanulók részvétele is megengedett. (A II. világháború előtt eredetileg Károly Irénről nevezték el a versenyt.)

Az Eötvös-verseny (az Eötvös Loránd Fizikai Társulat fizikaversenye) eredményei 1916-tól kezdődően. (A nevek utáni első zárójeles adat az érettségi éve, 1943-ig a verseny évszámával azonosan, mivel addig csak az adott évben érettségizettek vehettek részt.)

Eötvös 2024[1]
  • Bencz Benedek (2025) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Norbert), II. díj.
  • Téti Miklós (2026) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Schramek Anikó), III. díj.
  • Iliás Gergely (2024) (Budapest, Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Radnai Tamás, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Masa Barnabás (2025) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Csányi Sándor), dicséret.
  • Tóth Kolos Barnabás (2026) (Budapest, Eötvös József Gimnázium 11. o., tanára(i): Varga Balázs), dicséret.
Eötvös 2023[2]
  • Fey Dávid (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy Piroska Mária, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Molnár Barnabás (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy Piroska Mária, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Seprődi Barnabás (2024) (Budapest, Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Gärtner István), III. díj.
  • Beke Bálint (2023) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, fizikus-mérnök hallgató, BME), dicséret.
  • Sarkadi Sándor István (2023) (Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bartáné Cserny Katalin, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Bátorfi Balázs (2024) (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium 12. o., tanára(i): Piriti János), dicséret.
  • Biszak Ákos (2023) (Paks, Energetikai Technikumban érettségizett, tanára(i): Nagyné Lakos Mária, Damjanovitsné Eke Violetta, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Csilling Dániel (2025) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Schramek Anikó), dicséret.
  • Dancsák Dénes (2024) (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium 12. o., tanára(i): Piriti János), dicséret.
Eötvös 2022[3]
  • Kovács Balázs Csaba (2022) (Hatvan, Bajza József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Maruzsiné Sevella Judit, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Kincses Ábel (2022) (Budapest, Deák téri Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gabriella, Szőkéné Mezősi Tímea, fizikus hallgató, BME), II. díj.
  • Gurzó József (2022) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy Piroska Mária, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Bognár András Károly (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária), kiemelt dicséret.
  • Csonka Illés (2024) (Pécs, Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnázium 11. o., tanára(i): Jéhn János, Pálfalvi László), kiemelt dicséret.
  • Hajós Balázs (2023) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Gyertyán Attila), kiemelt dicséret.
  • Bencz Benedek (2025) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Norbert), dicséret.
  • Blázsik Árpád (2022) (Budapest, Veres Péter Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Rakovszki Andorás, Székely György, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Gábriel Tamás (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária), dicséret.
  • Halász Henrik Kristóf (2023) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Gutai Árpád, Csányi Sándor), dicséret.
  • Horváth Ákos Zsolt (2022) (Budapest, Kempelen Farkas Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bakosné Novák Andrea, Horváth Eszter, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Kohut Márk Balázs (2023) (Kecskemét, Katona József Gimnázium 12. o., tanára(i): Sáróné Jéga-Szabó Irén), dicséret.
  • Köpenczei Csanád (2023) (Bonyhád, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 12. o., tanára(i): Wiandt Péter), dicséret.
  • Molnár Barnabás (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária), dicséret.
  • Molnár-Szabó Vilmos (2023) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária), dicséret.
  • Schäffer Donát (2024) (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium 11. o., tanára(i): Lehőcz Mária, Lányi Veronika), dicséret.
  • Toronyi András (2022) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Norbert, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
Eötvös 2021[4]
  • Tóth Ábel (2021) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Schramek Anikó, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Kertész Balázs Zoltán (2022) (Debrecen, Református Kollégium Gimnáziuma 12. o., tanára(i): Tófalusi Péter), III. díj.
  • Szépvölgyi Gergely (2022) (Budapest, Veres Péter Gimnázium 12. o., tanára(i): Székely György, Rakovszky Andorás), III. díj.
  • Takács Bendegúz (2022) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária, Csefkó Zoltán), III. díj.
  • Bonifert Balázs (2021) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Norbert, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Csordás Kevin (2022) (Baja, III. Béla Gimnázium 12. o., tanára(i): Lakner Attila, Pálfalvi László), dicséret.
  • Dékány Csaba (2022) (Győr, Révai Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Juhász Zoltán), dicséret.
  • Fonyi Máté Sándor (2021) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Veres Dénes, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Gurzó József (2022) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Piroska Mária), dicséret.
  • Toronyi András (2022) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Norbert), dicséret.
Eötvös 2020[5]
  • Bonifert Balázs (2021) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Norbert), II. díj.
  • Pácsonyi Péter (2020) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pálovics Róbert, mechatronikai mérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Molnár Szabolcs (2020) (Kecskemét, Katona József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sáróné Jéga-Szabó Irén, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Fekete Dezső Domokos (2020) (Kecskemét, Katona József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sáróné Jéga-Szabó Irén, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Selmi Bálint (2021) (Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 12. o., tanára(i): Simon Péter, Kotek László, Pálfalvi László), dicséret.
  • Sepsi Csombor Márton (2020) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Kovács Tibor), dicséret.
Eötvös 2019[6]
  • Elek Péter (2019) (Debrecen, Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában érettségizett, tanára(i): Tófalusi Péter, fizikus hallgató, BME), I. díj.
  • Bokor Endre (2021) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Schramek Anikó), II. díj.
  • Fajszi Bulcsú (2020) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Fitos Bence (2019) (Budapest, Németh László Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szászvári Irén, Dégen Csaba, fizikus hallgató, BME), II. díj.
  • Csépányi István (2019) (Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szabó Miklós, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Máth Benedek Huba (2019) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, Nagy Piroska Mária, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Olosz Adél (2019) (Pécs, PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Koncz Károly, építőmérnök hallgató, BME), III. díj.
  • Svastits Domokos (2019) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Chikán Éva, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Kondákor Márk (2019) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, Nagy Piroska Mária, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Magyar Róbert Attila (2019) (Eger, Dobó István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hóbor Sándor, fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Pácsonyi Péter (2020) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Pálovics Róbert), dicséret.
Eötvös 2018[7]
  • Fajszi Bulcsú (2020) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Csefkó Zoltán, Horváth Gábor), II. díj.
  • Hajdú Csanád (2018) (Budapest, Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Gulyás Erzsébet, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Vavrik Márton (2018) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium, tanára(i): Lendvai Dorottya, Izsa Éva, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Berke Martin (2018) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bóbics Lilla, fizikus hallgató, BME), dicséret
Eötvös 2017[8]
  • Kovács Péter Tamás (2017) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Juhász Tibor, Pálovics Róbert, fizikus hallgató, BME), I. díj.
  • Marozsák Tóbiás (2018) (Budapest, Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Gärtner István), II. díj.
  • Németh Balázs (2018) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Dvorák Cecília, Csefkó Zoltán), III. díj.
  • Németh Róbert (2017) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, Szokolai Tibor, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Fajszi Bulcsú (2020) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor, Csefkó Zoltán), dicséret.
  • Fehér Szilveszter (2017) (Budapest, Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Fehér Gabriella, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Gyulai Márton (2019) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 11. o., tanára(i): Pál Mihály, Zámborszky Ferenc, Kovács Benedek), dicséret.
  • Kürti Zoltán (2017) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Mocskonyi Mirkó (2017) (Szentendre, Ferences Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Adolf Géza, Borbély Venczel, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Olosz Adél (2019) (Pécs, PTE Gyakorlógimnázium 11. o., tanára(i): Koncz Károly, Kotek László), dicséret.
  • Simon Dániel Gábor (2018) (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium 12. o., tanára(i): Bakk János), dicséret.
  • Szakály Marcell (2018) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Csefkó Zoltán, Dvorák Cecília), dicséret.
  • Tófalusi Ádám (2019) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Tófalusi Péter, Zámborszky Ferenc), dicséret.
Eötvös 2016[9]
  • Kovács Péter Tamás (2017) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Juhász Tibor, Pálovics Róbert), II. díj.
  • Tompa Tamás Lajos (2017) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc, Kovács Benedek), II. díj.
  • Forrai Botond (2016) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Norbert, fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Lajkó Kálmán (2017) (Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12. o., tanára(i): Mező Tamás), III. díj.
  • Simon Dániel Gábor (2018) (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium 11. o., tanára(i): Bakk János), III. díj.
Eötvös 2015[10]
  • Fehér Zsombor (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Holczer András (2015) (Pécs, Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dombi Anna, Kotek László, villamosmérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Juhász Dániel (2016) (Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12. o., tanára(i): Csányi Sándor), II. díj.
  • Sal Kristóf (2016) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Kotek László, Horváth Gábor), II. díj.
  • Tompa Tamás Lajos (2017) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 11. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc, Kovács Benedek), II. díj.
  • Balogh Menyhért (2016) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Norbert), III. díj.
  • Bege Áron (2017) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor, Szokolai Tibor), dicséret.
  • Bencsik Bálint (2016) (Budapest, Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Attila), dicséret.
  • Bugár Dávid (2015) (Komárom, Selye János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szabó Endre, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Forrai Botond (2016) (Budapest, Baár-Madas Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Norbert), dicséret.
  • Frey Balázs (2016) (Vác, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium 12. o., tanára(i): Tóth Eszter), dicséret.
  • Gémes Antal (2017) (Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Református Gimnázium 11. o., tanára(i): Lakatos-Tóth István, Nagy Tibor), dicséret.
  • Kasza Bence (2016) (Budapest, Ciszterci Szent Imre Gimnázium 12. o., tanára(i): Ábrám László, Sarkadi Tamás), dicséret.
  • Kovács Péter Tamás (2017) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 11. o., tanára(i): Juhász Tibor, Pálovics Róbert), dicséret.
  • Körmöczi Dávid (2016) (Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium 12. o., tanára(i): Szabó Miklós), dicséret.
  • Olosz Balázs (2015) (Pécs, Babits Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Koncz Károly, villamosmérnök hallgató, BME), dicséret.
  • Szamosfalvi Benjámin Balázs (2016) (Miskolc, Herman Ottó Gimnázium 12. o., tanára(i): Dudás Imre), dicséret.
  • Szick Dániel (2016) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Tomcsányi Gergely (2016) (Vác, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium 12. o., tanára(i): Tóth Eszter), dicséret.
  • Török Péter (2017) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor, Szokolai Tibor), dicséret.
Eötvös 2014[11]
  • Öreg Botond (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Fehér Zsombor (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Janzer Barnabás (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Horicsányi Attila (2013) (Eger, Dobó István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hóbor Sándor, egyetemi hallgató, ELTE), kiemelt dicséret.
