Ardamica Zorán
Ardamica Zorán | |
Született | Ardamica Zorán 1970. november 4. (54 éves) Losonc, |
Művészneve | Jiran Morrica, Füleki Hajnalka |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Krojer Andrea (1993-) |
Szülei | Ardamica Ferenc |
Foglalkozása | író, költő, zenész, szerkesztő, műfordító, műkritikus, egyetemi tanár |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ardamica Zorán (művészneve: Jiran Morrica, Füleki Hajnalka) (Losonc, 1970. november 4. –) szlovákiai magyar író, költő, zenész, szerkesztő, műfordító, műkritikus.
Életpályája
[szerkesztés]Szülei: Ardamica Ferenc (1941–) és Lipcsei Gabriella. 1986 óta publikál. 1989-ben érettségizett a Füleki Gimnáziumban. 1989–1993 között a Nyitrai Egyetem Humán Tudományok Karának magyar-zene szakos hallgatója volt.
1990–1992 között valamint 1994–2006 között önkormányzati képviselő volt. 1993-ban magiszteri fokozatot szerzett. 1994–2002 között a losonci Kármán József Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára és igazgató-helyettese.
1996-ban megalapította a Plectrum könyvkiadót. 1996–2001 között A Romlás Virágai zenekar vezetője. 1998–2000 között a pozsonyi Szabad Újság munkatársa. 2001–2005 között a Kármán József Egylet alapítója, majd elnöke volt.
2002-ben a Szlovák Televízió magyar adásának külső munkatársaként dolgozott. 2002-től a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja (2002–2009 között választmányi tag, 2019-ben kilépett). 2002–2007 között a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Filológiai Karának Hungarisztika tanszékén adjunktus volt. 2004 óta a Patrióta könyvek szerkesztője. 2005-ben a Carisma Tv külsőse volt. Még ugyanebben az évben tagja lett az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 2007 óta a Bilingvis könyvsorozatok szerkesztője.
2007 óta a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Humán Tudományok Karának Hungarisztika tanszékén volt adjunktus, ugyanazon egyetem Pedagógiai Karán óraadó 2015-ig. 2007-től a Paraméter hírportál külsőse, ma főmunkatársa. PhDr. címét 2005-ben Besztercebányán, Ph.D. fokozatát 2008-ban a Debreceni Egyetemen védte meg. 2016 februárjától a füleki Művészeti Alapiskola igazgatóhelyettese, 2016 márciusától igazgatója.
2006-tól tagja a Magyar Szemiotikai Társaságnak. Továbbá tagja a Szlovák Újságírók Szindikátusának (SSN), a SOZA-nak (Szlovák Szerzői Jogvédő Szövetség), az OZIS-nak (Szlovákiai Előadóművészek Jogvédő Szövetsége) 2011-től a Miskolci Egyetem Metainformációs Kutatócsoportjának volt tagja.
Kutatási területe a modern és posztmodern magyar irodalom, szlovákiai magyar irodalom, a fordítás és műfordítás elmélete és gyakorlata, underground, művészeti ágak közötti kapcsolatok, kultúraolvasás.
Magánélete
[szerkesztés]1993-ban házasságot kötött Krojer Andreával. Két lányuk született; Enikő (1996) és Júlia (2001).
