Az Ausztrál Államszövetség történelme
Az Ausztrál Államszövetség történelme Ausztrália területének és népének, valamint a már korábban is az ausztrál kontinensen élő őslakóknak és a gyarmati társadalmaknak a történelmére utal. Az ausztrál őslakók Ausztrália szárazföldi részére a tengeren keresztül, Délkelet-Ázsia szigetvilágából érkeztek 40–70 ezer évvel ezelőtt. Az őslakók által kialakított művészeti, zenei és spirituális hagyományok az emberi történelem legrégebben fennmaradt hagyományai közé tartoznak.
1606-ban Willem Janszoon holland hajós volt az első európai, akiről ismert, hogy partra szállt Ausztráliában. A 17. században közel harminc további holland tengerész tett felfedezőutakat a nyugati és déli parton, ezért a földrészt Új-Hollandiának nevezték el. Legkésőbb 1720-tól Ausztrália északi részén makassari kereskedők tengeriuborkát vásároltak az őslakóktól. További európai felfedezők érkeztek, majd 1770-ben James Cook hadnagy Ausztrália keleti partját a térképen brit területként jelölve kedvező képet adott a Botany-öböl környékéről (a mai Sydney Új-Dél-Wales államban) induló gyarmatosítás lehetőségeiről.
A brit hajókból álló Első Flotta 1788 januárjában érkezett a Botany-öbölbe,[1] hogy ott Ausztrália szárazföldi részén első gyarmatként büntetőgyarmatot hozzon létre. A következő száz évben a britek több gyarmatot is alapítottak a kontinensen, és az európai felfedezők a belső területekre is behatoltak. Az ausztrál őslakókat megtizedelték és nagyban meggyengítették az európaiak által magukkal hozott betegségek, valamint az ebben az időszakban a gyarmatosítókkal vívott harcok.
Az aranylázak és a mezőgazdaság révén fejlődésnek indult a gazdaság. A 19. század közepétől a hat brit gyarmaton autonóm parlamentáris demokráciák alakultak ki. A gyarmatok 1901-ben népszavazáson döntöttek az egyesülés és az Ausztrál Államszövetség létrehozása mellett, amivel megszületett a modern Ausztrália. A két világháborúban Ausztrália a britek oldalán harcolt, és a második világháború alatt a Japán Birodalom fenyegetésének hatására az Amerikai Egyesült Államok szövetségesévé vált. Egyre intenzívebb kereskedelmet folytatott Ázsiával, illetve a háborút követő bevándorlási programnak köszönhetően több mint 200 országból összesen 6,5 millió bevándorló érkezett Ausztráliába. A népesség 2014-ben már meghaladta a 23 milliót, miközben Ausztrália a világ 12. legnagyobb gazdaságává vált.[2]
Őslakók
[szerkesztés]Az angolszász gyarmatosítók előtt a kontinensen csak bennszülöttek éltek. Sorsuk számos rokon vonást mutat az észak-amerikai indián népek golgotájával. A 18. századig e szinte teljesen lakatlan földrész Terra Australis Incognita-ként élt az európaiak gondolkodásában; egy kontinens ismeretlen határokkal. A kor térképészei Déli Földnek hívták. Ausztráliát ekkor már mintegy 40 000 éve lakták a bennszülöttek. Az őslakók a feltevések szerint Délkelet-Ázsiából, a mai Indonézia szigetei felől érkeztek. A legújabb antropológiai kutatások szerint Ausztráliában vívták az első csatát a Földön, mint ahogy gondolatait is itt rögzítette először az ember. A bennszülöttek kultúrájának minden része a nomád életmódról tanúskodik. A mítoszok szerint őseik óriás kenguruk voltak (vagy kígyók, emuk), akik dalaikkal alkották meg a tájat, adtak életet a növényeknek, állatoknak, embereknek. A teremtés után eggyé váltak a Földdel (totemek tisztelete innen ered). A bumerángot kb. 10 000 évvel ezelőtt találták fel az őslakók, de csak néhány középső sivatagos területen használták, kisebb állatok elejtésére.