  • Takátsy János (2013) (Budapest, Városmajori Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Ábrám László, egyetemi hallgató, ELTE), kiemelt dicséret.
  • Morvay Bálint Géza (2013) (Pécs, Szent Mór Iskolaközpontban érettségizett, tanára(i): Merényi Péter, egyetemi hallgató, PTE), dicséret.
  • Olosz Balázs (2015) (Pécs, Babits Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Koncz Károly), dicséret.
  • Szántó András (2015) (Debrecen, Mechwart András Szakközépiskola 12. o., tanára(i): Szőllősi Irén), dicséret.
  • Tari Balázs (2015) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Bíró István, Zámborszky Ferenc), dicséret.
  • Virágh Anna (2015) (Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Varga László, Varga Zsolt), dicséret.
Eötvös 2013[12]
  • Szabó Attila (2013) (Pécs, Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Simon Péter, Kotek László, Natural Sciences hallgató, Univ. of Cambridge), I. díj.
  • Fehér Zsombor (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Kovács Áron Dániel (2013) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, Csefkó Zoltán, fizikus hallgató, ELTE), II. díj
  • Horicsányi Attila (2014) (Eger, Dobó István Gimnázium 12. o., tanára(i): Hóbor Sándor), III. díj.
  • Janzer Barnabás (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Takátsy János (2014) (Budapest, Városmajori Gimnázium 12. o., tanára(i): Ábrám László), III. díj.
  • Holczer András (2015) (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium 11. o., tanára(i): Dombi Anna, Kotek László), dicséret.
  • Öreg Botond (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor, Szokolai Tibor), dicséret.
Eötvös 2012[13]
  • Janzer Barnabás (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Szabó Attila (2013) (Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 12. o., tanára(i): Simon Péter, Kotek László), II. díj.
  • Csősz Gábor (2013) (Kecskemét, Református Gimnázium 12. o., tanára(i): Galambos Péter), III. díj.
  • Juhász Péter (2014) (Budapest, Piarista Gimnázium 11. o., tanára(i): Urbán János), III. díj.
  • Laczkó Zoltán (2012) (Szeged, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Győri István), III. díj.
  • Béres Bertold (2012) (Budapest, Puskás Tivadar Távközlési Technikumban érettségizett, tanára(i): Beregszászi Zoltán, Alapiné Ecseri Éva, fizika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Fehér Zsombor (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Homonnay Bálint (2014) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Kovács Péter (2012) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, fizika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Olosz Balázs (2015) (Pécs, Babits Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Koncz Károly), dicséret.
  • Öreg Botond (2015) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Szigeti Bertalan György (2013) (Veszprém, Lovassy László Gimnázium 12. o., tanára(i): Varga Vince), dicséret.
Eötvös 2011[14]
  • Jéhn Zoltán (2011) (Pécs, Babits Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Koncz Károly, Kotek László, fizika szakos hallgató, BME), II. díj.
  • Kalina Kende (2011) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, Csefkó Zoltán, Szokolai Tibor, matematikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Szabó Attila (2013) (Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 11. o., tanára(i): Simon Péter, Kotek László), II. díj.
  • Bolgár Dániel (2012) (Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 12. o., tanára(i): Almási László, Simon Péter), III. díj.
  • Kovács Péter (2012) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Pákó Gyula), III. díj.
  • Batki Bálint (2011) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, fizika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Forman Ferenc (2014) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium 10. o., tanára(i): Honyek Gyula), dicséret.
  • Jenei Márk (2013) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Dvorák Cecília, Csefkó Zoltán), dicséret.
Eötvös 2010[15]
  • Backhausz Tibor (2011) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Börcsök Bence (2011) (Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12. o., tanára(i): Mező Tamás), II. díj.
  • Budai Ádám (2011) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Biró István, Zámborszky Ferenc), II. díj.
  • Kalina Kende (2011) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor, Csefkó Zoltán), II. díj.
  • Varga Ádám (2011) (Szeged, Ságvári Endre Gimnázium 12. o., tanára(i): Tóth Károly, Hilbert Margit), II. díj.
  • Almási Gergő (2010) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szalóki Dezső, Markovits Tibor, fizika szakos hallgató, ELTE), dicséret.
  • Ágoston Tamás (2012) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Dvorák Cecília), dicséret.
  • Benedek Ádám (2012) (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium 11. o., tanára(i): Dénes Sándorné), dicséret.
  • Béres Bertold (2012) (Budapest, Puskás Tivadar Távközlési Technikum 12. o., tanára(i): Beregszászi Zoltán, Alapiné Ecseri Éva), dicséret.
  • Kéri Zsófia Nóra (2010) (Budapest, Trefort Ágoston Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács Géza, fizika szakos hallgató, ELTE), dicséret.
  • Kószó Simon (2011) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Mező Tamás), dicséret.
  • Major Attila (2012) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 11. o., tanára(i): Mező Tamás), dicséret.
  • Pácsonyi Imre (2011) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 13. o., tanára(i): Pálovics Róbert), dicséret.
  • Szikszai Lőrinc (2011) (Miskolc, Fráter György Katolikus Gimnázium 12. o., tanára(i): Edőcsény Levente), dicséret.
  • Várnai Péter (2011) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Pákó Gyula, Flórik György), dicséret.
  • Vona István (2012) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Dvorák Cecília), dicséret.
Eötvös 2009[16]
  • Lovas Lia Izabella (2009) (Pécs, Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Simon Péter, Kotek László, fizika szakos hallgató, BME), I. díj.
  • Karsa Anita (2009) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizika szakos hallgató, BME), II-III. díj.
  • Pálovics Péter (2010) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Orbán Edit), II-III. díj.
  • Varga Ádám (2011) (Szeged, Ságvári Endre Gimnázium 11. o., tanára(i): Tóth Károly, Hilbert Margit), II-III. díj.
  • Aczél Gergely (2009) (Pápa, Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett, tanára(i): Somosi István, fizika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Farkas Márton (2009) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Fülep Csilla (2010) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Lászlóffy András (2009) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Futó Béla, mérnök informatikus hallgató, PPKE), dicséret.
  • Wang Daqian (2010) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
Eötvös 2008[17]
  • Almási Gábor (2008) (Pécs, Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Simon Péter, Kotek László, fizika szakos hallgató, ELTE), I. díj.
  • Szolnoki Lénárd (2008) (Debrecen, Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában érettségizett, tanára(i): Tófalusi Péter, fizika szakos hallgató, BME), I. díj.
  • Balogh Máté (2009) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Lovas Lia Izabella (2009), Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 12.o., tanára(i): Simon Péter), II. díj.
  • Farkas Márton (2009) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Aczél Gergely (2009) (Pápa, Református Kollégium Gimnáziuma 12. o., tanára(i): Somosi István), dicséret.
  • Iván Dávid (2009) (Fonyód, Mátyás Király Gimnázium 12. o., tanára(i): Németh László), dicséret.
  • Karsa Anita (2009) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Szilágyi Zsombor (2008) (Budapest, Karinthy Frigyes Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szilágyi László, fizika szakos hallgató, ELTE), dicséret.
  • Wang Daqian (2010) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
Eötvös 2007[18]
  • Werner Miklós (2007) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Flórik György, mérnök hallgató (BME), I. díj.
  • Kónya Gábor (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, egyetemi hallgató, ELTE), I. díj.
  • Eisenberger András (2008), Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Konczer József (2007) (Révkomárom, Selye János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hevesi Anikó, Szabó Endre, egyetemi hallgató, BME), II. díj.
  • Szolnoki Lénárd (2008) (Debrecen, Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 12. o., tanára(i): Tófalusi Péter), III. díj.
  • Kőrösi Márton (2007) (Békéscsaba, Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Varga István, egyetemi hallgató, ELTE), dicséret.
  • Almási Gábor (2008) (Pécs, Leőwey Klára Gimnázium 12. o., tanára(i): Kotek László, Simon Péter), dicséret.
  • Papp László (2007) (Románia, Margitta, Octavian Goga Nemzeti Kollégiumban érettségizett, tanára(i): Bogdán Károly, Veres Zoltán, egyetemi hallgató, ELTE), dicséret.
  • Roósz Gergő (2007) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Mező Tamás, Mike János, egyetemi hallgató, SZTE), dicséret.
  • Meszéna Balázs (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Takács Lajos, egyetemi hallgató, ELTE), dicséret.
  • Lovász László Miklós (2008) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
Eötvös 2006[19]
  • Halász Gábor (2006) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Honyek Gyula, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Konczer József (2007) (Révkomárom, Selye János Gimnázium 12. o., tanára(i): Hevesi Anikó, Szabó Endre), II. díj.
  • Kónya Gábor (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Meszéna Balázs (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Takács Lajos), II. díj.
  • Széchenyi Gábor (2006) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pécsi István, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Hasznos László (2007) (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium 12. o., tanára(i): Balogh Béla), III. díj.
  • Kőrösi Márton (2007) (Békéscsaba, Szent-Györgyi Albert Gimnázium 12. o., tanára(i): Varga István), III. díj.
  • Molnár András (2006) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, mérnök hallgató, BME), III. díj.
  • Szolnoki Lénárd (2008) (Debrecen, Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 11. o., tanára(i): Tófalusi Péter), III. díj.
  • Bohus Péter (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Dücső Márton (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Farkas Ádám László (2007) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc), dicséret.
  • Mándi Gábor (2006) (Karcag, Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács Miklós, mérnök hallgató, BME), dicséret.
  • Megyeri Balázs (2007) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Zsigri Ferenc), dicséret.
  • Nagy Csaba (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Tanács Ferenc József (2007) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Mike János, Mező Tamás), dicséret.
  • Varga Bonbien (2007) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Flórik György), dicséret.
  • Werner Miklós (2007) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Flórik György), dicséret.
Eötvös 2005[20]
  • Varjas Dániel (2005) (Dunaújváros, Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kispál István, mérnök-fizikus hallgató, BME), I. díj.
  • Halász Gábor (2006) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Honyek Gyula), II. díj.
  • Kómár Péter (2005) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dvorák Cecília, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Szolnoki Lénárd (2008) (Debrecen, Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 10. o., tanára(i): Tófalusi Péter), II. díj.
  • Kónya Gábor (2007) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Széchenyi Gábor (2006) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Pécsi István), III. díj.
  • Farkas Ádám László (2007) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 11. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc), dicséret.
  • Ferenczy Máté (2005) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dvorák Cecília, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Németh Balázs (2007) (Székesfehérvár, Tóparti Gimnázium 11. o., tanára(i): Tóthné Rohovszky Katalin), dicséret.