Művei
[szerkesztés]Önálló kötetek
[szerkesztés]- Moslékrondó (Versek) Losonc, 1998, Plectrum
- Egyétek. Reflexiók, reakciók, különvélemények; AB-art, Pozsony, 2004
- Heterotexxxtualitás (Versek) Dunaszerdahely, 2005, Nap
- Diszharmónia harcmezején (Esszék, tanulmányok) Pozsony, 2007, AB-ART
- Szellemi rezervátumok (Publicisztikai írások, esszék) Dunaszerdahely, 2008, Nap
- Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban (Monográfia) Pozsony, 2008, AB-ART
- Műfordítás-elméleti ismeretek (Egyetemi jegyzet) Besztercebánya, 2011, Bél Mátyás Tudományegyetem
- Egyirányú zsákutca (Különvélemények 2008–2011) Dunaszerdahely, 2011, Nap
- Fejezetek a műfordítás elméletéből (Monográfia) Dunaszerdahely, 2012, Nap
- Bőre kétezer (Versek) Dunaszerdahely, 2013, Nap
- Örökországi és más történetek. Abszurdiádák (Próza) Dunaszerdahely, 2014, Media Nova M
- Kultúraolvasás (Tanulmányok) Dunaszerdahely, 2015, Media Nova M. – a Nap Kiadó – Dunaszerdahely közreműködésével
- Barbárrá hülyülés (Publicisztikai írások 2011–2013). Dunaszerdahely, 2016, Media Nova M. – a Nap Kiadó – Dunaszerdahely közreműködésével
- Barbárrá hülyülés 2.0, avagy határok és keselyűk. Publicisztikai írások 2014–2015. Dunaszerdahely, 2018, Nap Kiadó
- Belülről csupa vér (Versek) Dunaszerdahely, 2019, Nap Kiadó
Gyűjteményes kiadványok
[szerkesztés]Magyarul
[szerkesztés]- Kapufa a Parnasszuson. Antológia. Pozsony, 1993, Madách
- Menedékjog 1995. Antológia. Budapest, 1995, Littera Nova
- Rövid ismertető iskolánkról. Losonc, 1998, Plectrum (szerkesztőként és társszerzőként is)
- Vámbéry Antológia 2001. Dunaszerdahely, 2001, Lilium Aurum
- Vámbéry Antológia 2002. Dunaszerdahely, 2002, Lilium Aurum
- Vámbéry Antológia 2004. Dunaszerdahely, 2003, Lilium Aurum
- Zsé arca – Szlovákiai magyar szép versek 2004. Dunaszerdahely – Pozsony, 2004, Lilium Aurum – SZMÍT
- Magángaléria. Esszéantológia. Dunaszerdahely, 2004, Lilium Aurum
- Én ámulok, hogy elmulok. Antológia. Dunaszerdahely, 2005, Lilium Aurum
- A bámész civil – Szlovákiai magyar szép versek 2005.Dunaszerdahely – Pozsony, 2005, Lilium Aurum – SZMÍT
- Nyelvi és irodalmi kölcsönhatások az integráció folyamatában. Besztercebánya, 2005, Bél Mátyás Tudományegyetem
- Vámbéry Antológia 2005. Dunaszerdahely, 2005, Lilium Aurum
- Vámbéry Antológia 2006. Dunaszerdahely, 2006, Lilium Aurum
- Szlovákiai magyar szép versek 2006.Pozsony, 2006, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Szlovákiai magyar szép próza 2006.Pozsony, 2006, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Kontextus – Filológia – Kultúra. Besztercebánya – Eger, 2006, Bél Mátyás Tudományegyetem – EKTF
- Szemiotika és tipológia. A komplex jelek kutatása. Eger, 2007, Magyar Szemiotikai Társaság–Líceum Kiadó
- Kommunikáció és szövegkutatás. Tanulmányok a gazdaság- és társadalomtudományok köréből. Eger, 2007, EKF Líceum Kiadó
- Vámbéry Antológia 2008. Dunaszerdahely, 2008, Lilium Aurum
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2008. Pozsony, 2008, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Az abdukció. Budapest–Eger, 2008, Magyar Szemiotikai Társaság–Líceum Kiadó
- Kontextus – Filológia – Kultúra II. Besztercebánya, 2008, Bél Mátyás Tudományegyetem, Humán Tudományok Kara, Hungarisztika Tanszék
- Vámbéry Antológia 2009. Dunaszerdahely, 2009, Lilium Aurum
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2009. Pozsony, 2009, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Az interkulturális kommunikáció nyelvi aspektusai közép-európai közegben. Besztercebánya, 2009, Bél Mátyás Tudományegyetem
- A Cs-tartomány – pro és kontra. Cselényi László költészete kritikák és értékelések tükrében. Pozsony, 2009, Madách-Posonium
- Szeberényi Zoltán: A hűség ára (előszó). Pozsony, 2009, Madách-Posonium
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2010. Pozsony, 2010, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Kedves filmem. Dunaszerdahely, 2010, Lilium Aurum
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2011. Pozsony, 2011, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Multikulturalizmus. Elmélet és Gyakorlat. Besztercebánya, 2011, Bél Mátyás Tudományegyetem, Humán Tudományok Kara, Hungarisztika Tanszék
- Hagyománytör(tén)és. Vita a „szlovákiai magyar” líra értelmezhetőségéről. Pozsony, 2011, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Szeberényi-album. Nyitra, 2011, Arany A. László Polgári Társulás