Ausztrália felfedezése, gyarmatosítás
[szerkesztés]
A 15. században a kínai Cseng Ho admirális több felfedező utazást tett az Indiai-óceánon, de csak a szomáliai Mogadishuig jutott el. A kínaiakat az Indiai-óceánon a portugálok és a spanyolok követték, amikor a 16. században valószínűleg elérték Ausztrália északi partjait. 1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Jansz volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. A földrészt Új-Hollandiának nevezték el. 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, mely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze.
1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, felfedezte Új-Zélandot.
A 17. század folyamán a hollandok feltérképezték az általuk Új-Hollandiának nevezett Nyugat- és Észak-Ausztrália partvonalát, de letelepedési szándékot nem mutattak. 1770-ben James Cook végighajózott és feltérképezte a keleti partvonalat, melyet Új-Dél-Wales-nek nevezett és III. György király utasítására brit fennhatóság alá vonta azt 1770. augusztus 22-én.
Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Minthogy ezért fegyenctelepek nélkül maradtak, figyelmük Ausztrália felé fordult. 1788-ban Arthur Phillip kapitány 11 hajóból álló flottája 1788. január 18-20. között érkezett a mai Sydney déli külvárosai, a nemzetközi repülőtér és kereskedelmi kikötő környékén található Botany-öbölbe, mintegy 1350 emberrel, katonákkal, fegyencekkel és hivatalnokokkal a fedélzeten. Hamarosan rátaláltak azonban a jóval védettebb és letelepedésre alkalmasabb Port Jackson öbölre, a mai Sydney Harbourra, amely a mai világváros alapításának is tekinthető. Az első fehér település a brit belügyminiszter tiszteletére Sydney Cove-nak nevezett városnegyed a világhírű Operaház épületének helyén 1788. január 26-án (Ausztrália nap) az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként alapíttatott. A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) érkezése 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát.
Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene, ahogy annak idején a Bounty is. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is. Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új-Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék.
A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakó élt a kontinensen.
Van Diemen’s Land, a mai Tasmania első települése 1803-ban jött létre és 1825-től önálló kolóniaként működött. Az Egyesült Királyság 1829-ben jelentette be igényét és fennhatóságát Nyugat-Ausztrália iránt, majd Új-Dél-Wales tartományától leválasztva 1836-ban Dél-Ausztrália, 1851-ben Viktória, 1859-ben Queensland és 1863-ban a független és szabad (azaz nem fegyenctelep) Dél-Ausztrália tartományaként az Északi terület tartományát hívta életre. Viktória és Nyugat-Ausztrália szintén szabad tartományként alapíttatott, később azonban befogadott fegyenceket, akiket az anyaország egészen 1864-ig deportált a kontinensre. Ugyan a földrész nagy része sokáig felfedezetlen maradt 1826-ban vagy 29-ben Nagy-Britannia bejelentette egyeduralmát.
A brit korona 1823-as törvényével (New-South-Wales Act) életre hívta a Legfelsőbb Bíróságot és a Törvénykezési Tanácsot – gyakorlatilag felelős parlamentet. Ezen lépésekkel kívánta a korona bevezetni az angol polgári törvénykezést és rendet. Földkérdésekkel azonban egészen az 1830-as évekig nem foglalkoztak. Eleinte a felfedezők és bennszülöttek kapcsolata békés volt, alapvetően élelem, víz, szerszámok, ruhák és egyéb termékek cserekereskedelmében merült ki. Ez a viszony azonban hamarosan romlani kezdett, amint az őslakók ráeszméltek, hogy a föld és annak kincsei – amely a megélhetésüket biztosította – veszélybe került. Konfliktusokkal tűzdelt évtizedek után 1835-ben született két megállapodás a gyarmatosítok és az Aboriginal Kulin törzs között 600 ezer hold „megvásárlásáról” Melbourne környékén. Ez és ehhez hasonló ügyletek hatására Sir Richard Bourke, Új-Dél-Wales kormányzója nyilatkozatban jelentette ki, hogy a brit korona képviselőinek érkezése előtt Ausztrália földje senkinek tulajdonát nem képezte. A kérdés ezen irányú megközelítése egészen 1992-ig, a Mabo-ügy esetéig gyakorlatban volt.