  • Pálinkás András (2005) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Futó Béla, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Paulin Roland (2006) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Végh Sándor (2006) (Debrecen, Kossuth Lajos Gimnázium 12. o., tanára(i): Kirsch Éva, Szegedi Ervin), dicséret.
Eötvös 2004[21]
  • Sáfár Simon (2004) (Budaörs, Illyés Gyula Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Péter László, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Varjas Dániel (2005) (Dunaújváros, Széchenyi István Gimnázium 12. o., tanára(i): Kispál István), I. díj.
  • Rakyta Péter (2004) (Révkomárom, Selye János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szabó Endre, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Németh Adrián (2004) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Pálinkás András (2005) (Budapest, Piarista Gimnázium 12. o., tanára(i): Futó Béla), III. díj.
  • Szabó Attila (2004) (Veszprém, Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Varga Vince, villamosmérnök hallgató, BME), III. díj.
  • Mezei Márk (2004) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Rácz Mihály, fizikus hallgató, ELTE), kiemelt dicséret.
  • Halász Gábor (2006) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium 11. o., tanára(i): Honyek Gyula), dicséret.
  • Kiss Péter (2005) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 12. o., tanára(i): Zsigri Ferenc), dicséret.
  • Kómár Péter (2005) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Dvorák Cecília), dicséret.
  • Rácz Béla András (2004) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Vigh Máté (2004) (Pécs, Babits Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Koncz Károly, Kotek László, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
Eötvös 2003[22]
  • Horváth Márton (2004) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), I. díj.
  • Csóka Endre (2003) Debrecen, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szegedi Ervin), II. díj.
  • Kómár Péter (2005) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Dvorák Cecília), II. díj.
  • Backhausz Ágnes (2003) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Burmeister Dániel (2004) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Zsúdel László), III. díj.
  • Rakyta Péter (2004) (Révkomárom, Selye János Gimnázium 12. o., tanára(i): Szabó Endre), III. díj.
  • Szekeres Balázs (2003) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Lapu Béla, mérnök-fizikus hallgató, BME), III. díj.
  • Vigh Máté (2004) (Pécs, Babits Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Koncz Károly, Kotek László), III. díj.
  • Zsuga Sándor (2004) (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium 12. o., tanára(i): Késmárki Andrásné), III. díj.
  • Balogh László (2003) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Nádor Csaba (2003) (Budapest, Kassák Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Magyari Gyula, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Nagy Róbert (2005) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 11. o., tanára(i): Pákó Gyula), dicséret.
  • Ruppert László (2003) (Pécs, Janus Pannonius Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Keresztesné Borsos Sarolta, Kotek László, matematikus hallgató, BME), dicséret.
Eötvös 2002[23]
  • Nagy Márton (2002) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Futó Béla, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Béky Bence (2002) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, mérnök-fizikus hallgató, BME), II. díj.
  • Tóth Sándor (2003) (Csongrád, Batsányi János Gimnázium 12. o., tanára(i): Szucsán András, Hilbert Margit), II. díj.
  • Csóka Endre (2003) Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Kiszely Ildikó, Szegedi Ervin), III. díj.
  • Siroki László (2002) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Simon Gyula, Szegedi Ervin, műszaki informatikus hallgató, BME), III. díj.
  • Szabó Áron (2004) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Simon Gyula, Szegedi Ervin), III. díj.
  • Vehovszky Balázs (2003) (Budapest, Piarista Gimnázium 12. o., tanára(i): Futó Béla), III. díj.
  • Balogh László (2003) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), kiemelt dicséret.
  • Geresdi Attila (2002) (Pécs, Árpád Fejedelem Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kotek László, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Hamar Gergő (2002) (Dombóvár, Illyés Gyula Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Freller Miklós, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Pápai Tivadar (2002) (Barcs, Dráva Völgye Középiskolában érettségizett, tanára(i): Horváth Ferenc, Kotek László, műszaki informatikus hallgató, BME), dicséret.
  • Rácz Béla András (2004) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
Eötvös 2001[24]
  • Nagy Ádám (2001) (Budapest, Szent István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Moór Ágnes, mérnök-fizikus hallgató, BME), I-II. díj.
  • Pápai Tivadar (2002) (Barcs, Dráva Völgye Középiskola 12. o., tanára(i): Horváth Ferenc), I-II. díj.
  • Pozsgay Balázs (2001) (Pécs, Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpontban érettségizett, tanára(i): Kotek László, fizikus hallgató, ELTE), I-II. díj.
  • Siroki László (2002) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Simon Gyula, Szegedi Ervin), I-II. díj.
  • Tóth Sándor (2003) (Csongrád, Batsányi János Gimnázium 11. o., tanára(i): Szucsán András, Hilbert Margit), I-II. díj.
  • Varjú Péter (2001) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, T. Dudás Zoltánné, matematikus hallgató, SZTE), I-II. díj.
  • Bartos Imre (2001) Budapest, Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Részeg Anna, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Borbély Sándor (2001) (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett, tanára(i): László József, fizika szakos hallgató, BBTE), III. díj.
  • Nagy Márton (2002) (Budapest, Piarista Gimnázium 12. o., tanára(i): Futó Béla), III. díj.
  • Novák Zoltán (2001) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Vadvári Tibor, műszaki informatika szakos hallgató, BME), III. díj.
  • Balogh László (2003) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Béky Bence (2002) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Bori János Ferenc (2001) Budapest, Puskás Tivadar Távközlési Technikumban érettségizett, tanára(i): Alapiné Ecseri Éva, műszaki informatika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Kalcsú Áron (2003) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium 11. o., tanára(i): Pálovics Róbert), dicséret.
  • Karaszi Mihály (2001) Kalocsa, Szent István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szőke Imre, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Rácz Béla András (2004) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Szekeres Balázs (2003) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium 11. o., tanára(i): Lapu Béla), dicséret.
Eötvös 2000[25]
  • Buruzs Ádám (2000) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, T. Mike János, Hilbert Margit, mérnök-fizikus hallgató, BME), I. díj.
  • Pozsgay Balázs (2001) (Pécs, Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont 12. o., tanára(i): Kotek László), II. díj.
  • Siroki László (2002) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Adorján László, Szegedi Ervin), II. díj.
  • Béky Bence (2002) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Gáspár Merse Előd (2000) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Hegedűs Ákos (2000) (Pécs, Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 12. o., tanára(i): Orovica Márkné, Kotek László, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Máthé András (2000) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium, tanára(i): Flórik György, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Pápai Tivadar (2002) (Barcs, Dráva Völgye Középiskola 11. o., tanára(i): Horváth Ferenc), III. díj.
  • Pesti Gábor (2001) (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium 12. o., tanára(i): Piriti János), III. díj.
  • Schmidt András (2001) (Budapest, Szent István Gimnázium 12. o., tanára(i): Moór Ágnes), III. díj.
  • Csillag Kristóf Béla (2000) (Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szerdi János, Szegedi Ervin, műszaki informatika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Hegedűs Zoltán Csaba (2000) (Miskolc, Andrássy Gyula Műszaki Középiskolában érettségizett, tanára(i): Gonda Gáspár, programtervező matematikus szakos hallgató, SZTE), dicséret.
  • Patay Gergely (2000) (Debrecen, Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács Miklós, Szegedi Ervin, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Pápai Péter (2001) (Barcs, Dráva Völgye Középiskola 12. o., tanára(i): Horváth Ferenc), dicséret.
Eötvös 1999[26]
  • Terpai Tamás (1999) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Hegedűs Ákos (2000) (Pécs, Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnázium 12. o., tanára(i): Orovica Márkné), II. díj.
  • Katona Gergely (1999) (Budapest, Trefort Ágoston Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szörényi Zoltán, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Pesti Gábor (2001) (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium 11. o., tanára(i): Piriti János), II. díj.
  • Péterfalvi Csaba (1999) (Szekszárd, Garay János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bayer József, geofizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Tóth Bálint (1999) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Béky Bence (2002) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 10. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Csillag Kristóf (2000) (Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium 12. o., tanára(i): Lajtosné Buzási Márta), III. díj.
  • Gáspár Merse Előd (2000) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Patay Gergely (2000) (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Kovács Miklós, Szegedi Ervin), III. díj.
  • Buruzs Ádám (2000) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Mike János), dicséret.
  • Czigler István (2000) (Budapest, Lauder Javne Gimnázium 12. o., tanára(i): Tóth Eszter), dicséret.
  • Kenyeres Péter (1999) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pálovics Róbert, orvostanhallgató, POTE), dicséret.
Eötvös 1998[27]
  • Sarlós Ferenc (1998) (Baja, III. Béla Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Polgár László, Szkladányi András, Hilbert Margit, fizikus hallgató, JATE), I. díj.
  • Végh Dávid (1998) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Rozsonday Gerzson (1999) (Debrecen, KLTE Gyakorlógimnázium 12. o., tanára(i): Kirsch Éva, Szegedi Ervin), II. díj.
  • Somogyi Gábor (1998) (Debrecen, Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Baló Péter, fizikus hallgató, KLTE), II. díj.
  • Terpai Tamás (1999) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Gulyás Nándor (1999) (Mezőkovácsháza, Hunyadi János Gimnázium 12. o., tanára(i): Sallai István, Varga István), III. díj.
  • Hegedűs Ákos (2000) (Pécs, Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnázium 11. o., tanára(i): Orovica Márkné), III. díj.
  • Kormos Márton (1998) (Debrecen, KLTE Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szegedi Ervin, Farkas József, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Máthé András (2000) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium 11. o., tanára(i): Tóth Attila, Flórik György), III. díj.
  • Szőke Szilárd Zsigmond (1998) (Temesvár, Bartók Béla Líceum, tanára(i): Toró T. Tibor, Benedek István, mérnök hallgató, Temesvári Műszaki Egyetem), III. díj.
  • Bálint Imre (1998) (Szeged, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Homolya Ernő, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Császár Balázs (1998) (Szombathely, Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Heigl István, Kovács László, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Katona Gergely (1999) (Budapest, Trefort Ágoston Gimnázium 12. o., tanára(i): Szörényi Zoltán), dicséret.
  • Nagy Kálmán (1999) (Budapest, Veres Péter Gimnázium 12. o., tanára(i): Varga Mária), dicséret.
  • Pogány Ádám (1998) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Rácz Balázs (1999) (Budapest, Veres Péter Gimnázium 12. o., tanára(i): Varga Mária), dicséret.
  • Tóth Bálint (1999) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor, Dvorák Cecília), dicséret.
  • Tóth Gyula (1999) (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Kovács Miklós), dicséret.