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2012. Pozsony, 2012, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- A multikulturalizmus Közép-Európában. Besztercebánya, 2012, Bél Mátyás Tudományegyetem, Humán Tudományok Kara, Hungarisztika Tanszék
- Irodalom Nyitrán, Nyitra az irodalomban. Nyitra, 2012, Nyitra Megyei Művelődési Központ
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2013. Pozsony, 2013, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Emlékezet: ünnep – fesztivál. Semiotica Agriensis 9., Budapest, 2013, Magyar Szemiotikai Társaság
- Mentés másként (Műfordítás és irodalmi kapcsolatok) – Uchovávanie literárnych diel (Literárny preklad a literárne odkazy). Hn., 2013, AB-ART
- Szekrényessy Attila: História Prešova v obrázkoch – Eperjes története képekben (Utószó magyarul és szlovákul: Tükrök, Zrkadlá). Dunaszerdahely – Budapest, 2013, Lilium Aurum
- Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben I. – Metamorfóza identity v literatúre a jazyku I. Besztercebánya, 2013, Belianum
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2014. Pozsony, 2014, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Száraz Pál: Szárda szőnyege (Utószó) H.n. 2014, AB-ART
- Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben II. – Metamorfóza identity v literatúre a jazyku II. Besztercebánya, 2014, Belianum
- Álnév és maszk az irodalomban – Pseudonymy a masky v literatúre. Besztercebánya, 2014, Belianum
- Szlovákiai magyar szépirodalom 2015. Pozsony, 2015, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Az irodalmi álnév és maszk értelmezésének elmélete / Teória interpretácie literárnej masky a pseudonymu. Besztercebánya, 2015, Belianum
- Szlovákiai magyar szép irodalom 2017. Dunaszerdahely, 2017, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Személyesség és interszubjektivitás. Tanulmányok Hizsnyai Zoltán 60. születésnapjára. Szerk.: Csanda Gábor – H. Nagy Péter. Dunaszerdahely, 2019, Szlovákiai Magyar Írók Társasága
- Szlovákiai magyar szép irodalom 2020. Dunaszerdahely, 2020, Szlovákiai Magyar Írók Társasága.
Szlovákul
[szerkesztés]- Ferenc Ardamica: Matkini nápadníci (Doslov [utószó]). Losonc, 2001, Plectrum
- Preklad a tlmočenie 6. Besztercebánya, 2004, Bél Mátyás Tudományegyetem Filológiai Kara
- Szekrényessy Attila: História Prešova v obrázkoch – Eperjes története képekben (Utószó szlovákul: Zrkadlá). Dunaszerdahely – Budapest, 2013, Lilium Aurum
- Tahy 2013. Pardubice, 2013, Nakladatelství Pavel Mervart
Műfordítások
[szerkesztés]- Jaroslav Badinka: Lučenec/ Losonc 1997–2003. Zólyom, 2003, FOTO Badinka (másokkal)
- Dezső Monoszlóy: Balada šľaktrafených. (Gutaütöttek balladája) Pozsony, 2003, AB-ART
- Kurt Rieder: Esá Tretej ríše. (A III. Birodalom ászai) Dunaszerdahely, 2005, Talamon
- Balázs F. Attila: Casanova átváltozásai – Premeny Casanovu. (kétnyelvű kiadvány) Losonc, 2007, Plectrum
- Antológia súčasnej rumunskej lyriky. (A kortárs román líra antológiája) Pozsony–Vlahita, 2007, AB-ART (másokkal)
- Böröndy Lajos: A Bárány vére. Feketeerdő, 2008, BmegB (másokkal)
- Trianon. Trianon a bontón – Trianon és bon ton. – The Trianon Treaty Manners. Vyšehradské zápisníky –Visegrádi füzetek – Visegrad Discussion Papers. Pozsony, 2009, Palisády-Védcölöp Alapítvány (másokkal)
- Existuje ideálny daňový systém? – Létezik ideális adórendszer? – Is there an ideal tax system? Vyšehradské zápisníky –Visegrádi füzetek – Visegrad Discussion Papers. Pozsony, 2009, Palisády-Védcölöp Alapítvány (másokkal)
- Štát a cirkev. Slobodná cirkev v slobodnom štáte? – Állam és egyház. Szabad egyház a szabad országban? –State AndChurch. Free Church in a Free Country? Vyšehradské zápisníky –Visegrádi füzetek – Visegrad Discussion Papers. Pozsony, 2009, Palisády-Védcölöp Alapítvány (másokkal)
- Maros Edit: Alica v Krajine zázrakov (Alice Csodaországban) Budapest, 2010, TotHál Könyvkiadó
- Maros Edit: Čarodejník z krajiny Oz (Oz, a nagy varázsló) Budapest, 2010, TotHál Könyvkiadó
- Klára Kubičková a kol.: Po stopách architekta L.E. Hudeca – L. E. Hudec építész nyomában – In the Footsteps of the Architect L.E. Hudec. Beszetrcebánya, 2013, C.A.L.E.H. n.o. (másokkal)
- Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében – O Jánosovi Esterházym v duchu stredoeurópskeho dialógu. Nyitra, 2016, Živé Podzoborie – Élő Zoboralja – Living Zobor Region (másokkal)
- Viktória Herencsár: Svet cimbalu (Cimbalomvilág) Besztercebánya, 2019, Slovenská cimbalová asociácia.