Az iparosodás kezdetei, az aranyláz
[szerkesztés]1851-ben Melbourne közelében aranyat találtak, pár hónappal később pedig Victoriában, Új-Dél Wales-ben és a Nagy-Vízválasztó-hegységben. Kitört az aranyláz. Az aranyat keresők falvakat hoztak létre a kontinens belsejében, a Darling és a Murray folyó mentén. Melbourne-ből nagyvárost teremtett az arany, szállodákkal, színházzal, bankokkal és közvilágítással. Több helyen találtak ezüstöt, rezet, cinket, melynek ipari mértékű bányászata a gazdaság forrása lett. 1854-ben a ballarati bányászok létrehoztak egy Reformligát, hogy tiltakozzanak a bányászati adó mértéke és a beszedés embertelensége miatt. Gátat építettek, és fegyverrel védték magukat. 30 bányász és 5 katona esett el a félórás ütközetben, ami végül is felgyorsította a reformokat. Az Eureka-gátnál lezajlott csata fontos epizódja lett az ausztrál történelemnek és folklórnak, amely nagyra tartja a bajtársiasságot és a természeti erőkkel dacoló férfiasságot.
Távíróállomásokat állítottak fel, melyek – Szingapúron át – kapcsolatban álltak Londonnal. A központi távíróállomás, a Telegraph Station Ausztrália közepén épült és lett egy város, Alice Springs magja.
A legendás útonálló, Ned Kelly, az ausztrál folklór központi figurája lett. 1868-tól Anglia már nem deportált elítélteket Ausztráliába, a kontinens öt gyarmata egyre inkább szabad országként kezdte életét élni.
Önállósága
[szerkesztés]1901-ben Ausztrália, mint szabad államok szövetsége, a Brit Nemzetközösség tagja lett. Ám a szabadságot a „Fehér Ausztráliában” hívők gondolták csak természetesnek: a faji megkülönböztetés törvény által védett irányelv lett, amikor 1901-ben az ázsiaiak bevándorlását lehetetlenné tévő törvény megszületett.
Queenslandben olajat találtak, továbbá hatalmas vasérc- és bauxit-, ón-, urán-, kvarc- és kőszénlelőhelyeket fedeztek fel; Dél-Ausztráliában a világ legnagyobb opálmezőjére bukkantak.
Átmenetileg Melbourne lett a főváros, de hogy véget vessenek a Sydney-vel való rivalizálásnak, az állam megvásárolta a leendő ausztrál fővárosi területet, és Walter Burley Griffin amerikai építészt megbízta Canberra felépítésével.
1914-ben Nagy-Britanniával együtt Ausztrália is hadat üzent Németországnak. A nemzet a tűzkeresztségen a törökországi Gallipolinál esett át. Gallipoliból nemzeti legenda lett, Peter Weir a legnagyobb ausztrál filmrendező filmet is szentelt neki. A gallipoli csata után is még számos ütközetben tanújelét adták az ausztrál katonák bátorságuknak a törökök és a németek ellen.
1927-ben a parlament első ízben ülésezett az új fővárosban, Canberrában.
1941-ben Ausztrália hadat üzent Japánnak, amely a kontinens elfoglalására készült és Darwint bombázta. Az ausztrál hadsereg igen jelentősen kivette részét a japánok elleni harcokban, de éppúgy jutottak ausztrál erők Európába és Afrikába is, a Németország és Olaszország elleni harcokba. A háború után a gazdaság virágzásnak indult.
A kormány ösztönözte az európai betelepülést, érkeztek németek, olaszok, magyarok, görögök, lengyelek, szerbek, horvátok. Ausztrália tejjel-mézzel folyó tágas Kánaánnak tűnt: végül 5 millió európai telepedett le. 1965-ben eltörölték a faji törvényeket. 1967-ben a népszavazáson a lakosok 90%-a egyetértett azzal, hogy bennszülöttek állampolgári jogokat kapjanak. 1986-ban megszüntették Ausztrália igazságszolgáltatásának maradék kapcsolatát az Egyesült Királyságéval az Australia Act 1986 elfogadásával.
Japán vált a fő gazdasági partnerré és ma a bevándorlók fele is Ázsiából jön, de nyugati típusú ország maradt.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Lewis, Balderstone and Bowan (2006) p. 25
- ↑ DFAT.gov.au. DFAT.gov.au, 1984. április 19. [2011. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 27.)