Eötvös 1997[28]
  • Kovács Gábor (1997) (Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett, tanára(i): Lang Jánosné, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Várkonyi Péter (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, építészmérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Egri Győző (1997) (Budapest, Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Korom Pál, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Gyurkó Martin (1998) (Zalaegerszeg, Ságvári Endre Gimnázium 12. o., tanára(i): Rádulyné Horváth Katalin), III. díj.
  • Koncz Imre (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, műszaki menedzser szakos hallgató, BME), III. díj.
  • Bérczi Gergely (1998) (Szeged, Ságvári Endre Gimnázium 12. o., tanára(i): Tóth Károly), dicséret.
  • Boja Bence (1998) (Budapest, Árpád Gimnázium 12. o., tanára(i): Schuszter Ferenc), dicséret.
  • Jakabfy Tamás (1997) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Vadvári Tibor, alkalmazott matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Karádi Richárd (1998) (Győr, Révai Miklós Gimnázium 12. o., tanára(i): Nagy Attila, Somogyi Sándor), dicséret.
  • Mátrai Tamás (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Felföldi Zsolt (1999) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 11. o., tanára(i): Horváth Gábor, Dvorák Cecília), dicséret.
  • Kormos Márton (1998) (Debrecen, KLTE Gyakorlógimnázium 12. o., tanára(i): Farkas József, Szegedi Ervin), dicséret.
  • Péterfalvi Csaba (1999) (Szekszárd, Garay János Gimnázium 11. o., tanára(i): Bayer József), dicséret.
  • Pogány Ádám (1998) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium 12. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Sarlós Ferenc (1998) (Baja, III. Béla Gimnázium 12. o., tanára(i): Polgár László), dicséret.
Eötvös 1996[29]
  • Kurucz Zoltán (1996) Szolnok, Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Vincze Gábor, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Biró Domokos Botond (1996) (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett, tanára(i): Biró Tibor, számítástechnika szakos hallgató, Kolozsvár), II. díj.
  • Tóth Gábor Zsolt (1996) (Budapest, Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Vankó Péter, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Varga Tamás (1996) (Révkomárom, Selye János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szabó Endre, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Gröller Ákos (1996) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Hochsteiger Ákos (1997) (Szekszárd, Garay János Gimnázium IV. o., tanára(i): Pesti Gyula), III. díj.
  • Kovács András (1996) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, műszaki informatika szakos hallgató, BME), III. díj.
  • Mátrai Tamás (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Négyesi Gábor (1997) (Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium IV. o., tanára(i): Flaskay Miklós, Burom Mária), III. díj.
  • Sexty Dénes (1997) (Eger, Neumann János Szakközépiskola és Gimnázium IV. o., tanára(i): Pecsenye Pálné), III. díj.
  • Kálmán Barnabás (1996) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Flórik György, műszaki informatika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Nagy Szilvia (1996) (Győr, Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kolozsváry Ernőné, Székely László, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Nagy Zoltán (1996) (Szeged, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Homolya Ernő, fizikus hallgató, JATE), dicséret.
  • Nyakas Péter (1997) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Vadvári Tibor), dicséret.
  • Wagner Róbert (1997) (Pannonhalma, Bencés Gimnázium IV. o., tanára(i): Hirka Antal, Rábai László), dicséret.
Eötvös 1995[30]
  • Tóth Gábor Zsolt (1996) (Budapest, Árpád Gimnázium IV. o., tanára(i): Vankó Péter), I. díj.
  • Bárász Mihály (1996) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Lengyel Krisztián (1995) (Cegléd, Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tűri László), II. díj.
  • Lovas Rezső (1996) (Debrecen, KLTE Gyakorlógimnázium IV. o., tanára(i): Dudics Pál, Kirsch Éva, Szegedi Ervin), II. díj.
  • Fazekas Péter (1996) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Flórik György), III. díj.
  • Hegyes István (1996) (Nyíregyháza, Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium IV. o., tanára(i): Módis Ákos), III. díj.
  • Szabó János Zoltán (1995) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, műszaki informatika szakos hallgató, BME), III. díj.
  • Varga Dezső (1995) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szabó Kálmán, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Kurucz Zoltán (1996) (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium IV. o., tanára(i): Vincze Gábor), dicséret.
  • Perényi Márton (1996) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Agod Attila (1996) (Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium IV. o., tanára(i): Kovács Miklós), dicséret.
  • Biró Domokos Botond (1996) (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum IV. o., tanára(i): Bíró Tibor), dicséret.
  • Csonka Szabolcs (1996) (Budapest, Árpád Gimnázium IV. o., tanára(i): Vankó Péter), dicséret.
  • Farkas Illés (1995) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pákó Gyula), dicséret.
  • Frenkel Péter (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Lohner Roland (1995) (Esztergom, Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Halmai László, műszaki informatika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Németh Tibor (1995) (Győr, Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Somogyi Sándor, műszaki informatika szakos hallgató, BME), dicséret.
  • Vörös Zoltán (1996) (Tiszavasvári, Váci Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Víg Csaba), dicséret.
Eötvös 1994[31]
  • Horváth Péter (1995) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), I-II. díj.
  • Kovács Krisztián (1995) (Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközépiskola IV. o., tanára(i): Mekis László, Varga István), I-II. díj.
  • Varga Dezső (1995) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Szabó Kálmán), I-II. díj.
  • Borsányi Szabolcs (1995) (Budapest, Piarista Gimnázium IV. o., tanára(i): Görbe László), III. díj
  • Burcsi Péter (1996) (Pápa, Türr István Gimnázium III. o., tanára(i): Németh Zsolt), III. díj.
  • Futó Gábor (1994) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Juhász Sándor (1995) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Koblinger Egmont (1995) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Mizera Ferenc (1994) (Révkomárom, Selye János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szakál Ildikó, Spátai Lotár, Szabó Endre, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Tóth Gábor Zsolt (1996) (Budapest, Árpád Gimnázium III. o., tanára(i): Vankó Péter), III. díj.
  • Halbritter András (1994) (Győr, Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Csonka László, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Bárász Mihály (1996) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Várhegyi Péter (1994) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, mérnök-fizikus hallgató, BME), dicséret.
  • Koncz Imre (1997) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium II. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Lovas Rezső (1996) (Debrecen, KLTE Gyakorlógimnázium III. o., tanára(i): Dudics Pál, Kirsch Éva, Szegedi Ervin), dicséret.
  • Feldmann Márton (1995) (Sopron, Vas- és Villamosipari Szakközépiskola IV. o., tanára(i): Lendvay Péterné), jegyzőkönyvi dicséret.
  • Juhász Bertalan (1995) (Debrecen, KLTE Gyakorlógimnázium IV. o., tanára(i): Dudics Pál), jegyzőkönyvi dicséret.
  • Madarassy Pál (1994) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, térképész hallgató, ELTE), jegyzőkönyvi dicséret.
  • Radnóti Gergely (1995) (Paks, Vak Bottyán Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváthné Szabó Julianna, Gálosiné Kimle Mária), jegyzőkönyvi dicséret.
  • Salk Miklós (1995) (Pécs, Babits Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Koncz Károly), jegyzőkönyvi dicséret.
Eötvös 1993[32]
  • Katz Sándor (1993) (Bonyhád, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Jurisits József, Erdélyesi János, Kotek László, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Veres Gábor (1993) (Balassagyarmat, Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Fűrész István, Bognár Mihályné, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Prohászka Zoltán (1994), Budapest, Veres Pálné Gimnázium IV. o., tanára(i): Oporné Fodor Mária), II. díj.
  • Gefferth András (1993) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, informatika szakos hallgató, BME), II. díj.
  • Futó Gábor (1994) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Burcsi Péter (1996) (Pápa, Türr István Gimnázium II. o., tanára(i): Németh Zsolt), II. díj.
  • Kovács Krisztián (1995) (Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközépiskola III. o., tanára(i): Mekis László), III. díj.
  • Varga Dezső (1995) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium III. o., tanára(i): Szabó Kálmán), III. díj.
  • Székely Sándor (1993) (Kecskemét, Katona József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Németh Ágnes, informatikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Költl Péter (1994) (Győr, Révai Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Székely László), III. díj.
  • Farkas Zénó (1993) (Győr, Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Takács István, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
Eötvös 1992[33]
  • Katz Sándor (1993) (Bonyhád, Petőfi Sándor Gimnázium IV. o., tanára(i): Jurisits József, Erdélyesi János), I. díj.
  • Dornbach Péter (1993) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Flórik György), III. díj.
  • Gefferth András (1993) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Horvai Péter (1994) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Maulis Ádám (1992) (Budapest, Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Draskóczy Pál, Inges János, matematika-fizika szakos hallgató, ELTE), III. díj.
  • Papp Zsombor (1993) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Vadvári Tibor), III. díj.
  • Pálfalvi László (1994) (Pécs, Apáczai Csere János Gimnázium III. o., tanára(i): Keczer Zoltán), III. díj.
  • Somogyvári Zoltán (1993) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Tomcsányi Péter), III. díj.
  • Tóth Gábor (1993)(?) (Budapest, Újpesti Műszaki Középiskola), III. díj.
  • Veisz László (1992) (Budapest, Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tóth Csaba, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Pafka Szilárd (1992) (Románia, Borosjenői Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Otmar Huhn, fizikus, ELTE), dicséret.
  • Prohászka Zoltán (1994) (Budapest, Veres Pálné Gimnázium III. o., tanára(i): Oporné Fodor Mária), dicséret.
  • Székely Sándor (1993) (Kecskemét, Katona József Gimnázium IV. o., tanára(i): Németh Ágnes), dicséret.
  • Veres Gábor (1993) (Balassagyarmat, Balassi Bálint Gimnázium IV. o., tanára(i): Bognár Mihályné, Fűrész István), dicséret.
Eötvös 1991[34]
  • Bodor András (1991) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsigri Ferenc, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Káli Szabolcs (1991) Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Egyedi Péter (1991) (Pécs, Leővey Klára Gimnáziumban érettségizett IV. o., tanára(i): Csikós Istvánné, Kotek László, villamosmérnök hallgató, BME), II-III. díj.
  • Gefferth András (1993) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Tóth László, Horváth Gábor), II-III. díj.
  • Katz Sándor (1993) (Bonyhád, Petőfi Sándor Gimnázium III. o., tanára(i): Erdélyesi János), II-III. díj.
  • Kőszegi Botond (1992) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), II-III. díj.
  • Miklós György (1991) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács István, villamosmérnök hallgató, BME), II-III. díj.
  • Nagy Benedek (1991) (Debrecen, KLTE Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dudics Pál, fizikus hallgató, KLTE), II-III. díj.