- Pál Száraz: Drahokamy šacha (A sah drágakövei) Dunaszerdahely, Nap Kiadó – kiadása folyamatban
Zene
[szerkesztés]Dalszöveg
[szerkesztés]- dalszövegek a Kármán Színháznak B. Pomerance: Az elefántember c. darabjához
- dalszövegek A Romlás Virágai, a Jutott Neki és a Delirium Tremens zenekaroknak
Zene
[szerkesztés]- Jutott Neki: Láma Dalai. MC, 1993, Czech Republik, Self-Released (szövegíró)
- A Romlás Virágai: Fúzió. MC. Losonc, 1996, Plectrum. (zeneszerző, szövegíró, hangszerelő, előadó)
- színpadi zene George Tabori: Goldberg-variációk c. darabjához. (Bemutató: Kármán Színház, Losonc, 2001)
- Lukanényei Citerazenekar: Játsszunk szívből! CD. Losonc, 2006, Plectrum (zenei rendező)
- Kelemen Trió: Szülőföld. CD. Fülek, 2007, Plectrum. (vendégelőadó, költő, hangszerelő)
- Szent Korona Kórus: A Szent Korona oltalma alatt. 10 éves a Szent Korona Kórus. CD, 2007, Publisher responsible: Szent Korona Kórus Társaság / Czibulya Márk (szakmai munkatárs)
- Mordent Project. CD. Pozsony, 2018, Microgramma (Szólólemez: zeneszerző, szövegíró, hangszerelő, előadó)
Elismerések
[szerkesztés]Elismerések
[szerkesztés]- 1997 emlékplakett Losonc város alapításának 750. évf. alkalmából
- 2006 emlékplakett Losonc várostól
Ösztöndíjak
[szerkesztés]- 1991 Debrecen, Nyári Egyetem
- 2008 Balatonfüred, Magyar Fordítóház Alapítvány
- 2010 az Irodalmi Alap alkotói ösztöndíja
- 2013 az Irodalmi Alap alkotói ösztöndíja
- 2018 a Kisebbségi Kulturális Alap alkotói ösztöndíja
Díjak
[szerkesztés]- Posonium Irodalmi Díj 2008-as Szülőföld-díja (a Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban c. kötetért), Pozsony, 2009. június 9.
- Az Irodalmi Alap 2008-as Nívódíja („Prémia Literárneho fondu”, a Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban c. kötetért), Pozsony, 2009. június
- Az Irodalmi Alap 2014-as Nívódíja („Prémia Literárneho fondu”, az Örökországi és más történetek c. kötetért), Pozsony, 2015. június 10.
- Az Irodalmi Alap 2015-ös Nívódíja („Prémia Literárneho fondu”, a Kultúraolvasás c. kötetért), Pozsony, 2016. június 14.
- Az Irodalmi Alap 2019-es Madách Imre-díja („Cena Imre Madácha Literárneho Fondu” a Belülről csupa vér c. kötetért) Pozsony, 2020. június 23.
Források
[szerkesztés]- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283