  • Rózsa Balázs (1992) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváthné Dvorák Cecília), II-III. díj.
  • Szendrői Balázs (1992) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), II-III. díj.
  • Álmos Attila (1992) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium IV. o., tanára(i): Istók Katalin), dicséret.
  • Boncz András (1991) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pálovics Róbert, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Egedi Péter (1992) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Mike János), dicséret.
  • Nagy Gyula (1992) (Jászberény, Erősáramú Szakközépiskola IV. o., tanára(i): Bakki Árpád), dicséret.
  • Nemes Norbert Marcell (1992) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Somlai Ákos (1991) (Pécs, Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Orovicza Márkné, villamosmérnök hallgató, BME), dicséret.
Eötvös 1990[35]
  • Bodor András (1991) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Tóth Attila, Zsigri Ferenc), I. díj.
  • Horváth Tibor (1991) (Kecskemét, Katona József Gimnázium IV. o., tanára(i): Kocsisné Domján Erzsébet), II. díj.
  • Zóka Gábor (1990) (Nagyatád, Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Knapp Ottó, villamosmérnök hallgató), II. díj.
  • Egyedi Péter (1991) (Pécs, Leővey Klára Gimnázium IV. o., tanára(i): Csikós Istvánné), III. díj.
  • Maróti Miklós (1991) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Dudás Zoltánné), III. díj.
  • Tokodi Tamás (1990) (Szeged, Ságvári Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kocsis Vilmos, Győri István, fizikus hallgató, JATE), III. díj.
  • Hegedűs Pál (1991) (Sopron, Berzsenyi Dániel Gimnázium IV. o., tanára(i): Lang Jánosné), dicséret.
  • Kiss Gyula (1991) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Pálovics Róbert), dicséret.
  • Falus Péter (1991) (Budapest, Ságvári Endre Gimnázium IV. o., tanára(i): Honyek Gyula), dicséret.
  • Gulyás Ferenc (1991) (Pécs, Zipernovszky Károly Szakközépiskola IV. o., tanára(i): Kiss Jenő), dicséret.
  • Csilling Ákos (1990) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Földvári Zoltán (1991) (Veszprém, Lovassy László Gimnázium IV. o., tanára(i): Farkas István), dicséret.
  • Bilics Péter (1991) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
Eötvös 1989[36]
  • Antal Csaba (1989) (Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Flórik György, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Rékasi János (1990) (Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium IV. o., tanára(i): Kiss Lajos), I. díj.
  • Laux Ádám (1990) (Budapest, Táncsics Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Holicsné Csejk Gabriella, Szabó László), II. díj.
  • Somfai Ellák (1989) (Pápa, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dankó Ferenc, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Szabó Szilárd (1989) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Holics László, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Boncz András (1991) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium III. o., tanára(i): Pálovics Róbert), III. díj.
  • Késmárki Szabolcs (1989) (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Borsos Ferenc, villamosmérnök hallgató, BME), III. díj.
  • Kovács Attila (1990) (Debrecen, Mechwart András Gépipari Szakközépiskola IV. o., tanára(i): Kopcsa József), III. díj.
  • Fülöp Gábor (1990) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), dicséret.
  • Horváth Tibor (1990) (Kecskemét, Katona József Gimnázium IV. o., tanára(i): Kocsisné Domján Erzsébet), dicséret.
Eötvös 1988[37]
  • Fucskár Attila (1988) (Budapest, Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Jánosi Ilona, matematikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Hauer Tamás (1988) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kelemen László, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Csahók Zoltán (1988) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Demeter Gábor (1989) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnázium IV. o., tanára(i): Tarnócziné Gedeon Melitta), II. díj.
  • Szabó Szilárd (1989) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Holics László), II. díj.
  • Csilling Ákos (1990) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Keleti Tamás (1988) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus, ELTE), III. díj.
  • Pásztor Gábor (1989) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc), III. díj.
  • Lencse Gábor (1989) (Győr, Révai Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Jagudits György, Takács István), dicséret.
  • Somfai Ellák (1989) (Pápa, Petőfi Sándor Gimnázium IV. o., tanára(i): Dankó Ferenc), dicséret.
Eötvös 1987[38]
  • Gyuris Viktor (1987) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, honvéd), II. díj.
  • Nagy Gergely (1987) (Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sarkadi Ildikó, egyetemi hallgató, BME), II. díj.
  • Páczelt Ferenc (1987) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sikó Attiláné, honvéd), II. díj.
  • Cynolter Gábor (1987) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Fucskár Attila (1988) (Budapest, Kaffka Margit Gimnázium IV. o., tanára(i): Jánosi Ilona), III. díj.
  • Jakab Péter (1988) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Sebestyén István), III. díj.
  • Kégl Balázs (1988) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Zsigri Ferenc), III. díj.
  • Kiss Tamás (1988) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Tóth Eszter), III. díj.
  • Derényi Imre (1988) (Győr, Révai Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Székely László), dicséret.
  • Lang András (1988) (Győr, Révai Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Bőnyi Mihály, Jagurits György, Székely László), dicséret.
Eötvös 1986[39]
  • Kaiser András (1986) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Kohári Zsolt (1986) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Drasny Gábor (1988) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), II. díj.
  • Jakovác Antal (1986) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kelemen László, honvéd), III. díj.
  • Ligeti Zoltán (1986) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Montágh Balázs (1986) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Cynolter Gábor (1987) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Gyuris Viktor (1987) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Benczúr András (1987) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., T. Horváth Gábor), dicséret.
  • Török Balázs (1987) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., T. Moór Ágnes), dicséret.
Eötvös 1985[40]
  • Kaiser András (1986) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), I. díj.
  • Kós Géza (1986) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium IV. o., tanára(i): Pappné Kovács Katalin), I. díj.
  • Pfeil Tamás (1985) (Dunaújváros, Münnich Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Székelyi Sándorné, matematikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Tasnádi Tamás (1987) (Budapest, I. István Gimnázium III. o., tanára(i): Moór Ágnes), II. díj.
  • Matyasi Gábor (1986) (Kazincbarcika, Ságvári Endre Gimnázium IV. o., T. Pászty Györgyné), III. díj.
  • Németh-Buhin Ákos (1985) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tóth Gábor, honvéd), III. díj.
  • Papp Zoltán (1986) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., T. Sarkadi Ildikó), III. díj.
  • Balogh Péter (1987) (Mezőkövesd, I. László Gimnázium III. o., T. Rácz György), dicséret.
  • Czigány Zsolt (1986) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium IV. o., T. Németh László), dicséret.
  • Sass Balázs (1987) (Budapest, Árpád Gimnázium III. o., T. Székely György), dicséret.
Eötvös 1984[41]
  • Kós Géza (1986) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium III. o., tanára(i): Koltai Márta), I. díj.
  • Csillag Péter (1984) (Budapest, Landler Jenő Szakközépiskolában érettségizett, tanára(i): Darányi László, Szakács László, villamosmérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Czigler Zoltán (1984) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Stróbel Mária, honvéd), II. díj.
  • Fáth Gábor (1984) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, honvéd), II. díj.
  • Fodor Gyula (1984) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tarnócziné Gedeon Melitta, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Németh-Buhin Ákos (1985) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Tóth Gábor), III. díj.
  • Frigó József (1984) (Pécs, Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tornyos Tivadar, honvéd), dicséret.
  • Rácz Attila (1984) (Sopron, Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy Márton, orvostanhallgató, SOTE), dicséret.
  • Szakállas Gyula (1984) (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Gódor Győzőné, honvéd), dicséret.
Eötvös 1983[42]
  • Árkossy Ottó (1983) (Esztergom, Dobó Katalin Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sipos Imre, orvostanhallgató, SOTE), I. díj.
  • Erdős László (1984) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium IV. o., tanára(i): Koltai Márta), I. díj.
  • Fodor Gyula (1984) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnázium IV. o., tanára(i): Tarnócziné Gedeon Melitta), II. díj.
  • Csillag Péter (1984) (Budapest, Landler Jenő Szakközépiskola IV. o.), III. díj.
  • Frei Zsolt (1983) (Pécs, Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kállai Miklósné, Tornyos Tivadar, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Kovács Tamás (1984) (Debrecen, Kossuth Lajos Gimnázium IV. o., tanára(i): Szegedi Ervin), dicséret.
  • Náray Miklós (1983) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Moór Ágnes, honvéd), dicséret.
  • Sczigel Gábor (1983) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Holics László, honvéd), dicséret.
Eötvös 1982[43]
  • Csörgő Tamás (1982) (Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kiss Lajos, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Erdős László (1984) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium III. o., tanára(i): Koltai Márta), I. díj.
  • Tóth Gábor (1983) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Horváth Gábor), I. díj.
  • Jeney Tamás (1982) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsúdel László, Zámborszky Ferenc), II. díj.
  • Károlyi Gyula (1982) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Megyesi Gábor (1985) (Szeged, Ságvári Gyakorlógimnázium II. o., tanára(i): Juhászné Mészáros Mária), III. díj.
  • Fodor Zoltán (1982) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tomcsányi Péter, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Mogyorósi András (1982) (Vác, Sztáron Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Dániel Gyula, Skripeczky Gyula, orvostanhallgató, SOTE), dicséret.
  • Oszlányi Gábor (1982) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zámborszky Ferenc, honvéd), dicséret.
Eötvös 1981[44]
  • Tokaji Zsolt (1981) (Szeged, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács László, honvéd), I. díj.
  • Mogyorósi András (1982) (Vác, Sztáron Sándor Gimnázium IV. o., tanára(i): Skripeczky Gyula), II. díj.
  • Petrovay Kristóf (1981) (Budapest, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kulcsár András, honvéd), II. díj.
  • Glück Ferenc (1981) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Holics László, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Szállási Zoltán (1982) (Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium IV. o., tanára(i): Sipos Imre), III. díj.
  • Tóth Gábor (1983) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Horváth Gábor), III. díj.
  • Guba Kornél (1982) (Kazincbarcika, Ságvári Endre Gimnázium IV. o., tanára(i): Lehoczky Zoltán), dicséret.
  • Oszlányi Gábor (1982) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Zámborszky Ferenc), dicséret.
  • Palasik Sándor (1981) (Bonyhád, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Jurisits József, honvéd), dicséret.
Eötvös 1980[45]
  • Szalontai Zoltán (1980) (Törökszentmiklós, Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szalontai László, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Umann Gábor (1980) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth Gábor, matematikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Hidas Pál (1980) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Cseh Géza, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Krausz Ferenc (1980) (Mór, Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Cseh István, honvéd), III. díj.
  • Bagoly Zsolt (1980) (Szombathely, Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Horváth István, honvéd), dicséret.
  • Nagy Tibor (1981) (Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium IV. o., tanára(i): Peresztegi László), dicséret.
  • Pöltl János (1981) (Tata, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Ádám Árpád, Mészáros András, Takács István), dicséret.
Eötvös 1979[46]
  • Kaufmann Zoltán (1979) (Vác, Sztáron Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Molnár Sándorné, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Bene Gyula (1979) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Zsúdel László, honvéd), II. díj.
  • Csordás András (1979) (Esztergom, Dobó Katalin Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sipos Imre, honvéd), II. díj.
  • Frankhauser József (1979) (Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tóth Eszter, honvéd), II. díj.
  • Körmendy Péter (1979) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szondi Lajos, honvéd), II. díj.
  • Szalontai Zoltán (1980) (Törökszentmiklós, Bercsényi Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Szalontai László), III. díj.
  • Szomor Zoltán (1979) (Pécs, Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tornyos Tivadar, orvostanhallgató, POTE), III. díj.
  • Boroven József (1981) (Budapest, Eötvös József Gimnázium III. o., tanára(i): Vargha Balázs), dicséret.
  • Pacher Tibor (1979) (Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Gulyás Ferencné, honvéd), dicséret.
Eötvös 1978[47]
  • Balogh Elek (1978) (Esztergom, Dobó Katalin Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sipos Imre, a dömösi építőipari szövetkezet dolgozója), II. díj.
  • Lukács József (1979) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Tóth Eszter), II. díj.
  • Ujházy András (1978), Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tóth Eszter, az MTA Enzimológiai Intézetének dolgozója), II. díj.
  • Kaufmann Zoltán (1979) (Vác, Sztáron Sándor Gimnázium IV. o., tanára(i): Molnár Sándorné), III. díj.
  • Németh Gábor (1978) (Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Tóth Eszter, honvéd), III. díj.
  • Szarka László (1979) (Székesfehévár, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Teleki Sándorné ), III. díj.
Eötvös 1977[48]
  • Neumer Attila (1978) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Szalay Béla, Tóth László), I. díj.
  • Kriza György (1978) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Szalay Béla, Tóth László), II. díj.
  • Vankó Péter (1977) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sikó Attiláné, honvéd), II. díj.
  • Biegl Csaba (1977) (Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bakányi Márton, honvéd), III. díj.
  • Magyar Zoltán (1977) (Budapest, Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Galántai Zsuzsa, honvéd), III. díj.
  • Bene Gyula (1979) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium III. o., tanára(i): Zsúdel László), dicséret.
  • Kovács Zsolt (1977) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Sebestyén István, honvéd), dicséret.
Eötvös 1976[49]
  • Vankó Péter (1977) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnázium IV. o., tanára(i): Sikó Attiláné), I. díj.
  • Kárpáti Tibor (1976) (Pécs, Zipernovszky Szakközépiskolában érettségizett, tanára(i): Balogh József, honvéd), II. díj.
  • Surány Gábor (1977) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Cseh Géza), II. díj.
  • Hanula Barna (1977) (Budapest, Berzsenyi Gimnázium IV. o., tanára(i): Hubert Györgyné), III. díj.
  • Sebestyén György (1977) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Cseh Géza), III. díj.
  • Tankovits Tibor (1977) (Budapest, Kaffka Margit Gimnázium IV. o., tanára(i): Mórocz Béláné), III. díj.
  • Biegl Csaba (1977) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Bakányi Márton), dicséret.
  • Hujter Mihály (1976) (Pápa, Türr István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Varga Gyula, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Kriza György (1978) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Szalay Béla, Tóth László), dicséret.
  • Rapai Tibor (1977) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Honfi Lászlóné), dicséret.
Eötvös 1975[50]
  • Szép Jenő (1975) (Budapest, Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kishonti Istvánné, honvéd), II. díj.
  • Zimányi Gergely (1976) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Mihály István), II. díj.
  • Virosztek Attila (1976) (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Sebestyén István), III. díj.
  • Gulyás Mihály (1976) (Orosháza, Táncsics Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Győrös Gyula), dicséret.
  • Molnár László (1976) (Budapest, Veres Pálné Gimnázium IV. o., tanára(i): Pápai Tiborné), dicséret.
  • Nagy Tamás (1976) (Debrecen, Kossuth Lajos Gimnázium IV. o., tanára(i): Farkas József), dicséret.
  • Zsigmond Géza (1976) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Mihály István), dicséret.
Eötvös 1974[51]
  • Ábrahám Tibor (1974) (Eger, Gárdonyi Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bodnár István, Patkó György, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Vladár Károly (1974) (Kiskunhalas, Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Péter Irén, honvéd), I. díj.
  • Szép Jenő (1975) (Budapest, Veres Pálné Gimnázium IV. o., tanára(i): Kishonti Istvánné), II. díj.
  • Bezdek András (1973) (Dunaújváros, Münnich Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Kobzos Ferenc), dicséret.
  • Kovács Imre (1974) (Kaposvár, Általános Gépipari Szakközépiskolában érettségizett, tanára(i): Németh Tiborné, honvéd), dicséret.
  • Meszéna Géza (1974) (Budapest, Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Apró Pál, Hubert Györgyné, Sárkány Andrásné, honvéd), dicséret.
  • Prőhle Péter (1974) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szűcs Barna, Tóth László, honvéd), dicséret.
Eötvös 1973[52]
  • Kertész Gábor (1974) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Cseh Géza), összevont díj.
  • Koltai Ferenc (1973) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Moór Ágnes, honvéd), összevont díj.
  • Meszéna Géza (1974) (Budapest, Berzsenyi Gimnázium IV. o., tanára(i): Apró Pál), összevont díj.
  • Simányi Nándor (1974) (Budapest, József Attila Gimnázium IV. o., tanára(i): Ujj János), összevont díj.
  • Nuspl János (1973) (Baja, III. Béla Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pécsi József, honvéd), dicséret.
  • Prőhle Péter (1974) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Szűcs Barna), dicséret.
  • Vojtilla László (1973) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Polák Gabriella, egyetemi hallgató, NME), dicséret.
Eötvös 1972[53]
  • Szabó Zoltán (1972) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Turtóczky Sándor), I. díj.
  • Németh Tibor (1974) (Budapest, Berzsenyi Gimnázium III. o., tanára(i): Hubert Györgyné), II. díj.
  • Bezdek Károly (1973) (Dunaújváros, Münnich Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Kobzos Ferenc), III. díj.
  • Tóth Péter (1973) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Veres Mihályné), III. díj.
  • Vassel Róbert (1972) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Moór Ágnes, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Nagy Péter (1972) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Biró István, honvéd), dicséret.
  • Tarjányi László (1973) (Kecskemét, Katona József Gimnázium IV. o., tanára(i): Fodor István), dicséret.
  • Veress Tibor (1973) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Kugler Sándorné), dicséret.
Eötvös 1971[54]
  • Nagy András (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hutai Ferenc, honvéd), I. díj.
  • Szabó Zoltán (1972) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Turtóczky Sándor), III. díj.
  • Balog János (1972) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Moór Ágnes), dicséret.
  • Horváth László (1972) (Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Gimnázium IV. o., tanára(i): Bodrogi Sándor, Horváth István), dicséret.
  • Kövér András (1972) (Debrecen, Kossuth Lajos Gimnázium IV. o., tanára(i): Czirjék Lászlóné), dicséret.
  • Monostori László (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hutai Ferenc, villamosmérnök hallgató, BME), dicséret.
  • Vassel Róbert (1972) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Moór Ágnes), dicséret.
Eötvös 1970[55]
  • Blahó Gábor (1971) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Zentai Károly), I. díj.
  • Harmat Péter (1970) (Mosonmagyaróvár, Kossuth Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Krajnik József, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Bajmóczy Ervin (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Hutai Ferenc), II. díj.
  • Tichy-Rács Ádám (1971) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Zentai Károly), II. díj.
  • Mosó Tamás (1971) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Zentai Károly), III. díj.
  • Füredi Gábor (1971) (Budapest, Móricz Zsigmond Gimnázium IV. o., tanára(i): Fehér László), dicséret.
  • Horváthy Péter (1970) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Mihály István, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Láz József (1970) (Budapest, Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kellner Dénes, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Sánta Imre (1971) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Simon Sándor), dicséret.
Eötvös 1969[56]
  • Horváthy Péter (1970) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Mihály István), I. díj.
  • Lempert László (1970) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o., tanára(i): Kugler Sándorné), II. díj.
  • Nagy András (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Hutai Ferenc), III. díj.
  • Láz József (1970) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Kellner Dénes), III. díj.
  • Bajmóczy Ervin (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Hutai Ferenc), dicséret.
  • Gulyás András (1969) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Holics László, honvéd), dicséret.
  • Kálmán Péter (1969) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Holics László, fizikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Spitzer József (1969) (Budapest, Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Óhegyi Ernő, honvéd), dicséret.
Eötvös 1968[57]
  • Babai László (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hutai Ferenc, matematikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Marossy Ferenc (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hutai Ferenc, honvéd), II. díj.
  • Nagy Zsigmond (1968) (Budapest, Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Fekete Eszter, matematikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Vetier András (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hutai Ferenc, matematikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Andor László, (1969) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium IV. o.), dicséret.
  • Bajmóczy Ervin (1971) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium II. o., tanára(i): Hutai Ferenc), dicséret.
  • Balogh Gábor (Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium IV. o.), dicséret.
  • Bernus Péter (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett), dicséret.
  • Egri Róbert (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett), dicséret.
  • Grósz Tamás (1968) (Budapest, Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett), dicséret.
  • Horváthy Péter (1970) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Mihály István), dicséret.
  • Maróti Péter (1969) (Szeged, Ságvári Endre Gimnázium IV. o., tanára(i): Vozáry Pálné), dicséret.
  • Várhelyi Ferenc (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett), dicséret.
Eötvös 1967[58]
  • Kádas Sándor (1967) (Budapest, József Attila Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Honfi Lászlóné, fizikus hallgató, ELTE), II-III. díj.
  • Szalay Sándor (1967) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Trón Lászlóné, fizikus hallgató, KLTE), II-III. díj.
  • Szűcs Pál (1967) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kőváry Károly, fizikus hallgató, ELTE), II-III. díj.
  • Diósi Lajos (1968) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium IV. o., tanára(i): Csernák Emil), kitüntető jutalom.
Eötvös 1966[59]
  • Rácz Miklós (1966) (Veszprém, Vegyipari Technikumban érettségizett, tanára(i): Burger László, Pulai István, honvéd), I. díj.
  • Lovász László (1966) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szalay Béla, Wiedemann László, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Szádeczky-Kardoss Gedeon (1966) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szalay Béla), dicséret.
  • Tüttő Péter (1966) (Budapest, Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Veres Mihályné), dicséret.
  • Babai László (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Hutai Ferenc), kitüntető jutalom.
  • Marossy Ferenc (1968) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, III. o., tanára(i): Hutai Ferenc), kitüntető jutalom.
  • Szalay Sándor (1967) (Debrecen, Kossuth Lajos Gimnázium IV. o., tanára(i): Trón Lászlóné), dicséret.
Eötvös 1965[60]
  • Gnädig Péter (1965) (Budapest, Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Henter Lászlóné, honvéd), I. díj.
  • Juvancz Gábor (1965) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Fábián Zoltán, Wiedemann László), I. díj.
  • Herényi István (1966) (Budapest, I. István Gimnázium IV. o., tanára(i): Cserép Lajos), dicséret.
  • Lovász László (1966) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o., tanára(i): Szalay Béla, Wiedemann László), dicséret.
  • Szalay Mihály (1965) (Budapest, Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Csekeő István), dicséret.
  • Tüttő Péter (1966) (Budapest, Eötvös József Gimnázium IV. o., tanára(i): Veres Mihályné), dicséret.
  • Várhelyi Gábor (1965) (Budapest, Bolyai János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Münster Tiborné), dicséret.
Eötvös 1964[61]
  • Corradi Gábor (1964) (Győr, Benedekrendi Czuczor Gergely Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Grabner Oszvald, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Doskar Balázs (1964) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Havas József, Szoboszlay András, Varga László), II. díj.
  • Lakó Ferenc (1964) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kozma Péter), III. díj.
  • Antos György (1965) (Budapest, Rákóczi Ferenc Gimnázium IV. o., tanára(i): Petyerity Géza), dicséret.
  • Pelikán József (1966) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium III. o., tanára(i): Szalay Béla, Wiedemann László), dicséret.
  • Petrányi Gyula (1964) (Debrecen, Gyakorló Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy László, Nagy Lászlóné), dicséret
Eötvös 1963[62]
  • Tichy Géza (1963) (Budapest, Árpád Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Peller József, Dömötör Gábor), I. díj.
  • Abos Imre (1963) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Petyerity Géza), II. díj.
  • Major János (1963) (Budapest, Kandó Kálmán Technikumban érettségizett, tanára(i): Bárczy Barnabás), III. díj.
  • Gács Iván (1963) (Budapest, Bánki Donát Technikumban érettségizett, tanára(i): Bangha József), dicséret.
  • Lánc József (1963) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Pálos Jenő), dicséret.
  • Máthé István (1963) (Budapest, Bánki Donát Technikumban érettségizett, tanára(i): Galambos Imre), dicséret.
Eötvös 1962[63]
  • Nagy Dénes Lajos (1962) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Lantosy Károly), I. díj.
  • Szegi András (1962) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Lantosy Károly), I. díj.
  • Máté Eörs (1962) (Szeged, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bábitzkyné Gremsperger Katalin, matematikus hallgató, JATE), III. díj.
  • Góth László (1962) (Budapest, Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Turtóczky Sándor, villamosmérnök hallgató, BME), I. dicséret.
  • Simonovits Miklós (1962) (Budapest, Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Borszéki Erzsébet, matematikus hallgató, ELTE), II. dicséret.
Eötvös 1961[64]
  • Zakariás László (1961) Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács Mihály, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának dolgozója), I. díj.
  • Fritz József (1961) (Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Németh Béláné, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Bollobás Béla (1961) (Budapest, Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Csernák Emil, matematikus hallgató, ELTE), dicséret.
  • Molnár Emil (1961) (Győr, Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Bőnyi Mihály, matematika-fizika szakos hallgató, ELTE), dicséret.
  • Perjés Zoltán (1961) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kovács Mihály), dicséret.
  • Sólyom István (1961) (Budapest, Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Óhegyi Ernő), dicséret.
Eötvös 1960[65]
  • Elsner Gábor (1960) (Budapest, Petőfi Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Szondy Lajos, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Mezei Ferenc (1960) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Kozma Péter, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Grad János (1960) (Budapest, Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Urbán János), dicséret.
  • Hild Erzsébet (1960) (Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Molnár László), dicséret.
Eötvös 1959[66]
  • Tusnády Gábor (1959) (Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Molnár Károly), II. díj.
  • Magos András (1959) (Budapest, II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Lantosy Károly), II. díj.
  • Dániel Gábor (1959) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Varga László), III. díj.
  • Losonczi László (1959) (Miskolc, Gábor Áron Kohászati Technikumban érettségizett, tanára(i): Schumann Sándor), dicséret.
  • Szabó Gyula (1959) (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Nagy László), dicséret.
  • Tatai Péter (1959) (Budapest, I. István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Soós Károly), dicséret.
Eötvös 1958[67]
  • Széphalmi Géza (1958) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett), I. díj.
  • Kovács Béla (1958) (Sárospatak, Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, KLTE), III. díj.
Eötvös 1957[18]
  • Papp Kálmán (1957) (Budapest, Fáy András Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Cserteg István (1957) (Budapest, Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Solti Gyula, villamosmérnök hallgató, BME), III. díj.
  • Szatmáry Zoltán (1957) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
Eötvös 1956[68]
  • Csiszár Imre (1956) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), I. díj.
  • Rázga Tamás (1956) (Budapest, Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Zsombok Zoltán (1956) (Budapest, Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnök hallgató, BME), II. díj.
  • Geszti Tamás (1956) (Budapest, Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
Eötvös 1955
  • Bártfai Pál (1955) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett), I. díj.
  • Gutai László (1955) (Budapest, Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett), II. díj.
  • Klein Tibor, II. díj.
Eötvös 1954[69]
  • Vigassy József (1954) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, gépészmérnök hallgató, BME), I. díj.
  • Siklósi Péter (1954) (Sopron, Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, vegyészmérnök hallgató, Veszprémi Egyetem), II. díj.
  • Zawadowski Alfréd (1954) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, T. Szüts Pál, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
Eötvös 1953[70]
  • Zawadowski Alfréd (1954) (Budapest, Petőfi Sándor Gimnázium IV. o., T. Szüts Pál), I. díj.
  • Kovács László (1954) (Debrecen, Református Gimnázium IV. o., tanára(i): Nagy Géza), II. díj.
  • Vöő Endre (1953), Mohács, Kisfaludy Károly Gimnáziumban érettségizett, tanára(i): Hites Ferenc, vegyészmérnök hallgató, BME), III. díj.
Eötvös 1952[71]
  • Szondy Tamás (1952) (Budapest, Árpád Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Gulyás Gábor (1952) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), III. díj.
  • Zanati Tibor (1952) (Zalaegerszeg, Általános Gimnáziumban érettségizett, vegyész hallgató, ELTE), III. díj.
Eötvös 1951
  • Gulyás Gábor (1952) (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium IV. o.), I. díj.
  • Gyarmati György, II. díj.
  • Tóth Sándor, III. díj.
Eötvös 1950[72]
  • Mráz József, későbbi neve: Zimányi József (1950) (Budapest, Piarista Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), I-II. díj.
  • Rozványi Iván (1950) (Budapest, Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, matematika-fizika szakos hallgató, ELTE), I-II. díj.
  • Bognár János (1950) (Budapest, Evangélikus Gimnáziumban érettségizett), III. díj.
  • Könyves Tóth Gábor (1950) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett), III. díj.
Eötvös 1949[73]
  • Barabás Pál (1949) (Mezőkövesd, Katolikus Gimnáziumban érettségizett, bányagépészmérnök hallgató, NME), II. díj.
  • Holics László (1949) (Budapest, Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, matematika-fizika szakos hallgató, ELTE), II. díj.
  • Koch József (1949) (Budapest, Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Könyves Tóth Gábor (1950) (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium IV. o.), II. díj.
  • Pócs Lajos (1949) (Budapest, Református Gimnáziumban érettségizett, fizikus hallgató, ELTE), II. díj.
  • Mráz József, későbbi neve: Zimányi József (1950) (Budapest, Piarista Gimnázium IV. o.), III. díj.
  • Schelmann Péter (1949?) (Budapest), III. díj.
Károly Irén 1943
  • Vései László (1943) (Debrecen, Piarista Gimnázium, tanára(i): Pintér Mihály), I. díj.
  • Kollányi Miklós (1943) (Kaposvár, Somssich Gimnázium, tanára(i): Ercsey Jakab), II. díj.
  • Ádám István (1943) (Budapest, Kemény Zsigmond Gimnázium, tanára(i): Neukomm Gyula), dicséret.
  • Adler Rácz József (1943) (Budapest, Piarista Gimnázium, tanára(i): Szita Imre), dicséret.
  • Kemény Dezső (1943) (Budapest, Piarista Gimnázium, tanára(i): Öveges József), dicséret.
Károly Irén 1942
  • Huszár István (1942) (Csurgó, Református Gimnázium, tanára(i): Cser Andor), II. díj.
  • Kósa Péter (1942) (Budapest, Verbőczy István Gimnázium, tanára(i): Hoffmann Ernő), II. díj.
  • Szablya János (1942) (Budapest, Katolikus Egyetemi Gimnázium, tanára(i): Baintner Géza), II. díj.
Károly Irén 1941
  • Fischmann Herta (1941) (Budapest, Ráskai Lea Leánygimnázium), dicséret.
  • Hacker János (1941) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium), dicséret.
  • Rajz Miklós (1941) (Békéscsaba, Evangélikus Gimnázium), dicséret.
  • Semlyén Ádám (1941) (Kolozsvár, Református Gimnázium), dicséret.
Károly Irén 1940
  • Bizám György (1940) (Budapest, Bolyai Gimnázium, tanára(i): Hoffmann Ernő), I. díj.
  • Freud Géza (1940) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium, tanára(i): Tyma Lajos), I. díj.
  • Hoffmann Tibor (1940) (Budapest, Szent István Gimnázium, tanára(i): Erdős Lajos, Hámori Miksa, Hegedűs Sándor), I. díj.
Károly Irén 1939
  • Dolinszky Tamás (1939) (Budapest, Érseki Katolikus Gimnázium, tanára(i): Schwarz Arthur), II. díj.
  • Sándor Gyula (1939) (Budapest, Kölcsey Ferenc Reálgimnázium, tanára(i): Novobátzky Károly), II. díj.
  • Halász Iván (1939) (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium, tanára(i): Tyma Lajos), dicséret.
  • Vadon Géza (1939) (Budapest, Mátyás Király Gimnázium, tanára(i): Radványi László), dicséret.
Károly Irén 1938
  • Csiki Jenő (1938) (Budapest, Szent László Gimnázium, tanára(i): Lisintzki Ferenc), II. díj.
  • Gállik István (1938) (Gödöllő, Premontrei Gimnázium, tanára(i): Balyi Károly), II. díj.
  • Weisz Alfréd (1938) (Budapest, Bolyai Gimnázium, tanára(i): Hoffmann Ernő, Horváth Benő), II. díj.
  • Komlós János (1938) (Pécs, Állami Gyakorló Reáliskola, tanára(i): Masszi Ferenc), dicséret.
Károly Irén 1937
  • Blahó Miklós (1937) (Budapest, Ágostai Evangélikus Gimnázium, Renner János),I. díj.
  • Gárdos Pál (1937) (Budapest, Bolyai Gimnázium, tanára(i): Deseő Zoltán), II. díj.
  • Botár Liviusz (1937) (Keszthely, Premontrei Gimnázium, tanára(i): Kun Kázmér), dicséret.
  • Huhn Péter (1937) (Szeged, Kegyesrendi Gimnázium, tanára(i): Szűcs János), dicséret.
Károly Irén 1936
  • Csepei Zoltán István (1936) (Kaposvár, Somssich Pál Reálgimnázium, tanára(i): Ercsey Jakab), I. díj.
  • Szélpál István (1936) (Szeged, Klauzál Gábor Reálgimnázium, tanára(i): Dombi Béla), II. díj.
  • Csizmás Lajos (1936) (Budapest, Árpád Reálgimnázium, tanára(i): Fáj Árpád), dicséret.
  • Kepes Ádám (1936) (Budapest, Szent István Gimnázium, tanára(i): Marczinkó Andor, Weger Henrik), dicséret.
Károly Irén 1935
  • Valatin János (1935) (Budapest, Verbőczy István Reálgimnázium, tanára(i): Tóth Géza), dicséret.
Károly Irén 1934
  • Kisfaludy János (1934) (Esztergom, Szent Imre Reáliskola, tanára(i): Hasenauer Andor), I. díj.
  • Erőd János (1934) (Gyöngyös, Koháry István Gimnázium, tanára(i): Kmoschek Elek), II. díj.
  • Simonyi Károly (1934) (Budapest, Árpád Reálgimnázium, tanára(i): Fáj Árpád), dicséret.
Károly Irén 1933
  • Kepes Jenő (1933) (Budapest, Szent László Reálgimnázium, tanára(i): Lisintzki Ferenc), II. díj.
  • Makai Endre (1933) (Budapest, Kegyesrendi Gimnázium, tanára(i): Ferenczi Zoltán), II. díj.
  • Tóth László (1933) (Budapest, Széchenyi István Reálgimnázium, tanára(i): Eskulits Ferenc), II. díj.
  • Győry István (1933) (Budapest, Református Gimnázium, tanára(i): Kolozsváry Béla), dicséret.
Károly Irén 1932
  • Fröhlich Károly (1932) (Budapest, Mátyás Király Reálgimnázium), II. díj.
  • Lengyel Sándor (1932) (Budapest, Református Gimnázium, tanára(i): Ábrahám István), II. díj.
  • Papp Zsigmond (1932) (Budapest, Kölcsey Ferenc Gimnázium, tanára(i): Mende Jenő), dicséret.
  • Záborszky János (1932) (Budapest, Ciszterci Szent Imre Gimnázium, tanára(i): Lovass Ambró), dicséret
Károly Irén 1931
  • Budó Ágoston (1931) (Budapest, Kegyesrendi Gimnázium, tanára(i): Pintér Mihály), II. díj.
  • Strausz Antal (1931) (Zalaegerszeg, Reálgimnázium, tanára(i): Vogel Richárd), II. díj.
  • Szidarovszky János (1931) (Budapest, Széchenyi István Reálgimnázium, tanára(i): Eskulits Ferenc), dicséret.
Károly Irén 1930
  • Papp György (1930) (Gyöngyös, Koháry István Reálgimnázium, tanára(i): Kmoschek Elek), I. díj.
  • Gillemot László (1930) (Budapest, Érseki Katolikus Gimnázium, tanára(i): Müller Kálmán), II. díj.
Károly Irén 1929
  • Székely Lídia Lilly, későbbi neve: Lily Sag (1929) (Budapest, Izraelita Leánygimnázium, tanára(i): Mende Jenő), I. díj.
Károly Irén 1928
  • Gerő Loránd (1928) (Budapest, Szent István Reálgimnázium, tanára(i): Weger Henrik), I. díj.
  • Schossberger György, későbbi neve: Svéd György (1928) (Budapest, Bolyai Reáliskola, tanára(i): Bodnár Lajos, Fröhlich Károly), II. díj.
  • Schlüssler Endre (1928) (Budapest, Kemény Zsigmond Reáliskola, tanára(i): Losonczy Lajos, Neukomm Gyula), dicséret.
Károly Irén 1927
  • Beke Gyula (1927) (Szeged, Dugonics András Gimnázium, tanára(i): Ravadics Ferenc), I. díj.
  • Elek Tibor (1927) (Budapest, Kemény Zsigmond Reáliskola, tanára(i): Kiricsi János), II. díj.
  • Fischer György (1927) (Budapest, Fasori Evangélikus Gimnázium, tanára(i): Mikola Sándor), dicséret.
  • Ság Miklós (1927) (Budapest, Kemény Zsigmond Reáliskola, tanára(i): Hegyi Ferenc, Kiricsi János), dicséret
Károly Irén 1926
  • Bakos Tibor (1926) (Szombathely, Állami Reáliskola, tanára(i): Gábriel János, Radványi László), I. díj.
  • Hirka László (1926) (Budapest, Kegyesrendi Gimnázium, tanára(i): Pintér Mihály), II. díj.
  • Kurtz Géza (1926) (Budapest, Kölcsey Ferenc Reálgimnázium, tanára(i): Mende Jenő), II. díj.
  • Rathing Ferenc (1926) (Budapest, Bolyai János Reálgimnázium, tanára(i): Fröhlich Károly), dicséret
Károly Irén 1925
  • Teller Ede (1925) (Budapest, Gyakorló Gimnázium, tanára(i): Oberle Károly, Szíjártó Miklós), I. díj.
  • Fuchs Rudolf (1925) (Budapest, Bolyai Reáliskola, tanára(i): Bodnár Lajos, Fröhlich Károly, Gáspár Pál, Szűcs Ernő), II. díj.
Károly Irén 1924
  • Körner Endre (1924) (Budapest, Bolyai Reáliskola), II. díj.
  • Ernst Vilmos Pál (1924), dicséret.
Károly Irén 1922
  • Reguly Zoltán (1922), I. díj.
  • Fábry József (1922), II. díj.
Károly Irén 1917
  • Sztrókay Pál (1917) (Budapest, Tanárképző Intézet, tanára(i): Szíjártó Miklós), I. díj.
  • Náray-Szabó István (1917) (Szombathely, Római Katolikus Gimnázium, tanára(i): Molnár Szaniszló), II. díj.
  • Theiss Ede (1917), dicséret
  • Tüdős Béla (1917), dicséret
Károly Irén 1916
  • Jendrassik György (1916) (Budapest, VIII. Ker. Reáliskola, tanára(i): Koren Dénes), I. díj.
  • Szilárd Leó (1916) (Budapest, VI. Ker. Reáliskola, tanára(i): Balog Mór), II. díj.
  • Kornfeld Albert, későbbi neve: Korodi Albert (1916) (Budapest, V. Ker. Reáliskola, tanára(i): Fröhlich Károly, Pólya György), dicséret

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. https://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2024_dijazottak.pdf
  2. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2023_dijazottak.pdf
  3. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2022_dijazottak.pdf
  4. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2021_dijazottak.pdf
  5. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2020_dijazottak.pdf
  6. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2019_dijazottak.pdf
  7. http://elft.hu/wp-content/uploads/2018/11/Eotvos_dijazottak_2018.pdf
  8. http://elft.hu/wp-content/uploads/2016/11/Eotvos_2017_dijazottak.pdf
  9. http://elft.hu/wp-content/uploads/2016/11/Eotvos_2016_dijazottak.pdf
  10. http://mono.eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2015_dijazottak.pdf
  11. http://eik.bme.hu/~vanko/fizika/eotvos/Eotvos_2014_dijazottak.pdf
  12. Archivált másolat. [2023. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 24.)
  13. Archivált másolat. [2023. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 24.)
  14. Archivált másolat. [2023. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 24.)
  15. Archivált másolat. [2023. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 24.)
  16. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=201376
  17. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2008/eotvos2008.h.shtml
  18. a b https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2007/eotvos2007.h.shtml
  19. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2006/eotvos2006.h.shtml
  20. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2005/eotvos2005.h.shtml
  21. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2004/eotvos2004.h.shtml
  22. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2003/eotvos2003.h.shtml
  23. https://www.komal.hu/cikkek/eotvos2002/eotvos2002.h.shtml
  24. http://www.komal.hu/cikkek/eotvos2001/eotvos2001.h.shtml
  25. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=200163
  26. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199901
  27. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199818
  28. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199814
  29. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199776
  30. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199676
  31. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199579
  32. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199477
  33. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199385
  34. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199272
  35. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199173
  36. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=199071
  37. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198985
  38. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198874
  39. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198773
  40. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198671
  41. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198573
  42. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198471
  43. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198371
  44. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198271
  45. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198171
  46. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=198071
  47. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197971
  48. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197871
  49. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197772
  50. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197671
  51. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197571
  52. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197473
  53. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197373
  54. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197271
  55. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197171
  56. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=197071
  57. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196972
  58. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196872
  59. http://db.komal.hu/scan/1967/02/96702085.tif.png
  60. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196673
  61. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196573
  62. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196472
  63. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=200808
  64. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196271
  65. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196135
  66. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=196076
  67. Archivált másolat. [2023. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 22.)
  68. https://fizikaiszemle.elft.hu/archivum/fsz0701/FizSzem-200701.pdf
  69. https://epa.oszk.hu/00300/00342/00178/pdf/FizSzem_EPA00342_2005_02_79-82.pdf
  70. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=195322
  71. http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=195311
  72. https://mta.hu/data/11_Osztaly/Dokumentumok/Fizika_1945-1959_2021_szeptember.pdf
  73. https://fizikaiszemle.elft.hu/archivum/fsz5001/elver5001.html

Források

[szerkesztés]

Mathematikai és Physikai Lapok 1894-1943